Péter István 1932-ben született Brassóban, de gyermekkora nagy részét Csíkszeredában töltötte, ahol megtanult korcsolyázni, jég korongozni
Fotó: Pinti Attila
Brassóban jártunk, a jégkorongozók mérkőzéseire voltunk kíváncsiak, de kihasználtuk az alkalmat és meglátogattuk a 88 éves Péter Istvánt, a csíkszéki származású sokszoros válogatott jégkorongozót, a Brassói ASA egykori parancsnokhelyettesét.
2020. január 12., 14:382020. január 12., 14:38
2020. január 12., 14:402020. január 12., 14:40
Brassó központjában, csendes kis utcácskában él az egykori kiváló jégkorongozó Péter István és felesége, Péterné Botcariu Stefánia, aki az 1956-os téli olimpián, az olaszországi Cortina d'Ampezzóban sífutásban képviselte Romániát.
A két világháború között, a trianoni békediktátumot követően vásároltak telket és építettek házat Brassóban, a régi Szentpéteri út közelében Péter István szülei, akik mindketten Csíkmadarasról származnak. Péter István 1932-ben született Brassóban, de gyermekkora nagy részét Csíkszeredában töltötte nagynénjénél, aki a régi Kossuth utcában lakott, a Száva-féle házban, közel az egykori polgármesteri hivatalhoz és a régi csíkszeredai jégpályához.
– meséli. Az 1940-es bécsi döntés fontos momentum volt a Péter család életében. Szülei el szerették volna cserélni a brassói házat egy marosvásárhelyivel vagy egy csíkszeredaival, de a politikusok nem tartották be a hat hónapos tárgyalási időt, lezárták a határokat, és ő Tusnádfürdőn maradt nagybátyjánál, később pedig nagynénjénél lakott Csíkszeredában. A háborús időkben a kisfiút Magyarországon, Csíkszeredában hagyták, a szülők pedig Romániában, Brassóban maradtak.
„Apám kiváló szakember volt, pótolhatatlan volt a brassói gyárban, ahol dolgozott, el se vitték katonának. Azt mondta, nem kockáztat átszökni a határon Magyarországra. Háborús idők voltak, és úgy döntöttek, hogy én maradjak Csíkszeredában, ott is jártam iskolába, ott fertőzött meg a hoki, ott tanultam meg korcsolyázni. A háború végén hazajöttem Brassóba, itt fejeztem be a középiskolát a Római Katolikus Gimnáziumban” – emlékszik vissza a ma 88 éves Péter István.
Brassóban korábban, már az 1920-as évek közepén meghonosodott a hoki, így a második világháború után volt alap, újraindulhatott a hokimozgalom. „A Brassói Tractorulnál kezdtem hokizni, a fogorvos Bogdán Gyuszi és Szabó Jenő, aki a Traktorgyárban dolgozott, vásároltak nekem hokibakancsot és korcsolyát, használtat” – mesélte.
Péter István a bukaresti, akkormég szabadtéri műjégpályán.Közel 70 éves felvétel
Fotó: Dobos László gyűjteménye
Péter István nagyon jó barát volt a pár éve elhunyt Czáka Zoltánnal, és mint mesélte, a kiszállások alkalmával mindig egy szobába osztották be kettőjüket. „Az érettségi után Czákával együtt felvételiztünk Kolozsvárra, a Bolyai Egyetemre, én a gépészmérnökire jutottam be, Czáka az orvosira felvételizett, de végül a jogon kezdte meg tanulmányait. 1952-ben Mănescu, a tábornok-miniszter engedélyezte Flamaropolnak, hogy alakítson hokicsapatot a hadsereg keretében. Flamaropol elindult játékosokat toborozni, így jutott el hozzánk, kolozsvári egyetemistákhoz.
