– Hogyan zajlik az olimpiai kvalifikáció, miként áll össze a bírói mezőny?

– Vannak országok, amelyeknek nincs bírójuk ebben a kategóriában. Például ott van Grúzia, amely nagyhatalomnak számít birkózásban, a vébén viszont nem volt bírójuk, így nem lesz képviselőjük az olimpián sem. Nem egyszerű ide bekerülni. Számunkra is hasonló a kvalifikáció, mint a versenyzőknek, ám sokkal hosszabb, nekünk a budapesti vébén kezdődött. Ez abból áll, hogy minden mérkőzésen, amin szerepet kapsz, lehetsz pontozó, a meccset vezető bíró vagy szőnyegelnök. A bírói asztalnál ülő instruktorok – akik egyben oktatnak minket –

2019-ben elő volt írva, hogy kötelező részt venni egy rangsorversenyen, ezeken döntik el, hogy ki lesz kiemelt a következő vébén, elkerülvén azt, hogy a két legjobb rögtön a verseny elején összekerüljön. Legalább egy ilyen rangsorversenyen a bíróknak is kötelező részt venniük, továbbá a felnőtt kontinensbajnokságon. Elméletileg Nur-Szultánban zárult a bírók kvalifikációja az olimpiára, ám igazából mégsem. Összesen negyvenöt bíró lesz ott az olimpián, eddig harmincnyolcnak mondták, hogy utazik. A szuper első osztályból még hét bekerülhet a mezőnybe. Én már novemberben, a budapesti U23-as világbajnokság után nagyjából tudtam, hogy bekerültem.

Aki dolgozik, az hibázik. Ám erre egyre kisebb a lehetőség, hiszen nagyon komoly technika is a bírók rendelkezésre áll, például öt kamera van szőnyegenként, így bármikor vissza lehet nézni a történéseket.

– Szóval akkor benne van a keretben, de még nem biztos semmi.

– A bíróknak kötelezően részt kell venniük a felnőtt kontinensbajnokságon, ez Rómában lesz február végén, majd Budapesten az európai kvalifikáción, április végén és május elején pedig Szófiában világkvalifikáción. Ezeken kötelezően részt kell venni, és nem szabad hibázni.

– Komoly nyomás van önökön.

– Hát nem egyszerű ez a műfaj. Én úgy mentem fel a ranglétrán, hogy először kadett Eb-n voltam, majd vébén, jött a junior Eb és vébé, illetve világkupa, aztán a felnőtt Eb és vb. Ha ezeken végigmegy az ember, beleszokik a rendszerbe. Most is előfordul olyan, hogy bekerül az olimpiai kategóriába pár fiatal bíró, aki korábban csak ifjúsági olimpián szerepelt. Ott 15–17 éveseknek vezettek meccseket, a felnőttek között pedig összeroppantak. Hiába jó bíró, nem találja a helyét. Én annak örülök, hogy lassan, fokozatosan mentem felfelé a ranglétrán, megszereztem minden tapasztalatot.

Az instruktorok döntötték el, ki az a három bíró, aki kap, és mindegyiknél Gyarmati volt az első, toronymagasan.

Lassan kötöttben több induló van, mint szabadfogásban. Nur-Szultánban például olyan erős mezőny volt, hogy tíz emberből bárki megnyerhette volna az adott súlykategóriát. Például az előző két olimpián győztes orosz Roman Vlaszovnak nincs még kvótája Tokióba, akárcsak a koreai Kimnek, akitől Lőrincz Tamás kikapott a londoni olimpia döntőjében, vagy a vajdasági világbajnok Nemesnek sincs még.

– Tehát az elmúlt években sok minden változott a birkózásban.

– Igen, sok minden fejlődött, ezek közé tartozik a technika is. A bíróknak pedig minden évben tanfolyamaik vannak, vizsgázni kell.

Én szabadfogású birkózó voltam, az elején nehéz volt észrevenni, hogy láb vagy nem láb volt, gáncsolás történt stb. Most, hogy Magyarországon jobb a kötöttfogás, sok komoly mérkőzést vezethettem. A világon pedig úgy tartanak számon, mint kötöttfogású specialista bíró. Az Európa Játékokon én voltam az első, Magyarországot képviselő magyar bíró. Magyar bírók vannak még, például az olasz birkózóbizottság elnöke, Dózsa Edit, vagy a román bírók elnöke, Gyarmati Ferenc. Ők már voltak Európa Játékokon, én voltam az első magyar színeket képviselő bíró.

– Meg lehet élni a birkózóbíráskodásból?

