Szembejön a világ – Beszélgetés Ferencz Zoltán képzőművésszel, grafikussal

2021. február 08., 19:10

Ferencz Zoltán eredetileg programozónak készült, de a gyergyószárhegyi művésztelep szellemisége nem engedte eltávolodni a szülőföldjétől és a képzőművészetektől. Grafikáit újraértelmezett vallásos témák, ősiség és modern találkozása jellemzi.

Fotó: Szigeti G. Csongor

– Ha jól tudom, ön programozó is lehetett volna, de valahogy mégis a képzőművészetnél kötött ki… Milyen hatások érték tanulmányai alatt?

– Már kiskorom óta folyton rajzoltam, szüleim mosolyogva emlegették, hogy folyton átmásoltam a tankönyvben lévő rajzokat a füzetbe, a tanulás rovására. A programozás viszont a családból jött, édesapám mérnökember lévén megszerettette a matematikát, így hamar közel kerültem az első számítógépekre írható Basic programokhoz. Már én is meg voltam róla győződve, hogy informatikus leszek, de 13 évesen Czimbalmos Attila barátom bevezetett a rajzolás alapjaiba, majd a szárhegyi művésztelepen bemutatott Márton Árpi bácsinak. Attól kezdve minden nap kijártam rajzolni, festeni, és minden délben be kellett vinnem az elkészült képeket, amit ebéd előtt megnéztek.

Az a rengeteg pozitív visszajelzés, amit akkor kaptam, s hogy a sok idős mester által mélyebb betekintést nyerhettem egy másik világba, győzött meg arról, hogy nekem a képzőművészettel kell foglalkoznom.

Én, 1

A csíkszeredai művészeti iskolába iratkoztam, s habár Árpi bácsi nem volt közvetlen tanárom, folyamatosan jártam hozzá is korrektúrára. Akárcsak Siklódy Ferihez, aki végig figyelemmel követte először a középiskolai, majd az egyetem alatti fejlődésemet. Mellettük, és édesanyám, valamint tanító bácsim mellett még meg kell említenem Portik Sándor, később Balázs Jóska, Gaál András, Zsigmond Márton és Bara Barnabás nevét is, akiktől mind nagyon sokat tanultam szakmailag.

Egyetemi éveim alatt a sorsom úgy hozta, hogy kezdeti lázadásaink után új vezetőtanár, Adriana Lucaciu vette át a csoportunkat, és a kortárs képzőművészet valamennyi ágát kipróbálhattam, gyakorolhattam. Ettől a pillanattól kezdtem el imádni az egyetemet, és ezek a kezdeti tapasztalatok nagyon sokat segítenek mai napig.

Én, 2

– Hogyan került a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ élére?

– Egyetem után a környékbeli iskolákban tanítottam, és ezzel párhuzamosan restauráltam egészen 2014-ig, amikor változás következett be az alkotóközpont életében és ezáltal az enyémben is. Nagy, de megfelelő kihívásnak éreztem, hogy megpályázzam a művészeti vezetői állást.

Akkor már épp húsz éve volt, hogy rendszeresen látogattam a művésztelepet, ismertem nem csak a klasszikusokat, hanem a Korkép művésztelep által nagyon sok kortárs képzőművészt is.
Én, 3

– A szárhegyi művésztelep vezetése mennyire köti le az alkotóerejét? Hogyan férnek meg az adminisztrációs terhek a kreatív energiákkal?

– Összetett kérdés, sok képzőművésszel találkozom munkám során, talán már kétszázötvennél is többet hívtam meg Szárhegyre, ami természetesen segít bekerülni egy körforgásba, de csak felszínesen. Ugyanis akkor vannak művésztelepeink, amikor mindenhol máshol a világon, így szinte sehová nem tudok eljutni.

Viszont amikor Szárhegyen vannak művészek, akkor van lehetőség megvitatni, átbeszélni szinte mindent, ami egy kortárs képzőművészt érdekelhet. Akkor olyan, mintha én lennék a gondtalan művész, aki részt vehet egy művésztelepen.

Persze ilyenkor úgy kell szerveznem a dolgaimat, hogy ezeket az állapotokat meg tudjam élni, és ne folyton az adminisztrációs teendőim ragadjanak el, vagy foglaljanak le szellemileg. Ehhez kell egy megértő család is, akik ismernek és segítenek.

Kiállítás, 1

A műtermem az autóban van

– Milyen technikákkal dolgozik, miből inspirálódik?

– A technikákkal úgy vagyok, hogy szinte semmi időm nem jut dolgozni. Ez elsőre meglepőnek tűnhet, mert grafikusként ismernek a legtöbben, de nagyon sok impulzus ér naponta – még soha nem foglalkoztam ilyen sokat és ilyen intenzíven művészettörténettel, műkritikával, vagy művészetszociológiával –, ami mind kivált belőlem egy-egy gondolatot. Viszont egy grafikát elkészíteni nagyon sok idő kell. És megfelelő körülmények, műterem – amiket éppen meg tudnám teremteni –, csak sokszor nincs időm arra, hogy műteremben dolgozzak.

Kiállítás, 5

Persze, ebbe belejátszik a házunk építése is, ami a maradék szabadidőmet vette és veszi el. Nyilván nem bánom: mosolyogva csak azt tudom mondani, hogy az utóbbi időben a műtermem az autóban van. Nagyon sokat utazom, bőven van időm gondolkozni. Így át tudom rágni magamban azokat a konceptuális munkákat, amelyek az utóbbi időben foglalkoztatnak.

Sőt az utazás alatt rengeteg inspiráló dolog jön szembe. Gyakorlatilag szembejön a világ, csak észre kell venni.

