Erdélyi magyar egyházak és hívek Trianonja

A Tiszántúli Református Egyházkerület jó néhány egyházmegyéje szenvedett csonkulást (Máramaros, Nagykároly, Nagybánya, Bihar, Nagyszalonta, Bánát stb.). Tehát ami a Magyar Református Egyházat illeti, Románia viszonylatában csak egyetlen egyházkerület sérült, a Tiszántúli. Az Erdélyi Református Egyházkerület ugyanis tejes infrastruktúrájával érintetlenül átkerült. A csonkult egyházmegyék számára az jelentett nehézséget, hogy

– Hozzávetőlegesen hány híve maradt az egyházaknak itt, Erdélyben?

– Csak a magyar történelmi felekezetek adatait ismerem. A Trianon előtti Magyar Református Egyház öt egyházkerületből állt: a Dunamelléki, a Dunántúli, a Tiszáninneni, a Tiszántúli és az Erdélyi.  A békeszerződéssel az egész Erdélyi Református Egyházkerület átkerült Romániába (több mint 600 egyházközség, 460 000 hívővel), továbbá a Tiszántúli Református Egyházkerület nagy része (280 egyházközség, csaknem 300 000 hívővel). A Római Katolikus Egyház esete is párhuzamos a reformátuséval: átkerült a teljes erdélyi főegyházmegye (251 plébánia, 375 000 hívő), részben pedig a csanádi (160 plébánia, 470 000 hívő), a nagyváradi (54 plébánia, 75 000 hívő), a szatmári (45 plébánia, 90 000 hívő).

Az Ágostai Hitvallás szerinti evangélikus egyház bányai és tiszai egyházmegyéiből 32 egyházközség került át, amelyek a szász evangélikusok joghatósága alatt akartak önálló magyar esperességet szervezni, de ez meghiúsult, ezért 1920-ban megszervezték az Erdélybánáti ág. hitv. Evangélikus Egyházkerületet, Arad székhellyel, amelyet a román állam csak 1926-ban ismert el (25 egyházközség, 32 500 hívő, és még kb. 130 000 szász evangélikus). Az unitárius egyház néhány egyházközséget leszámítva teljes egészében átkerült Romániába (8 egyházkör, 72 000 hívő).

– Volt-e talpra állás, hogyan történt ez meg?

– Az ember azt várná, hogy Trianon miatt letargiába, búskomorságba és tétlenségbe süllyed Erdély hívő népe. Ennek épp az ellenkezője történt. A római katolikus egyház részben a Szentszékkel felvett kapcsolata révén próbált lábra állni, részben a belső egyházi élet megszervezésével igyekezett megerősíteni hívei öntudatát.

Ő átformálta a római katolikus közgondolkodást, meg- és átszervezte az oktatást (felújíttatta a régi iskolákat, nevelőintézeteket alapított, tanárokat toborzott, lelkészeket nevelt), új tartalmat és célt vitt a lelkészek munkájába, továbbá újságokat alapított, vallásos mozgalmakat támogatott.

A református egyházban számtalan szövetség és egyesület született, elsősorban Makkai Sándor püspök és az egyházkerület Belmissziói Ügyosztályának lelkes munkája folytán (Vécsi Szövetség,1921; Ifjúsági Keresztyén Egyesület, 1921;  Leányszövetség, 1923; Vasárnapi Iskolai Szövetség, 1924; Nőszövetség, 1927, sikertörténet: 1935-ben 512 tagozata, 15 876 tagja, 6789 bibliaköre van, csaknem 2000 vallásos estélyt és 700 kultúrestét rendeztek).

Továbbá árvaházak, diakóniai otthonok létesülnek, beindul a börtönmisszió, a külmisszió stb. Se szeri, se száma a külföldi látogatóknak és viszontlátogatásoknak.

Az egyházak már 1918-ban megérezték a változások szelét, és ez év novemberében Kolozsváron létrehozták három egyház érdekképviseletét, bár a hivatalos megalakulásra csak Trianon után, 1920. június 24-én került sor. Római katolikus részről Majláth Gusztáv, református részről Nagy Károly, unitárius részről Ferenc József, evangélikus részről pedig Kirchknopf Gusztáv püspök írta alá a Tanács megalakulásán felvett jegyzőkönyvet. Konzultatív testület volt, hozzá tartoztak az egyházak oktatási, kulturális, gazdasági és szociális kérdései.

