Hamarosan a BT cégére kerül az OTP Románia kirendeltségeinek homlokzatára is
Fotó: Rostás Szabolcs
Lezárult az OTP Bank romániai leányvállalatának megvásárlását célzó tranzakció, miután a bukaresti hatóságok jóváhagyták a Transilvania Bankkal kötött üzletet, a fúzióig a két pénzintézet önállóan folytatja tevékenységét – jelentette be kedden közös közleményben a két bank.
2024. július 30., 16:532024. július 30., 16:53
2024. július 30., 17:502024. július 30., 17:50
Az OTP Románia és a Transilvania Bank azután ütötte nyélbe az üzletet, hogy a bukaresti versenyhivatal július közepén, a Román Nemzeti Bank (BNR) pedig korábban áldását adta a magyar tőkéjű pénzintézet felvásárlására. A román versenytanács megállapítása szerint a művelet „nem emel számottevő akadályokat a valós konkurencia útjába a romániai piacon, vagy annak egy részén, és nincsenek komoly kétségek azt illetően, hogy kompatibilis a normális versenykörnyezettel".
A kommüniké idézi Horia Ciorcilát, a Transilvania Bank igazgatótanácsának vezetőjét, valamint Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját, akik közül mindketten elégedettségüket fejezik ki az ügylet kapcsán. Csányi ugyanakkor megjegyzi: a magyar bank azután döntött leányvállalata eladása mellett, hogy nem sikerült elérnie Romániában a kívánt piaci részesedést. A magyar bankvezér egyébként áprilisban kimondta: „láthatóan örültek az OTP Bank kivonulásának az illetékes romániai hatóságok. Az elnök-vezérigazgató közölte: nem szívesen vonultak ki Romániából, de egyértelműnek tűnt, hogy nem kapnak lehetőséget akvizíciókra.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2018-ban megakadályozta, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja görög tulajdonosától a Banca Româneascát, ami így került az Exim Bank tulajdonába. Elsősorban ez játszhatott szerepet abban, hogy Budapesten úgy látták, nincs növekedési potenciál a romániai pénzintézetben.
A Transilvania-csoportba történő integrációs folyamat során az OTP Bank Románia és a Transilvania Bank, valamint a többi leányvállalat egymástól függetlenül fog működni, egészen a fúzióig. A két bank tájékoztatása szerint az átmeneti időszak nem hoz azonnali változást az ügyfelek számára, ennek megfelelően a szolgáltatások, termékek, konzultációk és banki műveletek érdekében továbbra is az OTP Bank fiókjaihoz kell fordulniuk.
A Versenytanács engedélyezte azt a 347,5 millió euró értékű tranzakciót, amelynek keretében a Transilvania Bank át kívánja venni az OTP Bank romániai üzletágát. Ez lépés elengedhetetlen volz ahhoz, hogy a magyar bank végleg kivonuljon a romániai piacról.
„Az integráció szakaszainak lezárultával az ügyfeleket tájékoztatni fogjuk a folyamat valamennyi újdonságáról” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, amelynek a magyar nyelvű változatát is rendelkezésünkre bocsátották utólag. Ebben az is szerepel, hogy a Transilvania Bank folytatja az OTP-csoportnak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel szembeni kötelezettségei végrehajtását, többek között az OTP ügyfelei számára nyújtott kétnyelvű szolgáltatásokat – a közlemény megfogalmazása szerint – „ott, ahol erre szükség van”. Bár a közlemény nem tér ki rá, a vállalások közé tartozik a Szülőföldön magyarul programmal kapcsolatban fennálló kötelezettségvállalás is, és bár a magyar állam által a Romániában magyar nyelvű képzésben részesülő óvodások, iskolások, egyetemisták számára nyújtott oktatási-nevelési támogatások folyósításának sorsáról nem tesznek említést, ez vélhetően továbbra is az OTP Romániánál nyitott számlákra fog érkezni.
A Transilvania Bank az aktívumok alapján piacvezető a romániai pénzügyi szektorban. Az akvizíció eredményeként a kolozsvári székhelyű pénzintézet aktívumainak értéke meg fogja haladni a 180 milliárd lejt, a piaci részesedése pedig a 22,5 százalékot. A Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint 2023 végén a Transilvania Bank aktívumainak értéke 161,857 milliárd lej, piaci részesedése 20,15 százalék volt. Az OTP Bank 2,46 százalékos részesedéssel a tizedik legnagyobb szereplő a romániai piacon, az elmúlt év végén aktívumainak értéke 19,763 milliárd lej volt.
A magyarországi anyavállalat 2023 májusában jelentette be, hogy el kívánja adni az OTP Bank Romániát. A Transilvania Bankkal folytatott egyeztetések már tavaly év végén elkezdődtek, miután az erdélyi pénzintézet maradt az utolsó fennmaradó ajánlattevő a magyar tőkéjű bankra.
Romániából kivonult, máshol folytatja a terjeszkedést az OTP Bank – hangzott el a társaság pénteki éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.
1 hozzászólás