Ivóvizet exportál Arad megyei Magyarországra, 10 millió euróból épül meg a vezeték. A munkálatok júliusban rajtolnak, az Arad és Békés megye közötti 33 kilométeres vezeték megépítéséhez szükséges 10 millió eurót a magyar fél biztosítja egy, még 2011-ben aláírt partnerségi szerződés értelmében.
2015. június 24., 19:182015. június 24., 19:18
Oana Hantig, az aradi cég szóvivője elmondta, a munkálatok elvégzésére a kivitelezőnek egy év áll a rendelkezésére. Átlagosan napi 22 ezer köbméternyi ivóvizet fognak biztosítani, a maximum 30 ezer köbméter lehet. A projektet a vízügyi hatóságot felügyelő Arad megyei önkormányzat jelentette be még 2011-ben. A munkálatokat 2012-ben kellett volna elkezdeni. A hatóságok azt mondják, egyes szükséges vizsgálatok a vártnál tovább tartottak.
2011-ben az Arad és Békés megyei hatóságok megalapították a vegyes tűkéjű Aqua Trans Mureșul Rt.-t. A partnerség révén a két megye illetékesei szerint több mint 350 ezer ember lesz a haszonélvezője Békés megye 60 településén, ahol az ivóvíz minősége nem fele meg az európai szabványoknak, mivel arzénnel fertőzött.
Arad megye jelenleg ivóvízkészletének mintegy 30 százalékát használja fel. További 30 százalékot szállít majd Magyarországra, így marad egy 40 százalékos tartaléka, ami megfelel az európai uniós előírásoknak.
Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.
Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.
Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am
Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.
Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.
Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.
A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.
Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!