Képgrafikai képzettségemből adódóan használom azokat a technikai megoldásokat, ahol több réteg egymásra tevődéséből vagy textúráiból alakul ki a végleges forma, mintegy összegezve egy adott téma, akár emberi magatartás mibenlétét. Ezen gondolatmenet kapcsán készítettem el a Találkozások című, száz darabból álló sorozatom, amelyből egy animáció is készült a munka könnyebb megértésének elősegítésére.

Luther tételei, 1

Munkáim megpróbálják boncolgatni belső lelki világunkat, vagyis magatartásformáinkat, amelyekkel együtt élünk. Talán az emberi kapcsolatok törvényszerűsége, törékenysége az, ami most a leginkább foglalkoztat, annak fényében, hogy egy adott kultúra milyen személyiségjegyeket támogat, ezeknek hogyan tudunk megfelelni személyiségünk érvényesítése közben, amelybe beletartozik az emberi mértéktelenség és az emberi őszinteségnek a vágya is.

– Könyvillusztrációkat is készít (pl. Rafi Lajos könyvei, Farkas Wellmann Éva Parancsolatok című verseskötete, vagy Dante Isteni színjátéka, amely a vizsgamunkája volt), ilyenkor hogyan alakul a művész kapcsolata a könyvekkel?

– Az irodalommal való kapcsolatom nagyon régi, édesanyám ültette belém, aztán a magyartanáraim, akik az egész gondolkodásmódomat megváltoztatták. Talán ezért is választottam a Commediát már első éves koromban. Kaptunk egy könyvgrafikai feladatot, és Temesváron csak az Isteni színjáték volt nálam, azt olvastam éppen. Kapásból megcsináltam a kért tíz oldalt, és akkor döntöttem el, hogy ez lesz a diplomamunkám. Mindent bele akartam rajzolni, amit akkor a világról tudtam.

Dante könyve tanított meg az alázatra.

Persze ezek nem a hagyományos értelemben vett illusztrációk, inkább hangulatában próbálják meg visszaadni, amit Dante érzett és gondolt. Egyedül Farkas Wellmann Éva könyve volt kivétel, mert ott párhuzamosan készültek a képek a versekkel, a közös pont, a Tízparancsolat viszont megvolt.

Luther tételei, 2

Kizárólag az ember foglalkoztat

– Ezen művekből is kirajzolódik a vallásos témákhoz való vonzódása, az ősi és a mai ötvözése. Ez hogyan alakult ki, mikor, minek a hatására fordult ebbe az irányba?

– Katolikus nevelést kaptam, nagyon szoros volt a kapcsolatom a nagyszüleimmel is, viszont folyton kétkedve figyeltem, sőt lázadtam a katolikus dogmatika ellen. Valamikor középiskolás koromban találkoztam először Mircea Eliade műveivel, innen már csak egy lépésre voltak Emil Cioran nihilista nézetei. Szeretem körbejárni az adott témakört, de a vallási témák esetében különösen nagy szerepet játszott édesanyám halálának a feldolgozása.

Luther tételei, 3

Mai napig csak és kizárólag az ember mint egyén, az adott társadalom alapvető szellemi törvényszerűségei, vagy, ha úgy tetszik, szükségletei foglalkoztatnak.

Az elmúlt tíz év során egyre inkább az a felismerés határozta meg személyes művészi koncepcióimat, hogy a fellazult késő-középkori erkölcsi fegyelem párhuzamba hozható mai, szinte azonos társadalmi jelenségekkel (Huizinga, Eco, Eliade).

S ezt definiálva különböző technikai megoldások során mai kontextusokba helyeztem különböző vallási témákat. Ezen koncepciók alapján készült el a Hét főbűn, a Tízparancsolat, a Hét szentség és a Luther 95 tételét újraértelmező sorozatom, de ide sorolható a Végtelenség triptichonja is.

Találkozások, 01-47

– Most télen, mikor pihen a művésztelep, a saját alkotásaival tud-e haladni?

– Az, hogy így télen nincsenek művésztelepek, nem sokat változtat a dolgon. Most van itt az ideje az egész év megszervezésének, össze kell rakni a művésztelepeket, kiállításokat, mert júniustól szeptember közepéig már nem jut időm rá. Az sem mellékes, hogy ott van a 46 év alatt összegyűlt gyűjtemény, amelyet kezelni kell. Nemcsak fizikailag:

az 50 éves évfordulóra szeretném, ha valamilyen művészettörténeti kontextust kapna.

Ez elég sok munkával jár, ugyanis az idős vagy már nem élő művészekről használható adatokat sok esetben csak nyomtatott kiadványokból lehet összegyűjteni. Ezen feladatok végzése közben szokott jönni sok újabb és újabb ötlet, aztán mérlegelek, és eldöntöm, hogy mivel akarok dolgozni, és mit dobok ki a fejemből.

Dante, 2

Több olyan tervem is van a jövőre nézve, amelyekben installációszerű megoldással, több réteg egymásra halmozásával próbálom meg kifejezni az emberi lélek törékenységét. Ennek kapcsán készülnek folyamatosan az üvegtábla munkáim is, de számos tervem van, amelyeket különböző üvegekből szeretnék megvalósítani.

Ferencz Zoltán 1980-ban született Gyergyószentmiklóson, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola elvégzése után előbb a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen tanult grafika szakon, majd a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen fejezte be mesteri tanulmányait. Számos egyéni és csoportos Kárpát-medencei kiállítás mellett a közönség Törökországban, Bulgáriában, Szlovákiában, Görögországban, Litvániában is találkozhatott műveivel. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője, jelenleg is Gyergyószárhegyen él és alkot.
Bálint Tamás
Interjúnk eredetileg a Krónika és a Székelyhon napilap Előretolt Helyőrség című, 16 oldalas irodalmi-kulturális mellékletének legfrissebb számában látott napvilágot február 8-án.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport