A brit easyJet diszkont légitársaság kedden 154 millió fontos adó előtti eredményt jelentett a szeptemberrel zárult üzleti évéről. Ez majdnem háromszorosa az előző évi 54,7 milliónak, és kissé meghaladta a 100–150 millió vállalati előrejelzés felső szélét.
Az Európai Tanács elnöke szerint az Európai Unió megmutatta, hogyan kell kezelni a két évvel ezelőtt kirobbant világgazdasági válságot, ugyanakkor elismerte, hogy az eurózóna fizetési válsága még nem ért véget.
Kolozs megyében eddig 200 ezer lejre büntették az osztrák tulajdonban levő hitelintézetet, amiért az meg nem engedett költségeket hárít át az ügyfelekre. A Volksbank ellen már bírósági keresetet is benyújtottak az elégedetlen kliensek.
A világméretű krízis hatására megroggyant a korábban szárnyaló ír gazdaság, a folyó költségvetési hiány jelenleg 12 százalék, melyet jövőre 3 százalékra kellene mérsékelni.
Vásárlók tömege rohamozta meg vasárnap éjjel a kolozsvári Iulius Mall bevásárlóközpontot. Az embereket az éjfélre meghirdetett tetemes arányú árleszállítások vonzották a Tóközben található plázába.
Magyarországon tavaly az államadósság a bruttó nemzeti össztermék 78,4 százalékát tette ki, aminél csak Belgiumban, Olaszországban és Görögországban volt rosszabb a helyzet, ez utóbbinak a mutatója 126,8 százalék.
Románia továbbra is a költségvetési hiány mérséklésével kínlódik, ám egyelőre szinte semmi sem történt annak érdekében, hogy a gazdaság versenyképesebb legyen, hangzott el azon a hétvégi szemináriumon, melyet a Román Nemzeti Bank (BNR) és a Bankok Romániai Egyesülete szervezett.
Oroszország azt tervezi, hogy jövőre csatlakozik a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), fejtette ki Jokohamában az APEC-tanácskozás alkalmából Dmitrij Medvegyev elnök vezető gazdasági tanácsadója.
Továbbra is törékeny a gazdasági fellendülés Kelet-Közép- és Délkelet-Európában, fejtette ki hétfőn Bécsben az európai gazdasági integrációról szóló nemzetközi pénzügyi konferencián az Európai Központi Bank igazgatóságának egyik tagja.
Egyesülést fontolgat a német MAN és a svéd Scania, közölte hétfőn a svéd autógyártó. Előzőleg német lapok arról cikkeztek, hogy a Volkswagen – amelynek mindkét cégcsoportban van érdekeltsége – teherautó-portfóliójának átalakítását tervezi.
A harmadik negyedév volt idén a legjobb a tartós fogyasztási javak iránti keresletet tekintve Romániában – derül ki a Gfk Temax piackutató cég által közzétett tanulmányból.
Az elkövetkező öt év során, 1,2 milliárd svéd korona (128 millió euró) értékű szerződés keretében a svéd Volvo Aero végezheti a svéd, cseh és magyar állam hadseregeinek Gripen vadászrepülőin a hajtóművek karbantartását - közölte a Volvo-csoport repülőipari leányvállalata hétfőn.
A közép-európai országokban is pénzromlást idézhet elő az, hogy a washingtoni kormány a kivitel ösztönzése céljából mesterséges módon próbálja meg gyengíteni a dollárt.
Nagy érdeklődés övezte a Hagyományos Székely Termékek Őszi Vásárát, amelyet Csíkszereda és Székelyudvarhely után a gyergyószárhegyi sportcsarnokban szervezett meg Hargita megye tanácsa.
Kétharmaddal kevesebb német tőke áramlott idén Romániába mint 2009-ben, mondta Andreas von Mettenheim, Németország bukaresti nagykövete vasárnap a Pro Tv-ben. A nagykövet szerint a befektetők arra várnak, hogy az ország kilábaljon a válságból.
Nem várható az „olcsó” magyar munkaerő rohama az osztrák munkaerőpiacon a jövő évi teljes nyitás után, de szigorúbb ellenőrzésre van szükség, állapította meg egy felmérés.