Szóló szőlő Isten lugasából

A szőlőt Noé nemesítette az elvadult és megszaggatott sziklás tájat beszövő vadszőlők valamelyikéből, és vigaszként ajándékozta az emberiségnek.

Az özönvíz bibliai történetében sokat sejtet az, ahogyan az Ararát-hegyen megfeneklett bárkából kibocsátott galamb egy friss olajfa ággal tér vissza, mintegy jeleként, hogy újból kizsendült a növényzet egy része. Állítólag az Édenkert fája is gyökérből kihajtva csenevészen újranőtt, de a bárkakészítésre alkalmas gófer fa örökre kipusztult…

Úgy vitte-mentette a választott ember egy boldogabb és bővebb ősvilágból az oltványt, ahogy egy legenda tartja? Nem tudhatjuk. Mert állítólag, ahhoz hogy oltványa megfoganjon, oroszlán, bárány, majom és disznó vérben is megmártotta. Ezért esnek át a lerészegedők fokozatosan ezeken a viselkedésmód változásokon.

A bibliai legenda helyén járva meg lehet érteni, hogy miért ott maradt legélőbben az ősi kataklizma története. Olyan minden ma is, mint ahogyan a hegyeket elmosó, mély rianásokat vágó diluviális áradat hagyhatta. A kövek halott birodalmában, a skorpiók, gyíkok, kígyók és a sasmadarak örök sivár küzdőterén alig-füvek, indák, kis gyökérrel megelégedő könnyű majdnem-fák vidékén Isten áldása lehetett az édes, leves, nevető szőlő, melyet a patriarchának a táj átkát megtörő munkája, ültetvénye adott.

Ötezer éves borsajtót találtak egy barlangban ott, a legősibb borkészítés és -ivászat helyét azonosították be a régészek.

Munka- és technológiaigénye miatt a szőlő a civilizáció és a civilizáltság szimbolikus növénye lett, a búzával együtt. Kettősségük végig kísérte a modern ember történetét, egészen Krisztus misztikus asztaláig, hol kenyér és bor összetalálkozhatott, mint test és vér, anyagi és szellemi esszencia – mint megragadható valóság és mennyek magasába emelő vigasztaló, boldogító mámor.

Nem véletlen, hogy a római birodalom csak addig terjedt, ameddig megteremhetett a szőlő. A rajnai határvonal és Hadrianus fala Britanniában pontosan jelzik meddig volt érdemes meghódítani a világot. Keleten az Oronteszen túli víztelen hegyek, délen Afrika égető, mit sem termő sivataga a szőlőtlenség miatt meghagyattattak az oroszlánoknak és a barbárok számolatlan népének – bár utóbbiak számára jelentékeny bormennyiséget exportáltak busás haszonnal a limeseken túlra.

A szőlő művelése összetettebb feladat, mint gondolnánk.

Nem csak arról szól, hogy felfuttatjuk a tornácfáján a napos oldalon – a gyermekek és madarak örömére, szép árnyéknak dísznek, korsócska, komának való borért. Az igazi a tőkés művelés. Ez pedig letisztázott birtokviszonyokat, távlatban való gondolkodást, tervezést, befektetést, munkaerő biztosítást, összehangolt munkát, komplex eszköztárat, tárolási kapacitást feltételezett.

Salamon a nagy templom, a palotái és erődítményei megépítése mellett, telepített szőlőskertjeire a legbüszkébb, mikor élete nagy munkáiról és megvalósításairól beszél. Jézus a Mennyek országáról és a gondviselő Istenről szólva nagyon sokszor élt a szőlőskert és a szőlősgazda példázatával. Amikor a szőlőt telepítő, befektetést végző, majd azt munkásai gondozására hagyó gazdáról beszél, vagy a fiait kapálni küldő apáról; a szőlőmunkást fogadó tulajdonosról, akár a szőlőskertben teremni nem akaró fügefáról és a közbenjáró vincellérről szól a példázat.

