Fotó: Marcel Boloș/Facebook
Sajátos ötlettel állt elő Marcel Boloș pénzügyminiszter az adócsalás visszaszorítása érdekében: arra buzdítja az állampolgárokat, hogy jelentsék fel az adócsalókat.
2023. november 21., 14:552023. november 21., 14:55
2023. november 21., 15:002023. november 21., 15:00
A miniszter nem csupán az emberek polgári öntudatára apellál, hanem jutalmat is ígér, ráadásul nem csupán erkölcsit:
„Arra gondolunk, hogy az adócsalás összegének egy százaléka legyen az összeg, mert végső soron az, aki észlelte a bűncselekményt, megérdemli. Ha többen vannak, akik ugyanazt a bűncselekményt jelentik, akkor egy arányos ösztönző rendszerben is gondolkodhatunk” – mondta Bolos az Observatornews-nak.
Elmondása szerint
A miniszter ötletelése annak tudható be, hogy az adóhivatalnak a már meglevő keretek között kell növelnie a bevételeit, Marcel Ciolacu miniszterelnök ugyanis kedden ismét biztosítékot adott arra, hogy a kormány 2024-ben nem fog adót emelni, illetve új adókat bevezetni.
„Olyan megoldásokat keresünk, amelyekkel csökkenthetjük a munka adóztatását, és folytatjuk a költségvetési bevételek növelését célzó intézkedéseket az adócsalás elleni küzdelem és a jobb behajtás révén, beleértve az adóhatóság és a vámhatóság jobb irányítását” – mondta Ciolacu.
Ciolacu a múlt heti kormányülésen arról beszélt, hogy az adóhivatal ANAF elkezdte végezni a munkáját, és a kitűzött célértékhez közeli összegeket szed be, októberben a bevételek 40 milliárd lejes rekordszintet értek el, 40 milliárd lej volt.
Mindezt annak kapcsán tartotta fontosnak bejelenteni, hogy a jövő évi nyugdíjemeléshez szükséges összegeket jórészt az adóbevételek növeléséből szeretnék elérni,
A pénzügyminisztérium jövőre 6,1 százalékos költségvetési hiányt vetített előre arra az esetre, ha a parlament által elfogadott új nyugdíjtörvény hatályba lép.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
szóljon hozzá!