A postás kézbesíti a fűtéstámogatást, február 20-án érkezik az első összeg

A postás kézbesíti a fűtéstámogatást, február 20-án érkezik az első összeg

Fotó: Európai uniós alapokért felelős minisztérium

A Román Posta intézi a rászorulóknak a kormány által biztosított fűtéstámogatás kézbesítését, a postásokat optikai leolvasókkal látják el, a pénz pedig február 20-án érkezik – jelentette be Marcel Boloş, az európai uniós alapokért felelős tárca vezetője.

Krónika

2023. január 23., 09:452023. január 23., 09:45

2023. január 23., 10:312023. január 23., 10:31

A miniszter Digi 24 hírtelevízió vasárnap esti műsorában elmondta, azért esett a postára a választás, mivel az egyetlen olyan romániai entitás, amelynek vidéki kirendeltségei is vannak, így biztosítani tudja, hogy minden jogosult megkapja a támogatást. „Szintén fontos, hogy a postai utalvány révén biztosítani tudja az energiaszámlák kifizetését” – tette hozzá.

„Folyamatban van a szerződéskötés több mint 7200 optikai leolvasó beszerzésére, a leszállítási határidő 20 nap. Tehát gyakorlatilag

Idézet
a postások le fogják tudni olvasni a számlákat, a támogatás haszonélvezőjének pedig nem kell bemennie a postára.

Igazságtalan sorokat generálni a postákon. Részleteiben kigondoltuk ezeket a mechanizmusokat, hogy az emberek hozzáférjenek a pénzhez” – magyarázta Marcel Boloş.

Jelezte egyúttal: a pénzek utalásának határideje február 20-a.

Mint ismeretes, az 1500 lejnél kisebb nyugdíjra jogosult személyek 1000 lejes, az 1501 és 2000 lej közötti nyugdíjra jogosultak 800 lejes, a 2001 és 3000 lej közötti nyugdíjra jogosultak pedig 600 lejes támogatásban részesülnek, két részletben. Az első részletet most, a másodikat pedig szeptemberben kapják meg. A kormány becslései szerint országos szinten 550 ezer személy lehet jogosult az úgynevezett „energiakártyára”.

korábban írtuk

Utcanévjegyzék hiánya is késlelteti a rászorulóknak járó „energiakártyák” kiosztását
Utcanévjegyzék hiánya is késlelteti a rászorulóknak járó „energiakártyák” kiosztását

Február 1-jétől kezdik el kiosztani az úgynevezett energiakártyákat, amelyeket energiaszámláik kifizetésére használhatnak a kedvezményezettek – jelentette ki a szerdai kormányülés után az európai alapokért felelős miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét