Molnos Zoltán
Ha van székelyföldi festőművész, akinek a műveit messziről minden szem azonnal felismeri, az egyértelműen Molnos Zoltán. Alkotásai annyira másvilágiak, különlegesek színeiben és formáiban, olyannyira összetéveszthetetlenek, hogy egyúttal rögtön rabul is ejtik a közönséget.
2019. szeptember 23., 13:362019. szeptember 23., 13:36
2019. szeptember 24., 12:472019. szeptember 24., 12:47
– „Molnos Zoltán festményei vászonra varázsolt álmok, melyek Csuang-Ce pillangójához hasonlóan szárnyra kelnek a képzelet univerzumában, és álmodják tovább a festőt, az egész világot... A szürrealizmus párizsi kiskocsmákból és műtermekből kiröppent pillangói egy ideje Székelyföldön tartanak pihenőt, hogy aztán új színekben pompázva röpüljenek tovább, a világ négy égtája felé” – ezeket a szavakat Páll Szilárd írta a festészetéről. Mi irányította a szürrealizmus felé?
– Egyetlen mondatban is el tudnám mondani,
Akkor lepődtem meg leginkább, hogy ez mit jelent, pláne nekünk, székelyeknek, amikor egy budapesti műgyűjtő ismerősöm a spanyolországi Dali múzeum meglátogatása után elmesélte, hogy az egész spanyol (nép)kultúrában benne van a szürrealizmus, nem kellett kitalálni valami újat, csak át kellett emelni. Mindig úgy magyaráztam, hogy van valami gyökere nálunk is, hiszen a mesék is úgy kezdődnek: hol volt, hol nem volt... ami, lássuk be, már önmagában elég szürrealista megfogalmazás. Az albumbemutatómon is szóba került, hogy a szürreális látásmód mindenkiben benne él, csak rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e felfedezni, és a legendáink is akkor igaziak, ha hisszük őket, Ha nem, akkor nem léteznek.
Aqua
– Menjünk vissza még korábbra: a festészettel mikor találkozott? Egyáltalán, az ecset hogyan került a kezébe, mikor nyilvánult meg a tehetsége, milyen minták lebegtek a szeme előtt?
– Egész pici korom óta érdekelt a festészet, annyira korán, hogy pontosan vissza sem tudok emlékezni. Nagy Gyuri bácsi, a szomszédunkban lakó rajztanár már óvodás koromban át-átemelt a kerítésen és rajzoltatott, mert látta, hogy jobban áll a ceruza a kezemben, de ezt persze csak a későbbi elbeszélésekből tudom. Gyerekkoromban pár évet éltünk Csíkszeredában is, negyedikesként udvarhelyi létemre megnyertem az ottani gyereknapi rajzversenyt. Márton Árpád és Gaál András zsűrizése mellett kellett krétával rajzolni az aszfaltra, de
Akkortájt már körvonalazódott, magamban el is döntöttem, hogy festő kellene legyek, de amikor visszakerültem a székelyudvarhelyi gimibe (Tamási Áron Líceum), a reálosztályba, még mérlegeltem, hogy mérnök is lehetnék. Viszont kimondottan hálás vagyok annak a környezetnek, amelyben lehettem, azoknak az osztálytársaknak, tanároknak, akiktől a fegyelmet, precizitást ott megtanultam, mert bármekkora tehetség legyen is valaki, akármilyen szenzációs ötletekkel, azokat véghez is kell vinni, ha pedig nincs kitartás, akaraterő és pontosság, akkor azok mind elszállnak.
Botond vezér
– Hogyan van huzalozva, mi inspirálja, hogy ilyen – talán a legjobb szó rá – álomszerű képek jelennek meg előbb lelki szemei, majd az ecsetje előtt?
– Csak beugrik az ötlet, és mivel elég sok ugrik be, van egy füzetem, amelybe vázlatolok. Hamar lejegyzem a lényeget, hogy milyen színt, formát láttam. Régebb három-négy vázlatot is készítettem, majd eldöntöttem, melyik a legjobb, és azt festettem meg, és évek múlva néztem, hogy a másik rajz jobb lett volna. Így azóta, ha több vázlatot is használhatónak érzek, szerre többet is megfestek belőlük, úgysem egyformák, másolatot sosem festenék.
Csodaszarvas
– Jól tudom, hogy párhuzamosan sok félkész munka van a műteremben?
– Most is, igen. Eszembe is jutott Páll Lajos, akit nagyon szerettem, nagy barátságban voltunk (ráadásul a szüleim nekem is korondiak), ő pedig egyszer megkérdezte:
És tényleg, arra jöttem rá, hogy mindig lehetne kényeskedni, hogy be van borulva, nincs jó fény, nem érdemes dolgozni, jobb lenne lefeküdni. Viszont bármikor lehet vázlatolni, jön egy csomó ötlet, nem bírom ki, s ha nagyon izgat, felnagyolom. Ráadásul úgyis kell várnom, hogy száradjon, így félreteszem.
