A gazdaságpolitika hosszú és rövid távú hatásait vizsgálta az amerikai professzor

Edmund S. Phelps kapta a közgazdasági Nobel-díjat MTI • Edmund S. Phelps 73 éves amerikai közgazdász (képünkön) kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat. A Columbia-egyetem professzorának „a gazdaságpolitika hosszú és rövid távú hatásai közti kapcsolat már meglévõ ismereteinek elmélyítéséért” ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia az elismerést. Az indoklás szerint Phelps munkásságában megmutatta, hogyan vezet egy idõszak alacsony inflációja jövõbeni alacsony inflációs várakozásokhoz, ezáltal befolyásolva a cégek és a kormányzati vezetõk jövõbeni döntéseit. Emellett úttörõ kutatásokat végzett a humántõke fontosságának elemzésében az új technológia elterjesztése, illetve az üzleti és cégvilág növekedése terén. Vizsgálataiban kimutatta, hogy nemcsak a megtakarítás és a tõkeképzés, hanem az infláció és a munkanélküliség közti egyensúly is alapvetõ fontosságú a javak hosszú távú újraelosztása szempontjából, áll az indoklásban. Phelps – aki 1933-ban született Illinois államban – december 10-én Stockholmban veheti át az elismerést és a díjjal járó tízmillió svéd koronát. Közgazdasági Nobel-díj – nem Nobel akaratából A közgazdasági Nobel-díj az egyetlen, amelyet nem Alfred Nobel végakarata alapján hoztak létre. Az orvosi, fizikai, kémiai, irodalmi és Nobel-békedíjat elsõ ízben 1901-ben osztották ki, a közgazdasági Nobel-díjat a svéd központi bank hozta létre 1968-ban, és elõször 1969-ben ítélték oda. Az eddigi összesen 58 díjazott közül 44 volt amerikai. Tavaly Thomas Schelling amerikai és Robert Aumann izraeli tudós nyerte el a kitüntetést a kereskedelmi és üzleti konfliktusok elkerülését segítõ játékelméleti kutatásaikban elért eredményeikért. ---------

Gazda Árpád

2006. október 11., 00:002006. október 11., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot

Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot
2025. július 25., péntek

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat

Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat
2025. július 24., csütörtök

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca

A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

2025. július 24., csütörtök

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot

Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot
2025. július 24., csütörtök

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség

Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség
2025. július 23., szerda

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint

Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint
2025. július 23., szerda

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése

Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése
2025. július 23., szerda

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében

Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében
2025. július 23., szerda

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA

Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA