Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök szófiai villámvizitjének keretében Oroszország és Bulgária megállapodást írt alá a Déli Áramlat nevű gázvezeték projekttársaságának létrehozásáról.
Az észak-erdélyi autópálya újabb 10 kilométerét adták át a forgalomnak szombaton Emil Boc kormányfő és Anca Boagiu közlekedési miniszter jelenlétében. Az útszakasz Torda és Aranyosgyéres között húzódik, s mindkét Kolozs megyei várost mentesíti az áthaladó forgalomtól.
A román bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 0,7 százalékkal esett vissza az idei második negyedévhez viszonyítva - közölte pénteken a statisztikai hivatal (INS). A harmadik negyedévi hivatalos eredmény összhangban van a gazdasági elemzők várakozásaival.
Saját felelősségükre idén még nyári gumit is használhatnak téli útviszonyok mellett az autósok – jelentette be a hétvégén Anca Boagiu közlekedési miniszter.
Az idei év végéig 26 ezer közalkalmazottat kell elbocsátani, 2011-től pedig minőségi szempontok alapján kell átszervezni a közszférát – szögezte le csütörtökön Traian Băsescu államelnök.
Októberben 7,08 százalékra mérséklődött a munkanélküliség az előző havi 7,35 százalékról, miután a megelőző négy hónapban nem változott a ráta – közölte csütörtökön az országos munkaerő-elhelyező hivatal.
Töltöttkáposzta-gyártó üzem létesült Gyergyószentmiklóson. A termelés várhatóan november végén, december elején indul. Bajkó László vállalkozó, az Intercom Kft. tulajdonosa a Krónikának elmondta, a családi recept alapján készülő székelyföldi ínyencséget Székely termék védjegy alatt európai piacokon is forgalmazzák majd. A részben saját befektetésből, részben banki hitelből megvalósuló beruházás összértéke hozzávetőleg 130 ezer euró.
A harmadik negyedévben a világpiaci mobiltelefon-forgalom 35 százalékkal 417 millióra nőtt, ezen belül 96 százalékos növekedéssel közel megduplázódott az okostelefonok forgalma, és részesedésük a teljes forgalomban már 19,3 százalékra bővült – közölte a Gartner piackutató cég.
„Nem tudom, szerencsés-e ilyet mondani, de Románia jobban tenné, ha a modern ipari termékek gyártása helyett inkább a mezőgazdaságára fektetné a hangsúlyt. A fejlett ipari országokat már nehezen tudja utolérni, ellenben a mezőgazdaságban és a turizmusban óriási lehetőségek vannak” – válaszolta a Krónikának a román gazdasági kilátásokat firtató kérdésére Takagi Jaszujuki, a Bukaresti Japán Kereskedelmi Kamara elnöke a kolozsvári Japán Kultúra Napjai...
Bombardier típusú vonatokat gyárthat a jövőben a kolozsvári Remarul 16 Februarie (REFE) vagongyár, miután szerződést írt alá a francia Bombardier Transportation céggel, amelynek értelmében a gall vonatgyártó a román partner rendelkezésére bocsátotta a nagy befogadóképességű AGC vonatcsalád gyártási licencét.
Visszaküldte a parlamentnek Traian Băsescu államfő a közalkalmazottak pótlékainak kiszámításáról szóló 2010/1-es kormányrendeletet jóváhagyó jogszabályt.
7,88 százalékra nőtt az éves inflációs ráta októberben – közölte tegnap az Országos Statisztikai Hivatal (INS). Az INS adatai szerint szeptemberhez képest a fogyasztói árak 0,55 százalékkal nőttek.
A következő tíz év folyamán az Európai Unióban összesen 1000 milliárd euró összegben lesz szükség infrastruktúra-fejlesztési beruházásokra – jelezte az Európai Bizottság a 2020-ig terjedő időszakra vonatkozó energiapolitikai stratégiát bemutatva, amelynek hármas jelszava a versenyképesség, a fenntarthatóság és az ellátásbiztonság.
Bakos Levente A személyes vezetés alapjai című gazdasági szakkönyvét mutatták be tegnap a Sapientia marosvásárhelyi amfiteátrumában. Kézikönyvként is használható munkáján keresztül az egyetem tanára elsősorban a cégvezetőket, vállalkozókat és a menedzsment iránt érdeklődő fiatalokat próbálja felvértezni azokkal a személyes vezetési ismeretekkel, amelyek munkájukhoz elengedhetetlen.
Sem a bankoknak, sem a fogyasztóknak, sem pedig az államkasszának nem jó a hiteleket szabályozó 50-es rendelet. A fogyasztók néhány év múlva sínylik meg, a bankok, illetve az állam azonban már a közeljövőben megérzi a negatív hatásokat – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. A szakember szerint mindenféle szabályozás nélkül a szabad verseny megoldaná a helyzetet. Diósi arról is beszélt, miért...
Még mindig jelentős a hibaarány az európai uniós költségvetés legnagyobb fejezeteinek végrehajtásakor, a második legnagyobb tétel, a kohéziós támogatások esetében például tavaly meghaladta a 35,5 milliárdos kiadások 5 százalékát – derül ki az Európai Számvevőszék által tegnap ismertetett éves jelentéséből.
A fürdőturizmus fellendítését tűzte ki célul a nagyváradi önkormányzat. A város Észak-Őssi negyedében jelenleg is üzemel egy termálvizes strand, a tervek szerint azonban hamarosan egy másik, sokkal modernebbet is létrehoznának.