Továbbá fellépnek az oktatást érintő kérdésekben, az egyházi vagyonok védelmének és visszaszerzésének ügyében, a kisebbség politikai jogainak tiszteletben tartásáért, a kulturális autonómiáért, az egyházak ingó és ingatlan javainak megőrzéséért, és nem utolsósorban a román karhatalmi szervek egyháziak ellen irányuló túlkapásaival szemben. Miután a román katonaság lefoglalta a Ferenc József Tudományegyetem épületét és román tannyelvű intézménnyé alakította át, hogy az új adminisztráció számára funkcionáriusokat neveljen, tehát megszűnt a magyar felsőoktatás,

A tiszavirág életű, csupán egy évig működő egyetemen 250 diák tanult, és 38 tanár több mint 80 tantárgyat adott elő. Egy év működés után a román állam betiltotta. Az előbb felsorolt feladatköröket olvasva mintha a mai feladatait sorjáztuk volna a közös egyházi összefogásnak! Sok tekintetben nem hasonlít a mai helyzet a 100 évvel korábbira, de sokban igen. Elég, ha csak a közös erővel létrehozott Sapientia magánegyetemet nézzük, amely már sokkal sikeresebb, mint jogelődje volt.

– Milyen viszony alakult ki a román, illetve a magyar állam és az erdélyi egyházak között?

– A magyar egyházak kettős kisebbségi szerepkörbe kerülnek. Hozzájuk már nem volt annyira kegyes a román állam, mint az ortodox egyházhoz (amely „de jure” nem, „de facto” viszont államvallássá avanzsált), sőt számtalan akadályt gördített eléjük az új életre történő berendezkedési kísérletük során. Ami a római katolikus egyházat illeti, ez a Szentszék és a Román Királyság között 1927. május 10-én megkötött Konkordátum igyekezett biztosítani a római katolikus egyház hierarchiájának és híveinek teljes értékű vallásszabadságát, amelyet a román ortodox és a román görögkatolikus egyháznak az 1923-as alkotmány már korábban biztosított.

Ez a 16. század végétől gyakorlatban volt, bekerült az 1653. évi országos törvénykönyvbe is (Approbatae Constitutiones), és végigkísérte az egyházak és a hatalom kapcsolatának történelmét egészen Trianonig. A hűségeskü fejében az uralkodó biztosította az egyházak önrendelkezését és autonómiáját. Ezt szerették volna elérni az egyházak vezetői Trianon után is, ezért aztán a viszony rendezésének sarokköve lett. A református egyház külön memorandumot terjesztett fel Octavian Goga vallásügyi miniszternek, amelyben gondosan kifejtette: a múltban a hűségeskü az uralkodó fenntartói és támogatói jogköréhez tartozott (egyházjogi kifejezéssel „jus advocatiae”), nem pedig a legfelsőbb felügyeleti és ellenőrzési jogához (Jus supremae inspectionis). 

Ami a magyar állammal fenntartott kapcsolatot illeti, elmondható, hogy kezdetben ez teljesen megszűnt, a román állam, revíziótól való félelmében, elvágott minden összekötő kapcsot az anyaországgal, tehát az egyháziakat is. Később, miután a román adminisztráció némileg konszolidálódott Erdélyben, enyhült a szorítás, és elkezdődhetett a kapcsolati rendszerek kiépítése.

Ezeket aztán az egyházak belső körben osztották szét. (Pl. a Magyar Külügyminisztérium egyik alosztálya, a Népies Irodalmi Társaság 1923–24-ben 11 680 000 lejt adományozott a Felekezetközi Tanácsnak.) Állítólag Makkai Sándor református püspöknek 1936-ban többnyire azért kellett elhagynia Erdélyt, mert részt vett a magyarországi pénzek szétosztásban, amit az állambiztonságiak lefüleltek, államcsínynek minősítettek, eszerint a püspökre szigorú megtorlás várt.