Fotó: Facebook/Enel România
A román piacról való kivonulását tervezi jövő évtől az Enel Csoport – derült ki a Capital Markets Day konferencián ismertetett jelentésből.
2022. november 22., 11:282022. november 22., 11:28
2022. november 22., 12:072022. november 22., 12:07
A legnagyobb olasz közműszolgáltató közölte: aktualizált stratégiája értelmében eladják a vállalat 21 milliárd euró (21,51 milliárd dollár) értékű aktíváit a nettó adósság csökkentése érdekében, és hat országban való jelenlétére fognak összpontosítani.
„Európai tevékenységünk Olaszországra és Spanyolországra összpontosul majd, tekintve, hogy a romániai piacról kivonulunk” – jelentette ki a cég pénzügyi igazgatója, Alberto De Paoli.
A latin-amerikai országok közül Peruból is Argentínából is kivonul a vállalat, bizonyos országokban – például Ausztráliában és Görögországban – pedig partner bevonásával tervezik folytatni a tevékenységet.
Az értékesítési tervet – amely többek között a perui és a romániai aktívákra vonatkozik – 2023 végéig tervezik lezárni – írja az Agerpres.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
szóljon hozzá!