Hat hónap után Czáka és én is hadnagyok lettünk, a harmadik kolozsvári fiút, akivel együtt mentünk Bukarestbe, Nagy Albit pedig – mivel ő nem akart katona lenni – civilként alkalmazta a katonaság. Miért volt jó a hadsereg csapata az 1950-es, 1960-as években? Összekerültek a különböző nemzetiségű játékosok, de ez nem volt probléma. Nemzetiségi kérdés nem volt. Együtt játszott a német Hantzi Dlugosh, a görög Mihai Flamaropol, a román Ionescu és mi, az erdélyi fiúk. Nagyon jó barátok voltunk, segítettük egymást, ez volt annak a csapatnak a nagy titka. Rengeteget dolgoztunk, sokat edzettünk.
Két részre oszlott a csapat, az egyik a pályát készítette elő, a másik pedig edzett. Befagyott a tó, sokat havazott, takarítani kellett a pályát. A menedékháztól szánkót, hordót kaptunk, a tóba lyukat fúrtunk, vizet mertünk, ezzel készült a szép friss jég” – emlékszik vissza.
Az első három bajnoki címet 1953-ban, 1955-ben és 1956-ban nyerte a Steaua elődje, a CCA. Ebben a csapatban – többek között – a következők játszottak: Péter István, Lőrincz János, Czáka Zoltán, Váradi István, Holló Kálmán, Nagy Albert, Gánga János, Raduch Jenő, Petre Mâzgăreanu, Almási Géza, Nicolae Zograffi, Hantzi Dlugos, Mihai Flamaropol, Dorin Dron, Ioan Giurcăneanu, Ștefan Ionescu és Incze III. József „Tuka”.
Péter István és neje, Stefánia 2019 decemberében, brassói otthonukban
Fotó: Pinti Attila
Péter István 1968-ban hagyta abba a hokit. „Duda, Czáka Zoltán már nagyon jó eredményeket ért el edzőként, és nem szerettem volna a klubon belül neki edzőként konkurenciát jelenteni, nem szerettem volna, ha egymás útját keresztezzük, ezért arra kértem a hadsereg vezetőségét, helyezzenek Brassóba. Szüleim is arra kértek, fiam, gyere haza, idős korunkra légy velünk, egyedüli gyermek vagy, itt a ház. Először a hadkiegészítő parancsnokságnál voltam, majd megalakult a Brassói ASA, a hadsereg téli sportokat tömörítő klubja, ahol alpesi sí, sífutás, biatlon, síugrás, szánkó, alpinizmus és más szakosztályok működtek. 1968 és 1988 között parancsnokhelyettese voltam a Brassói ASA-nak.
Így került hozzánk Lestyán Imre, Balázs Zsolt, Kiss Gyula és a többiek. Nagyon jó kapcsolat volt a Brassói ASA és a csíkszeredai sportiskola között” – véli az egykori kiváló sportoló. Balázs Zsolt, aki a középiskolát követően Csíkszeredából a Brassói ASA-hoz került – és az 1984-es téli olimpián indult alpesi síben – szívesen emlékezik vissza arra a pillanatra, amikor a brassói vasútállomáson Péter István várta őt.
Peti bácsi, ahogy az ismerősök szólítják, az 1990-es és a 2000-es években is a téli sportok mellett maradt, mindig lehetett vele találkozni a romániai síversenyeken, ahol síbíróként vállalt aktív szerepet.
Fotó: Pinti Attila
Beszterce háromnyelvű város volt az 1940-es években, mindenki beszélte a magyart, a román és a németet – emlékezett vissza Ștefania Boticariu. „Mi az iskolában mind a három nyelvet tanultuk, tiszteltük egymást, egymás kultúráját. A Facebookon magyar barátaimnak ma is magyarul írok, sajnos közben elfelejtettem, hová kell tenni a rövid és hosszú ékezeteket, de remélem, ezt megbocsátják nekem.
Brassópojánán voltak az 1950-es években a sífutóversenyek, a pojánán akkor csak egy sportszálló létezett. Én voltam az első besztercei származású sportoló, aki téli olimpián indulhatott. Ma is követem a sportot, a síversenyeket nagy figyelemmel kísérem” – meséli Stefi néni, aki közben a régi vetélytársak neveit említi: a csíkszeredai Kovács Évát, „Durumó” feleségét, a tusnádi Simon Jucit.