Egyiptomban József, Ábrahám fia, mint megvádolt rabszolga börtönbe kerül, ahol együtt várja ítéletét a fáraó pékmesterével és pohárnokával, akiket valószínű mérgezési kísérlettel vádoltak. Megfejti álmukat. A fáraó italának készítője azt álmodja, hogy szőlőfürtök levét facsarja a fáraó kelyhébe. Az álomfejtő a szabadulás örömteli üzenetét olvassa ki a jelből, tudniillik hogy felmentik, és visszatér előbbi tevékenységéhez. (Innen láthatjuk, hogy a csavart, friss gyümölcslé nem mostani találmány, és mixer se kellett hozzá – ha elég előkelő voltál.)

Érdekes módon a negyvenévi vándorlás idején, amikor Egyiptomból menekülve a pusztában bolyongtak, éppenséggel a szőlő és a szőlőskertek birtoklásának ígérete lett a legfőbb motiváció – a zúgolódó zsidókat megnyugtatandó.

A Sinai-hegy alatt, a törvény kijelentésekor már bőségesen szóltak a rendelkezések a majdani termőföldek, gyümölcsösök, szőlőskertek ökologikus és emberséges művelési szabályzatáról.
A tejjel-mézzel folyó Kánaán kikémlelésére küldött férfiak a föld gazdagságát bizonyítandó egy óriási szőlőfürtöt visznek magukkal mutatóba, melyet súlya miatt ketten hordoznak rúdon.
Szintén a pusztai törvényeknél olvasunk más szőlőtermékek fogyasztásáról is.

A nazireusi fogadalom arról szólt, hogy valaki ideiglenesen vagy örökre Istennek ajánlja az életét. Az ilyennek tiszta és kegyes életet kellett élnie: nem vághatta le a haját, és nem fogyaszthatott semmilyen szőlőterméket: se friss (savanykás és üdítő hatású) hajtást, kacsot, se almaecetet. Noha nincs jelzés erről, de tudjuk, hogy a szőlőlevelet töltelékek készítésénél gyakran használják, és bizony ez nem idevalósi találmány, hanem évezredek óta általános recept keletebben. A tilalom pedig esetükben mindenféle felhasználást tilt.

A borecet fogyasztása érdekesebb. Hogy ihat valaki ecetet? Mi köze ennek alkoholizmus veszélyéhez? Öreg székely bácsi mesélte, aki nagyobbacska gyermekként megérte a világháborúban az oroszok házuknál való elszállásolását, hogy a katonák a borecetes hordókat vadászták. A derék helybeli atyafiak szörnyülködése közepette csuprokkal merengették és itták, amíg hatalmasan be nem rúgtak.

Egy dolog lehetett a krónikus elvonási tünet, melyben a vodkamegvonás miatt szenvedtek, de kétségtelen a vitaminhiány ellen is tiltakozott a szervezet, és feledtette a sanyarú ízt.

A (bor)ecet gyógyászati felhasználásával Máté evangéliumában Jézus keresztre feszítésénél találkozunk. Másutt tudni vélik, hogy mirrhával készült a bódító ital, mely félig öntudatlan, tompa állapotot hozott létre, elviselhetővé tette a hihetetlen fájdalmakat, és könyörületesen siettette a halált. A palliatív gyógyászat se járt gyerekcipőben akkoriban… Az ürmös bor nálunk enyhébb változatban hasonló hatással bírt.

A kereszten a nagy vér- és vízveszteség kínjának enyhítésére hosszú rúdon ecetbe áztatott szivaccsal nedvesítik a szenvedő ajkát, és törlik meg arcát felüdítés céljából. Az erős és szúrós illat pedig a félájultságból felserkenti: a népi gyógyászat hasonlóképpen cselekedett a modern időkig.

A titokzatos Énekek Éneke szerint az emésztő vágy gyógyítására szintén a szőlő legalkalmasabb (az alma mellett). Persze csak az, amelyik a szerelem titkos kertjében illatozik és terem. „Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.” (ÉnÉn 2, 5)