Filozófus
Most is van 25-30 kép megkezdve, néha meg is őrjít, hogy mikor fejezem be őket. Ha borús idő van, bár máshoz lenne kedvem, választok egy világosabb színű munkát, amely jobban érvényesül, jobban látom, és foglalkozom azzal. Általában úgy kezdem, hogy este kiválasztom azt a 3-4 potenciális képet, amelyekkel nagy kedvem volna másnap haladni, de aztán reggel még melléjük kerül megint ugyanannyi az elindítottak közül, és aztán valamelyikkel azok közül fogok dolgozni.
Néha idegesít, ha az aktuális kedvenccel nem haladok, aztán megnyugszom, hiszen végül egész nap dolgoztam, csak máson. Nem számít, mivel, csak haladjak, előbb-utóbb minden elkészül. Szerencsére határidős munkákat ritkábban vállalok, de azokat is kényelmes időtávval és a saját elképzeléseim szerint, nem kötve kompromisszumokat.
Hold
– Tudomásom szerint a festészet mellett a költészet terén sem járatlan. Hogyan illeszkednek ezek a kalandozások az életébe? Van olyan témája, amelyet kép helyett szavakat kíván önteni?
– Elmesélek egy érdekes esetet: Stockholmban voltam, a kiállításom megnyitója után, egyedül a lakrészben. Fehér éjszaka, mintha csak szürkült volna, nem volt, akihez szólnom, nem tudtam elaludni, és
Kibukott belőlem a vers, akkor kazettára mondtam fel, végül az is lett a címe, hogy Apám. Ha egyszer leírom a verseket, utólag már nem javítok rajtuk. De emellett még legalább 60 másik könyvhöz is közöm van, borítók, illusztrációk tekintetében. Egymást kiegészíti a két terület, nem versenytársak, nem is merem költőnek nevezni magam, bár Ambrus Lajos barátom ezt hangoztatja. Folyamatban is van egy verseskötet kiadása, ő lektorálta, a következő hónapokban már megjelenhet.
Páva
– A családjában még születtek szürrealisták, lenne kinek átadni a stafétát?
– Hát a nagyobbik lányom rajzol, művészeti iskolát is végzett, de nem szürrealista, nem is erőltettem soha, elegendő az az öröm, hogy a szépre, a művészetekre, költészetre nyitottak, szeretik, követik, szebbé tette az életüket.
– Egy olyan kisvárosból, mint Székelyudvarhely, hogyan tud napirenden lenni a képzőművészet világában történő változásokkal, részt venni a körforgásban?
– Folyton érdeklődöm, nagyon aktív vagyok, nem csak helyben, de a világhálón is állandóan követem, hogy a világban mi történik.
Egyszer elmentünk Payerbachba, festőtáborba, és mivel Facebookon beszéltem le mindent, telefonszámom nem volt, nem tudtam, hogyan fogom megtalálni a tábort. Majd megkérdeztem egy vendéglő teraszán a pincértől, nem-e tudja. – Konkrétan kit keres? Elég magabiztos voltam, rávágtam, hogy professzor Rubinovot, de mire kimondtam, láttam is őt a háttérben integetni, és „Zoltán!” felkiáltással odajött és megölelt.
Pieta
Kicsit később egy egyetemista meg is jegyezte, hogy milyen szép dolog, amikor ilyen régi barátok találkoznak: nem hitte el, hogy életemben akkor láttam először. És ezek a kapcsolatok mindent megérnek,
Úgy érzem, hogy Udvarhelyen világpolgár vagyok, és a világban udvarhelyi. Sosem a környéket figyeltem, mindig a világ legnagyobb mestereit tanulmányoztam, s noha az itteni tanáraimmal nagyon jóban voltam, de nem az ő nyomukat álmodtam magamnak.
Pillangó
– Min dolgozik jelenleg, milyen tervek foglalkoztatják, hol készül megjelenni, kiállítani a közeljövőben?
– Nagy tervem a bécsi kiállítás után fogalmazódott meg, az ottani múzeum igazgatója javaslatára. Szerinte ott már nem tudnék nagyobbat lépni, holott Bécs világváros, de a képzőművészetekben még mindig Párizs a legelső. Lévén, hogy neki van kapcsolata párizsi galériákkal, a következő eseményre ott kellene sor kerüljön, arra várok. Ettől függetlenül folyamatosan dolgozom, nem a kiállítások motiválnak. Azt is megkaptam már sokszor, hogy munkamániás vagyok, holott nem, csak egyszerűen nagyon szeretek festeni.
Molnos Zoltán 1962-ben született Székelyudvarhelyen, iskoláit szülővárosában és Csíkszeredában végezte, egyéni és csoportos tárlatain Európa-szerte találkozhatott a közönség a műveivel, melyek magángyűjteményekben a világ minden pontján fellelhetők. 2019-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, jelenleg is Székelyudvarhelyen él és alkot.
Bálint Tamás
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!