Megosztottság, kimerültség és járványkezelési hiányosságok a negyedik hullámverésben

Megmutatta, hogy milyen hiányosságokkal küzd a rendszer, és hol kellene fejleszteni. Az államtitkár rámutatott, ma már megfelelő kezelések, eszközök állnak a kórházak, szakorvosok rendelkezésére, amivel kezelni tudják a koronavírusos betegeket, a kórházakban ugyanakkor elegendő védőfelszerelés és gyógyszer is van.

A krónikus betegekről is gondoskodnak

Az eddigi tapasztalatok alapján most, a negyedik hullámban nem arra törekednek, hogy teljes kórházakat koronavírusos betegek fogadására alakítsanak át. Ehelyett arra kérték a menedzsereket, hogy a betegellátást úgy szervezzék meg, hogy az intézményekben a krónikus betegségben szenvedők is kapjanak helyet és ellátást.

„Életévek vesztek el amiatt, hogy a nem koronavírusos betegek nem jutottak megfelelő ellátáshoz, megfelelő időben szakorvoshoz. Éppen ezért most arra kértük a szakorvosokat, hogy figyeljenek oda sokkal jobban a krónikus betegekre, fogadják őket a járóbeteg-rendelőkben, állítsanak fel sürgősségi sorrendet, és mindenkit vizsgáljanak, kezeljenek, műtsenek és gyógyítsanak. Azt várjuk el minden orvostól, függetlenül attól, hogy milyen osztályon dolgozik, hogy az infektológus és intenzív terápiás kollégáival vállvetve vegye ki részét a gyógyításból, biztosítson folyamatos ellátást a nem koronavírusos betegeknek” – hangsúlyozta Vass Levente.

Kérdésünkre, hogy a szaktárca mit tud tenni azon orvosok és asszisztensek érdekében, akik az elmúlt másfél évben folyamatosan helytálltak, és akkor is teljes odaadással dolgoztak, amikor rengeteg beteg szorult kórházi kezelésre, Vass Levente úgy fogalmazott, anyagilag próbálják motiválni a koronavírusos betegeket kezelő szakembereket. Bíznak benne, hogy ezek a szakemberek most, a negyedik hullámban is kitartanak.

Előrelépés a digitalizációban

Ennél pesszimistábban nyilatkozott Lorenzovici László egészségügyi közgazdász, aki szerint az elmúlt másfél évben történtek ugyan előrelépések, de alapvetően rengeteg rendszerszintű változásra lett volna lehetőség, ami elmaradt. Pozitívumként azt említette, hogy megvalósult, illetve jól működik a közös digitális platform, amit a népegészségügyi igazgatóságok (DSP) és a háziorvosok használnak.

A járvány elején a megyei igazgatóságok lehetőségeik és vezetőik rátermettsége függvényében tudták a meglévő számítógépes rendszerüket fejleszteni és használni, ez azt jelenti, hogy 40 népegészségügyi intézménynek külön-külön kellett biztosítania az információáramlást. Ezt sikerült mára egységesíeni. A digitális eszközök megvannak, és használják is őket, így a magán- és az állami laboratóriumokban készült tesztek eredményeiről azonnal értesülnek a népegészségügyi szakemberek és a háziorvosok is.

„Háborút vívunk, mindenkit be kellett volna vetni”

A szakember szerint ugyanakkor már a járvány előtt aktuális volt, de az elmúlt másfél évben még sürgetőbbé vált, hogy változtatni kell a megkövesedett szabályokon, előírásokon, és lehetővé kell tenni, hogy a különböző osztályokon dolgozó orvosok és asszisztensek besegítsenek máshol, ahol szükség van rájuk. Jelenleg ugyanis ha valakit a balneo-fizioterápiás osztályra vettek fel, azt nem lehet más osztályra áthelyezni akkor sem, ha az ő osztályán éppen nem zajlik kezelés.

