Hetedhét határon innen – Beszélgetés Kis Endre képzőművésszel

– Szabadkán születtél, majd tanulmányaid pécsi befejezése után a Székelyudvarhely melletti Patakfalván telepedtél le. Nem mindennapi életút… De talán kezdjük azzal, hogyan kerültél Pécsre.

– Érettségi után Budapestre költöztem, ahol felkészülhettem az egyetemi felvételire. A magyar fővárosban töltött rövid periódus fontos vízválasztó volt az életemben, amit furcsa kettőség jellemzett. Egyrészt elég fiatalon szakadtam el a családomtól, amire érzelmileg talán még nem is voltam teljesen felkészülve, másrészt rendkívül felszabadítólag hatott rám a háborútól terhelt Szerbia elhagyása. Ezek után felvettek a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára, ahol később festő szakon le is diplomáztam.

– Hogyan jött be a képbe Székelyföld?

– Itt ismerkedtem meg Annával, a későbbi feleségemmel, aki történetesen székelyudvarhelyi születésű. A családalapítás után még jó pár évig éltünk boldogan Pécsett, de mégis úgy tűnt, a szíve hazahúzza, úgyhogy nem volt mit tenni, hazaköltöztünk, jelenleg is Patakfalván élünk.

– Ennek ellenére a művészettörténészek egyértelműen a pécsi iskola festői közé sorolnak. Mennyire könnyű a végekről rákapcsolódni a Kárpát-medencei vagy a világban zajló képzőművészeti folyamatokra?

– Életem Jugoszláviában töltött első húsz éve nagy hatással volt művészi énem formálódására. Azt a narratív, ironikus nyelvezetet, ami a művészetemet jellemzi, úgy érzem, otthonról örököltem, azonban Pécs volt az a kultúrközeg, ahol szakképzett képzőművésszé értem.

Egyébként manapság a munkám során már nem jelent akadályt sem a kapcsolattartás, sem a szállítmányozás, de hozzá kell tenni, hogy bármennyire is fejlett és széleskörűen elterjedt a telekommunikáció, a személyes találkozások és folyamatos jelenlét továbbra is pótolhatatlan. Ezért bizonyos szempontból nézve a periférián való lét hátrányt jelent. Persze, a stresszmentes, egészséges, kiegyensúlyozott életmód ezért busásan kárpótol.

– Azt látom, az itthoni pályatársakkal is hamar közös hullámhosszra kerültél, elég csak a nemrég befejeződött székelyudvarhelyi Pulzus alkotótáborra gondolni, ahol te számos pécsi és helyi alkotó között mindkét csoportot egyszerre képviselhetted. Mit lehet erről a rendezvényről tudni?

– Az ÉRTÉKelünk elnevezésű projekt lényege, hogy összekösse a különböző művészeti ágak kortárs képviselőit, ezáltal is kiemelje az udvarhelyi és környékbeli kulturális élet sokszínűségét, mindemellett újszerű, izgalmas formákat keresve közvetítse az értékeket a közönség felé. Az idei Pulzus Művésztelepen létrejött alkotásokból inspirálódva születnek meg az irodalmi művek, melyek a kiállítás terében színházi keretbe helyeződnek, a színészek előadásában életre kelnek, így a határok elmosódásával egy időben születik egy kiállítás, egy előadás, egy irodalmi est.

Az ötletgazda Albert Orsolya (illetve az ő Piros.Produkció – Piros Pont Produkció – kulturális rendezvényszervező irodája) szerint, mivel a környéken rengeteg elismert alkotó él, izgalmas dolgok születhetnek, ha a művészek is közösségben összeülnek és együtt gondolkodnak. A projekt másik érdekessége, hogy a Székelyudvahelyi Közösségi Alapítvány Odaadó Est nevű adománygyűjtő rendezvényén sikerült erre a projektre támogatást gyűjteni, így valóban egy közösségi ügyről van szó.

– Erőteljesen reflektálsz jelenünk társadalmi problémáira, a környezetet érő vagy épp civilizációnkra ható negatív jellemzőkre. Szereted a legnagyobb fába is belevágni a fejszédet, ráadásul számos esetben a festmény sem csupán festmény, illetve az, de olyan mintha… Szereted ötvözni is a különböző technikákat. Milyen témák, technikák a legkedvesebbek számodra, mit árulnál el munkamódszereidről, hogyan telik egy átlagos napod a műteremben?

– Mindig is szerettem kortárs jelenségekkel foglalkozni, és a festészeti hagyományok ápolását is nagyon fontosnak tartom.

Számos esetben szerepelnek a képeimen a digitális világból kiemelt feliratok, ikonok, glitchcsek, de a végeredmény mindig olaj, vászon technikával készül el. A pécsi évek alatt mindvégig másokkal osztoztam a műtermen, ezért megtapasztalhattam, milyen érzés közösségben dolgozni, és nagyon sok szép emlékem van ebből a korszakból. Ám az elvonultságban való alkotás sem jelent kisebb élvezetet.

– Mi tölt fel, mivel kapcsolódsz ki? Hogyan jut egy képzőművésznek ideje a családja mellett még a kertre és a kecskékre is?

– Nagy kiváltságnak érzem, hogy egész évben aktívan tudok alkotni. Ez mellett az egyéb kötelezettségek mennyisége és milyensége évszaktól függően változik. Egy olyan apró családi gazdaságot alakítottunk ki, ahol tavasszal az ellések miatt a kecskéken van nagyobb hangsúly, illetve ez a veteményezés, metszés ideje. Nyáron az öntözést, gyomlálást, ősszel pedig a betakarítást és a nagy befőzéseket végezzük el. A téli időszak ilyen szempontból véve viszonylag nyugodt, ilyenkor többet festek.

– Milyen alkotásokon, terveken dolgozol, készülsz-e még idén közönség elé állni újabb művekkel?

– Nemrég fejeztem be egy háborús képet, amin elég sokat dolgoztam, és – úgy tűnik – maradok is a témánál még egy ideig. Az év végére pedig egy Londonban megrendezendő egyéni tárlat következik, amire nagy erőkkel készülök.

Bálint Tamás