Bordás laska, orsós tészta, lúdgége: ahogyan az oroszhegyi Szent Erzsébet Egyesület kalákájában készül

Ha oroszhegyi Erzsébeteket mondunk, nincs nehéz dolgunk a nevek megjegyzésével: Böskék, Erzsikék, Zsókák mindannyian, kivéve vezetőjüket, Bálint Piroska tanítónőt, aki majd’ tíz évvel ezelőtt egybegyűjtötte az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő falusfeleit: 64 Erzsébet nevű oroszhegyi asszonyt írt össze. 

Az Erzsébeteket képviselik

Míg hozzáöltöztek a laskakészítéshez, Nagy Józsefné, Magyari Imréné, Barabás Dénesné és Bálint Piroska hangsúlyozta:

Amikor az oroszhegyi Erzsébetek képviseletében jótékonysági főzőeseményre mennek, „szeretnek szépek lenni”. A kedvünkért is felöltötték saját tervezésű formaruhájukat. Végül pedig használhattuk az Árpád-házi védőszentjük jelképével ellátott evőeszközeiket.

Az is nyilvánvalóvá vált elbeszélésükből, hogy amit csapatuk a főzőversenyeken nyer, eljótékonykodják: a székelyudvarhelyi bárányfesztivál díjaként kapott lisztet, cukrot, sót elvitték Marossárpatakra, a Bakó Béla, Pál atya nevével fémjelzett Szent Erzsébet Társulás gyermekeinek. A csíkszeredai Pityókafesztiválon 53 csapat közül III. helyezést értek el, ott Erzsébet-cipókat osztogattak a városi parkban. Hasonlóképpen a helyi szilvafesztivál első helyezettjeiként, avagy a gyergyószentmiklósi disznótoros és bethlenfalvi jótékonysági kolbászfesztiválon is.

Laskaszálak a bajszokon

Mint kiderült, Oroszhegyen a közösségi eseményekre csak bordás avagy zabszemlaskát készítenek. Eredete egy szomorú, mégis nevetésre ingerlő eseményhez kötődik. Amikor a településen még háznál tartották a tort, húslevest is főztek – mesélte Piroska. Egyszer hirtelen meghalt valaki, nem volt idő sem bordás laskát, sem zabszemlaskát csinálni, a szomszédasszonyok gyorsan hosszú laskát vágtak.

A maradékból kapott a fekete, göndör szőrű házőrző kutya is, és ő is a „bajusza” közé ragadt hosszú laskával szaladgált hosszasan. Azóta soha nem főztek be halotti toron hosszú laskát. A gondos székely asszony előre elkészíti vagy a bordás, vagy a zabszemlaskát, elteszi a kamrába, és szükség esetén előveszi – summázta Piroska.

Egy tojáshoz 10 deka liszt

Háziasszonyunk, Barabás Dénesné cukrász, ezért ő vállalta ezúttal a „karmester” szerepét. A két házi tojás beltartalmát habverővel fellazította, hogy szebben és könnyebben elegyedjen a húsz dekányi liszttel és pici sóval. Amikor már tésztává állt össze a massza, elosztották három részre, és egyenként gyúrták meg az asszonyok.

Láthattuk, jól ki kell dolgozni a laskatésztát. Arra is vigyáztak, hogy ne legyen nagyon lisztes a lapító, ne fehérítse ki az aranyló masszát. Sok kéz többet gyúr – mondhatnánk, mire szép sima, mégis ruganyos lett a tészta. Gyúrás után kicipózták, egy edénnyel lefedve félórányit pihentették, majd következett a nyújtás.

Elmés szerkezet Erzsébet nyújtófája: a három henger egyszerre sodrófa és laskasirítő. Nyújtás előtt enyhén meglisztezte a négyzethálós konyharuhát.

– magyarázták.

Régen, amikor egyszerre sok levélnyi tésztát nyújtottak, a vetett ágyakat leterítették szőttes abroszokkal, szervétekkel, és ott szikkadt a laskánakvaló. Felszeléskor vigyáznak, hogy ne ragadjon le a tészta. Az elszakadt vagy nem megfelelő, „elrontott” tésztadarabkákat a füttő szélén megpirították. „Jaj, az olyan finom volt!” – kurjantottunk fel szinte egyszerre. Hogy ne maradjon ki az élmény, egy érc lábasalávalót tett a gázrózsára Erzsébet, és leshettük a piruló tésztaszélet.

Sodorva, tekerve, pödörve

A türelemjáték a tészta feldarabolásával kezdődik – ezt lehet derelyevágóval, rádlival vagy éles késsel tenni. Az 1x1 cm-es négyzeteket a szövőszék bordáján, a lisztbe mártott orsó hegyével egyenként felsodorják. A csigapödrés tapasztalatot igényel, kézre kell állniuk az eszközöknek is. Hogy ne vágja szét a borda a tésztát, megfelelő erővel kell siríteni az orsót – legyen szép bordázott, és ragadjanak is össze a tésztaszélek, hogy majd a levesben ne nyíljon szét a csigatészta. Sarkáról vagy a széléről is pödörhető – láthattuk. Mi otthon a sarkától sodortuk, Oroszhegyen inkább a szélétől szokás. A lényeg, hogy a felcsavart tésztadarabka egy mozdulattal perdüljön végig a bordázaton.

Felénk nincs csigacsináló, mint Magyarországon, Felvidéken, illetve a délvidéki református falvakban. Az a tenyérnyi, bordázott felületű eszköz szerelmi ajándék volt. Amikor összegyűltek a csigacsinálóba a lányok, asszonyok, láthatták, ki mennyire míves ajándékot kapott választottjától.
Felénk a régi szövőszék hasított nádszálakból készült bordáját használják, és az orsókon is meglátszik a sok fonás emléke.

A lényeg az együttlét

Mesélték az Erzsébetek, hogy régen télen összeültek az asszonyok, énekelve, tréfálkozva elkészítették a nyárra való laskaféléket. Hiába mentek volna a boltba, mert ott esetleg csak makarónit árultak.

Nem is annyira a munka, inkább az együttlét volt a lényeg, és persze az egyedül szaporátlan bordáslaska-pödrésnek is hamarabb volt látható eredménye.

Az igazsághoz tartozik, hogy mert elég régen készítettek bordás laskát asszonyaink, egy előző alkalommal már begyakorolták a mozdulatsorokat. A pár napja, két tojásból készült bordáslaska-mennyiség épp elég volt egy nagy fazéknyi, házi tyúkból főzött leveshez. Utóbbi szépségének, finomságának egyik titka a saját nevelésű szárnyas, valamint a helyben termett zöldség: murok, petrezselyem, zeller, krumpli, hagyma, fokhagyma, egy levél kelkáposzta vagy karalábé.

Másik titka, ahogy Bálint Piroska megfogalmazta:

Hogy legyen mihez nyúlni alkalomadtán a kamrában! Hátha úgy kinövi magát a közösségi élményt nyújtó bordás laskázás, hogy zenekart is fogadhatnak, táncra perdülnek – „eltaposni a csigát, vagy betaposni a csiga végét”...