Úgyszintén az egészségügyi asszisztenseket is át lehetett volna helyezni egyik osztályról a másikra. A szakember azt is hasznosnak tartotta volna, ha az elmúlt másfél évben gyorstalpaló tanfolyamokat szerveztek volna, hogy minél többen tudjanak besegíteni azokon az osztályokon, ahol szakemberhiány van. A közgazdász hiányolja, hogy az egészségügyi minisztérium egyáltalán nem foglalkozott ezekkel a problémákkal.

„Romániában nincs orvoshiány, csak a szakminisztérium rosszul kezelte a helyzetet. A háborúban az ápoló is műt, s a koronavírus-járvány ellen igazi háborút vívunk, így mindenkit be kellett volna vetni, aki egészségügyben dolgozik” – fogalmazott Lorenzovici. Hozzátette: ha osztályozni kellene az egészségügyi minisztérium hozzáállását és munkáját az elmúlt másfél éves járványidőszakban, akkor 5–6-os jegyet lehetne adni. „Ennél jóval többet kellett volna tenni, rendszerszintű változásokat eszközölni” – összegzett az egészségügyi közgazdász.

A szakértő szerint a fertőzés terjedésének megakadályozására és a védőoltás fontosságának tudatosítására kellene sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni.

Nem figyelnek a szakértőkre és a számokra?

Az egészségügyi szakember szerint azt sem szabad a szőnyeg alá seperni, hogy a kizárólag vagy nagyrészt koronavírusos betegekkel foglalkozó egészségügyi rendszerben nagymértékben elhanyagolták a krónikus betegeket.

Elmondta, jól látszik a statisztikákban is, hogy ez több ember halálához járult hozzá, mint maga a koronavírus. Lorenzovici úgy véli, az egészségügyi minisztérium és az egészségbiztosítási pénztár is hozzájárult ehhez a hosszú távon, pár év múlva is negatív hatásokkal jelentkező helyzethez azzal, hogy megszüntette a kórházakban a teljesítményarányos finanszírozást.

A közgazdász szerint ez azt eredményezte, hogy a nem koronavírusos betegekkel foglalkozó orvosok az elmúlt másfél évben nem végezték a munkájukat, olyan intézményekről is tud, ahol a legnagyobb járvány idején be sem mentek.

„A szakminisztérium és az egészségbiztosítási pénztár áthidaló megoldásként azt kellett volna tegye, hogy legyen egy állandó fix támogatás, de maradjon meg a teljesítményarányos finanszírozás is. Ez motiválta volna a kórházmenedzsereket, de az orvosokat is, hogy dolgozzanak. Akkor nem maradtak volna el az életmenő onkológiai műtétek, figyelemmel követték volna a krónikus betegek állapotát, odafigyeltek volna rájuk, kevesebb lenne az agyvérzés, stroke” – sorolta.

Kérdésünkre, hogy ha a problémát statisztikák és számadatok is alátámasztják, miért nem történt ebben az ügyben előrelépés, Lorenzocivi úgy fogalmazott:

Pedig a számok pontosan mutatják, hogy nyáron is, amikor nagyon alacsony volt a koronavírus-fertőzöttség és a kórházak java része visszakapta eredeti rendeltetését, a 2019-es beavatkozások, kezelések, műtétek csupán 10–20, ritkán 50 százalékát végezték el.

Krónikus kimerültség és kiégés

A járványtanászok és az intenzív terápiákon dolgozó szakemberek nagy része eközben felmérhetetlen módon kimerült, sokan emiatt megbetegedtek, illetve krónikus fáradtság uralkodott el rajtuk. Míg a járvány első és második hullámában az egészségügyi személyzet, illetve főként a koronavírusos betegeket ápolók számára elsősorban a rengeteg ismeretlen tényező volt ijesztő, mostanra a krónikus fáradtság okozza a legnagyobb gondot – tudtuk meg Jánosi Edith-től, a Maros Megyei Klinikai Kórház orvosigazgatójától.