Az 1955-ben bajnok Bukaresti CCA.A felső sor, balról jobbra:Péter István, Lőrincz János,Czáka Zoltán, Váradi István,Holló Kálmán, Nagy Alber
Fotó: Dobos László gyűjteménye
Az 1956-os olaszországi téli olimpián, Cortina d'Ampezzóban két versenyszámban indult, a 10 km-es egyéni, illetve a 3x5 km-es váltóban, ahol a szinajai Elena Zangor és az alcsíki Simon Julianna voltak csapattársai. A negyedik csapattag a bánsági származású Árvay Margaréta volt, aki csak egyéniben indult. Nem sikerült az élmezőnyben végezniük, de az akkori felkészülési lehetőségek és felszerelés mellett a középmezőnyben zárni is nagy eredménynek számított.
Az egykori sífutóbajnok is túl van már 80. életévén, mondja, hogy itt is fáj, ott is fáj.
– jegyzi meg humorosan, közben fiatalokat meghazudtoló fürgeséggel kávéval, süteménnyel kínál. Több mint hatvan éve házasok, Stefi néni 1958-ban ment férjhez Péter Istvánhoz. Sportpályafutása után, mivel kitűnően beszélte a román mellett a németet és a magyart, a Dinamo az útlevélosztályra helyezte, ott dolgozott egy ideig, de aztán nem passzolt a szó a rendszerrel, és fodrászként folytatta. A régi brassóiak szerint ő volt a múlt század második felében az egyik legjobb fodrásznő Brassóban. A politikát nem szereti, de a sportversenyeket ma is nagy izgalommal követi.
Péterné-Botcariu Stefánia volt Beszterce első olimpikonja sífutásban, az 1956-ban Cortina d'Ampezzóban indult sportolót – többek között – Rodica Drăguş (1988, Calgary), Monica Jauca (1992, Albertville), Monica Lăzăruţ (1998, Nagano), Mihaela Purdea (2006, Torino) és Petrică Hogiu (2010, Vacouver) követte.
1953-ban a Bâlea-tónáledzőtáborozott a BukarestiCCA. Első: Mihai Flamaropol,második Czáka Zoltán,harmadik Péter István, utolsóelőtti Incze III. József Tuka,utolsó pedig Puskás Huba
Fotó: Dobos László gyűjteménye
Jégkorong a Cenk alatti városban
Brassóban már az 1920-as évek elején megalakult az első hokicsapat, és a Brassói Brașovia volt 1925-ben Románia első hivatalos bajnokcsapata jégkorongban. A bajnok Brașovia csapata: Drahedy – Csiky, Jancsika, Nagy, Gönczi és Schaltter. A két világháború között két hokicsapata volt Brassónak, a Brașovia és a Colțea, ez utóbbit a hegyivadász katonai alakulat működtette. A második világháború utáni években a statisztikák szerint a Șantierul, a SOVROM Tractor és a Steagul Roșu csapatai képviselték Brassót jégkorongban, a sporttörténészek szerint azokban az években a legjobb brassói jégkorongozók Ion Țiriac (a későbbi teniszező), Ștefan Ionescu, a Mazgăreanu testvérek és Péter István voltak. Az első mérkőzéseket a központi parkban, illetve a Cenk alatti jégpályákon játszották, később pedig Brassópojánán. Barcaság újkori hokitörténete 2007-ben kezdődött, amikor megalakult a többségében székelyföldi játékosokból álló Fenestela 68 nevű együttes, amelyet később Coronára kereszteltek. A jelenlegi műjégpálya, a brassói Olimpiai Jégcsarnok 2010-re lett kész. Brassó négyszer nyert román hokibajnokságot: a Brașovia 1925-ben, a Corona pedig 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben volt aranyérmes.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő nyolcoldalas sportkiadványában, az Erdélyi Sport december 24-ei számában látott napvilágot.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!