Jó évet zárt Szabó Botond – A csíki autóversenyző második lett az országos hegyi gyorsasági bajnokságban

Alig huszonéves, de már hét éve autós versenyeken vesz részt. A tehetséges fiatalembert a Szabó család csíkszeredai, Brassói úton lévő vállalkozásának telephelyén kerestük meg.

– Hogyan lesz a jégkorongról, a téli sportokról, a cselgáncsról és immár a futballjáról híres Csíkországban egy székely gyerekből autóversenyző?

– Az autóversenyzést a motorozás előzte meg, aztán a két kerékről áttértem a négy kerékre. Kicsi koromban nagyon örültem, ha közel kerülhettem a kormánykerékhez, ha megérinthettem. Nagyon fiatalon, szülői engedéllyel 2015-ben kezdtem el ügyességi versenyekre járni. Azt megelőzően a borvízgyár udvarán kitettük a bójákat és gyakoroltunk. A következő évben már céltudatosabban készültünk, és sikerült az ifjúsági, a 18 év alatti kategóriában bajnokságot nyernem.

Nem is drága, de elég jól megy, kezdésnek, tanulókocsinak kiváló. Az elején nem voltak különösen kiugró eredményeim, inkább csak a tanuláson, a fejlődésen volt a hangsúly. A Renault után vásároltunk egy olyan autót, amely versenykocsinak volt megépítve, érdekesség, hogy dízelautó volt, ami az autóversenyzésben ritka. Ott a benzinesek dominálnak, azokkal lehet jobb eredményeket elérni. 2019-ben részt vettünk a hegyi gyorsasági bajnokság másodosztályában, ezenkívül a time-attack (pálya) versenyeken indultunk, amelyekből négy etapot Marosvásárhelyen, a Maros Ringen rendeztek, egyet pedig Gyergyószentmiklóson, azt meg is nyertem.

A járvány alatt szigorú előírások szerint folytatódtak a versenyek. Idén egy versenyt, a nyárádmagyarósit megnyertem, a többin pedig rendre dobogós helyeken vagy a közelében végeztem, így lettem évi összesítésben második, Octavian Ciovică lett a bajnok.

– Fiatal kora ellenére szinte mindent meg tud csinálni, amit egy szervizembernek el kell végeznie az autón. Ez hogyan alakult ki?

– Ez úgy, hogy érdekelt. Diákkoromban, órák után mindig mentem a szerelőműhelybe, Jocó bácsihoz, jóban voltam vele, zavartam, lábatlankodtam, érdekelt minden, ami ott történik. Autodidakta módon tanultam meg mindent az autókról. Először azt a kocsit szereltem össze, amellyel ügyességi versenyeken szerepeltem, de később a Renault Cliót is egyedül szervizeltem, készítettem elő, később a Seatot is. Az utóbbi időben már a barátok versenykocsijait is én javítom, szervizelem.

– Autóversenyzőként mit tervez a folyatásban, hogyan tovább?

– Szeretnék fejlődni, de marad a jelenlegi autóm. A kocsi így is bőven túllépi azt, amit én tudok. Nagyon sok kilométert kell még vele menni, hogy teljesen kihasználjam, kihozzam belőle a maximumot.

– Nem olcsó sportág az autóversenyzés, honnan teremtik elő az anyagi hátteret?

– Vannak támogatóink, de a költségek nagy részét a cégünk, a vállalkozásunk adja.

– Hogyan fejleszti a vezetési technikát?

– Nem mondok újat, ha azt állítom, hogy a magasabb szintű autóversenyzés komoly erőnlétet követel. Az eddigi versenyautóimhoz nem kellett, de most kell. Az én esetemben a napi fizikai munka elég jó erőnlétet alapoz meg, esténként pedig a kéz- és nyakizmokat fejlesztem. A versenyautómban nincs szervokormány, az ilyen versenyautókban a féknek és a kormánynak sincs rásegítése, nincs kipörgésgátló vagy ABS.

Az autóm képes a 3 g-s kanyarodást kibírni, jól fekszik, például egy 1,5 g-s kanyarodásnál a testsúlyomnak másfélszerese nehezedik rám, és én ebben a helyzetben meg kell tudjam tartani a fejemet, a kezemet, a kormányt. Eközben a kanyart 170 km/órás sebességgel veszem be. Fontos, hogy a fejemet vezetés közben ne mozdítsam el. Nagyon precízen kell mozgatni a kormányt, mert minden apró tévedésnél az autó rögtön leszállhat az útról. Amúgy nem szégyen másoktól tanulni. A fejlődés érdekében az elmúlt években többször odamentem a neves, tapasztalt versenytársakhoz, s elmondtam, hogy meg szeretném őket verni a versenyeken, de ehhez segítséget kérek tőlük. Megértették, hogy ha én fejlődök, akkor nekik is jobb lesz, lesz komoly kihívójuk.

Például az egyik bajnok ideadta a zoom-boardot, a vezetés közbeni belső felvételeket, amely rögzíti azt, hogy ő vezetés közben mit hogyan csinál. Ebben a sportágban a legtöbb ellenfél segítőkész.

– Emlékezik valamilyen különleges szervizelési esetre, amely önnel megtörtént?

– Jó pár évvel azelőtt az egyik ügyességi versenyen, Bukarestben, az egyik bevásárlóközpont parkolójában, sok-sok néző előtt a verseny felénél meghibásodott az autóm, féltengelyt kellett cserélni. Kérdezték a szervezők, hogy van-e szervizcsapatom. Mondtam, hogy nincs, de 20 perc alatt az egyik versenytársammal féltengelyt cseréltünk. Ezt végigfilmezte az egyik tévétársaság, látták a nézők, hogy két gyerek újraszereli az autót.

– Elégtételt adnak a versenyek? Tervek a jövőre?

– Amikor veszítek, akkor van egy kis csalódás, mert nagyon sok erőfeszítés, munka kell, hogy eljussunk ezekre a versenyekre. Mindenből lehet tanulni, a vereségekből is. Úgy érzem, hogy évről évre sokat fejlődök mentálisan is. A mostani autóm tavaly bajnok volt Angliában a négyórás endurance-bajnokságon, ahol viszont másak a beállítások. Az a cél, hogy minél többet versenyezzek vele, érezzem a kocsit.

Még se időnk, se pénzünk nem volt arra, hogy ezeket egyesével kicseréljük, átállítsuk hegyi gyorsaságira, de lassan minden elkészül. A hegyi gyorsulási versenyekre teljesen másak a beállítások, mindent a pilóta stílusához kell igazítani. Jövőre szeretnénk egy kicsit az autónk kinézetén is változtatni. Télen szétszedjük a Radical SR3 RS-t, elvégezzük a revíziót, közben készülök a jövő évi szezonra, előre szeretnék lépni.