– Sajnos ez nem foci. Szerintem mindegyik focibíró sem tud megélni a bíráskodásból, mindenkinek van más munkahelye is. A birkózás messze elmarad a focitól. Mi sokáig ingyen jártunk a nemzetközi versenyekre.

Minden világversenyen megfordultam már, csak az olimpia hiányzik. Magyarországon másfél éve én vagyok a bíróbizottság elnöke, onnan már nincs fennebb.

Még az én időmben is így volt, hogy a közös cél érdekében Zetelaka, Farkaslaka, Korond, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely összefogott. Most is ez a legfontosabb, hogy együtt folytassák a munkát, hiszen akár a következő szezonban is kimagasló eredményeket érhetnek el. A birkózás egy olyan sport, ahol nagyon sokat kell dolgozni, és nincs akkora elismerés és pénz benne, mint a fociban.

Magyarországon szerencse, hogy kicsivel több a pénz, egyelőre csak az olimpia utánig. Hogy aztán mi lesz, majd meglátjuk. Egy biztos, jelenleg mindenben 100 százalékban támogat a Magyar Birkózószövetség. Amúgy nemcsak a sportágfejlesztésre kell nagy hangsúlyt fektetni, hanem a reklámokra is, hogy így a gyerekek kedvet kapjanak ahhoz, hogy kipróbálják. Ezért jó, ha jönnek az eredmények, mert akkor nagyobb publicitást kap a sportág. 2018-ban Dagesztánban volt az Európa-bajnokság, ott bármerre mentél, bármilyen reklámot láttál, csak birkózó szerepelt rajta. Hiába van ott az Anzsi Mahacskala focicsapat, ott a birkózók az elsők.

– Mik a remények Tokióval kapcsolatban?

– Nagyon remélem, hogy a magyar csapat érmet, érmeket szerez. Hogy a románok mit fognak elérni, azt nem tudom, de bízom benne, hogy ők is sikeresek lesznek.

A románoknak is egy dagesztáni szerezte Rióban az érmet, de nem azt nézik, hogy ki szerezte az érmet, hanem azt, hogy van vagy nincs. A lengyeleknél a szabadfogású válogatott edzője dagesztáni. Érdekes volt, amikor az Eb-n egy orosz egy lengyellel birkózott, és az egész csarnok a Dagesztánból honosított lengyelnek drukkolt, mivel az orosz valahonnan északról jött. Egy másik példa egy olaszé, kadett Eb-t nyert, de nem azért, mert Olaszországban tanult meg birkózni, hanem Dagesztánban gyűjtötte a tudást.

Vagy ott van a kubai származású, de már olasz színeket képviselő világbajnok, olimpiai bronzérmes Frank Chamizo Marquez, aki jelenleg Dagesztánban edz. Mahacskalában van négy-öt birkózóklub, és több mint ezer gyerek jár edzésekre, van kiből válogatni. Egyik tehetségesebb, mint a másik, és azért kezdenek más országokba eligazolni, mert nem tudnak bekerülni az orosz válogatottba. Így jutott Magyarországra Iszmail Muszukajev is, aki bronzérmes volt a vébén és kvótát szerzett Tokióba.

Van rá esély, de nehezebb, mint négy évvel ezelőtt, hiszen 2016-ban súlycsoportonként húsz ember kvalifikált, most csak tizenhat. Hat-hat szabad-, kötöttfogású, illetve női birkózó súlycsoport lesz Tokióban.

– Sűrű a program. A család hogyan viseli?

– Nem egyszerű, például Antalyából húsvét hétfőjén jövök haza, a május 1-jei hosszú hétvégén pont világkvalifikáción leszek Szófiában. Nem viselik könnyen, de élvezem a támogatásukat. Sokat köszönhetek a barátnőmnek, hogy kitart mellettem, mivel az elmúlt pár év nagyon húzós volt. Hiába volt ünnep vagy bármi, ha menni kellett versenyre, hát menni kellett.

Ahová kiküld a nemzetközi szövetség, oda kell menni. 2018-ban az egyetemi világbajnokságot Brazíliában rendezték. Mindenki mondta, hogy milyen jó nekem. Pedig a vébé az ország közepén, egy kis városban volt megrendezve. Nem is kívántam oda elmenni, de ha már beválogattak, nem mondhattam, hogy nem megyek, mivel akkor legközelebb nem hívnak. 2018-ban négy világversenyen voltam, ami 4x10 napot jelentett.

A japánok még mindig fényévekre vannak a világ birkózásától, lassan azonban a többi ország is kezd felzárkózni. De azért továbbra is a Kelet uralkodik. Sokat fejlődött és változott ez a szakág is.