Korábban fokozatosan nőtt a betegek száma, és nem volt ilyen sok a súlyos állapotban lévő beutalt. „Különösen a fertőzőosztályon dolgozó orvosok vannak nagyon kimerülve. Ők folyamatosan készenlétben voltak, akkor pihentek csak, amikor ők is elkapták a kórt és pihenniük kellett. A krónikus fáradtságot nem lehet egy-két hét pihenőszabadság alatt kipihenni. Van olyan kollégánk, aki az elmúlt másfél év alatt teljesen megőszült, más azt mondja, semmi másra nem vágyik, csak hogy egyedül legyen egy elhagyott szigeten. Nap mint nap helytállnak, de ők is emberek, kiégtek, elfáradtak” – magyarázta az igazgató.

Szerinte az is nehézséget jelent, hogy a lakosság egy része bizalmatlan az orvosokkal szemben, nem kér tőlük időben segítséget, és akkor kerül kórházba, amikor az állapota már nagyon súlyos, ilyen esetben pedig nem biztos, hogy tudnak segíteni rajta, ez rendkívül megterhelő. Ezeket a körülményeket az anyagi motiváció sem tudja föltétlenül ellensúlyozni.

„Azt mondják nekünk, hogy biztos lefizettek, azért beszélünk a koronavírusról és népszerűsítjük az oltást. Volt olyan betegem, hogy miközben a közegészségügyi igazgatóságtól sms-t kaptam, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, ő a rendelő előtt várt engem, hogy vizsgáljam meg és adjak kezelést, mert nem érzi jól magát. Hiába volt gyenge és beteg, nem akarta, hogy kórházba vigyék. Senkinek nem hitt, és senkiben nem bízott, csak azokban az összeesküvés-elméletekben, amelyeket az interneten olvasott vagy a szomszédjától hallott” – panaszolta a háziorvos.

Pap Mártha sajnálatosnak tartja, hogy a megosztottság, a szakadék a járványt elfogadók és az azt tagadók között soha nem látott méreteket öltött. „Bár nekünk az a feladatunk, hogy diagnózist állítsunk fel, kezeljünk és közérthető módon információkat adjunk át, ez egyre nehezebb” – fogalmazott.

Ugyanakkor míg a közösség egyik fele bizalmatlan az orvosokkal, egészségügyi alkalmazottakkal szemben, azért sokan vannak olyanok is, akik meghallgatják a tudományos magyarázatokat, és lehetőségeikhez mérten védik magukat a fertőzéstől. A két tábor közötti ellentét viszont hosszú távon is rendkívül ártalmas lesz a szakember szerint.

Mikor lesz vége?

Ilyen körülmények között a tízpontos kérdés, amire mindenki szeretné tudni a választ, hogy mikor lesz már végre vége ennek az egésznek, mikor térhetünk vissza a normális életünkhöz, egyáltalán vége lesz-e valaha. Fejér Szilárd kémikus-kutató, a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam diagnosztikai laboratórium vezetője leszögezte: lehetetlen ilyen jellegű jóslatokba bocsátkozni, ezért nem is teszi.

Ehhez arra van szükség, hogy egy-egy ország, térség lakosságának 85–90 százaléka be legyen oltva, illetve túllegyen a betegségen. „Hetente, sőt néha naponta új dolgokat tudunk meg a vírusról. Lehetnek újabb mutációi is, ilyen körülmények között biztosat nem lehet mondani. Újabb hullámok is biztosan lesznek, csak nem tudjuk, hogy milyen intenzitásúak. Hangsúlyozzuk a védőoltás fontosságát, a harmadik oltás beadatásának fontosságát, hogy minél több embernek legyen immunitása, jelentősen csökkenjen a súlyos megbetegedések kialakulása” – összegzett Fejér Szilárd.