Nőként dolgozni az egyházban – először választottak Erdélyben lelkésznőt főjegyzői, azaz espereshelyettesi tisztségbe

Nekem és az évfolyamtársnőimnek nagy segítséget jelentett, hogy a férfikollégák már a teológián nagyon kiálltak mellettünk. Szerették azt, hogy ott vagyunk velük, nagyon jól tudunk együtt tanulni. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, életre szóló barátságok szövődtek.

A teológia befejezése után egy évet voltam segédlelkész Marosvásárhelyen, az alsóvárosi gyülekezetben. 1996-ban Cserealjára kerültem segédlelkészként. Egy évet kijártam Kebelére és Kebeleszentiványra, ahol nem volt lelkész. Ott úgy éreztem, szívesen elfogadták volna, hogy lelkésznőjük legyek. Másképp alakult, megválasztottak lelkipásztornak Cserealjára.

Székelyföldön még mindig nehezebben fogadják el a lelkésznőket, a visszajelzésekből tudom, hogy például Kolozsváron is ugyanez a helyzet. Lelkésznő kollégáim felkapták a fejüket, amikor arról értesültek, hogy tavaly Bukovinszky Csáky Tündét választották meg a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészének. Mert addig én voltam az egyedüli megválasztott női lelkipásztor Vásárhelyen. Ezt a vásárhelyi nyitást Csiha Emese néninek tulajdonítják, aki az egykori püspök feleségeként ebben a városban volt lelkész. De tudomásom szerint ő is csak segédlelkész volt, mint ahogy most is nagyon sok lelkésznő csak segédlelkészként dolgozik lelkipásztor férje mellett. Persze ebben is vannak kivételek.

Amikor engem megválasztottak, a gyülekezetben már volt egy lelkész, és abban a jó helyzetben voltam, hogy olyan kollégám volt, aki elfogadott, befogadott és támogatott. S maga a gyülekezet is elfogadott. Az állandó lelkésszé választásomat előkészítő presbiteri gyűlésen természetesen voltak megjegyzések, nem mindenkinek volt egyértelmű a dolog.

Ám úgy éreztem, ezek és a ki nem mondottak is mélyen abban gyökereztek, hogy nőként miként fogom megállni a helyem. Alapvetően nagyobb százalékban azt éreztem, hogy szeretik ittlétemet, és ez azóta is így van.

Lelkészségem elején, egy vendégszolgálatom alkalmával történt, hogy igehirdetés előtt valaki megkért, nehogy valami asszonybeszédet mondjak a szószéken, de teljes békességgel váltunk el az igehirdetés után.

Volt, amikor érzékeltem, hogy van valami a mélyben, amit nem mondanak ki, mert nem akarnak megbántani. És volt olyan is, hogy nyíltan leültem beszélgetni azzal a személlyel, akinek gondot jelentett, hogy nőként miként is tölthetem be ezt a hivatást.

Jó dolog életemben és munkámban az, hogy mindig férfikollégával együtt szolgáltam a gyülekezetben. Meg tudtuk osztani a feladatokat, ki tudtuk választani, hogy melyikünknek mi az erőssége, melyek azok a csoportok, amelyekhez közelebb állunk. Azt gondolom, és a tapasztalat is ezt mutatja, hogy mindegyik kolléganő meg tudja állni a helyét a gyülekezetben, ha egyedül szolgál is.

– Az Ön gyülekezetében és egyre több helyen választanak presbitereknek nőket is.

– Már nem tudom, hogy kinek az ötlete volt, de egyik év elején felmerült az a lehetőség, hogy a presbiterek közé nőket is válasszunk be. Támogattam az ötletet, de kértem, hogy olyan nőket szólítsunk meg, akik szépen dolgoznak, hűségesen odaállnak a közösség mellé. Csak azért, hogy legyen nő is a presbitériumban, nem láttam értelmét. Végiggondoltuk, hogy kik azok, akikre lehet számítani, akiket meg lehet szólítani. Rákérdeztünk egy-két személyre, és elvállalták.

Volt olyan presbiternő, aki elvállalta, majd egy idő után visszalépett. Továbbra is tagja a közösségnek, lehet rá számítani, de a tisztséget nem vállalta. Amíg csupán néhány női presbiter van egy-egy gyülekezetben és nem borul fel az egyensúly, nem hiszem, hogy lesznek gondok. Örülök, hogy Vásárhelyen van már főgondnoknő is a Szabadság úti gyülekezetben.

Amíg ide nem jutunk el, addig mindig kérdés lesz, hogy nő vagy férfi legyen-e a lelkész, illetve a presbiter. A nők egyik erőssége a konfliktuskezelési készség, másik a szociális érzékenység. Utóbbit a diakóniai tevékenységekben kamatoztathatják.

Úgy láttam, most ért meg a marosi egyházmegye arra, hogy nyisson ilyen téren, nő is kaphasson meg ilyen fontos tisztséget. A lelkészek hozzáállása többnyire pozitív volt, de akadtak kételkedők is. Volt olyan kolléga, aki nyíltan kimondta: azért nem támogatja a megválasztásomat, mert fenntartásai vannak a női lelkészséggel kapcsolatosan. Érdekes módon egyházkerületi szinten is ez az első ilyen tisztség. Örvendek, hogy kiálltak megválasztásom mellett a férfikollégák és az egyházmegye gyülekezetei. A választások után elmondtam nekik, hogy az is motivált, hogy ha lehet, nyissak egy kaput a női kollégáknak.

– Fontos, hogy a nők is szerepet vállaljanak az egyházban lelkészként vagy presbiterként?

– Fontos, hiszen sok téren más elképzelésük, más meglátásuk, más megoldásuk van, mint a férfiaknak, és ez így jó. A példák azt mutatják, hogy ahol a lelkésznők találtak egy olyan gyülekezetet, közösséget, amely elfogadta őket, vagy ahol össze tudták hangolni a szolgálatot, a teendőket egy férfikollégával, ott mindig jó dolgok történtek.

Nem feledkezhetünk meg a gyülekezetek összetételéről sem, hiszen a templomba járók nagyobb százaléka nő. A nőszövetség pedig a gyülekezetek egyik oszlopa.

Azt gondolom, normális keretek között, optimális létszámban, megfelelő hozzáállással fontos és jó, hogy a nők szerepet töltsenek be az egyházban. Viszont hangsúlyozom, nagyon fontos, hogy az, akit megválasztanak lelkésznek vagy presbiternek, tegyen meg minden tőle telhetőt, és úgy szolgáljon mindenben, mint aki az Úrnak engedelmeskedik.