„A szerencse nincs mellettünk” – Niczuly Roland eddigi pályafutásáról és az előtte álló kihívásokról

A Transfermarkt becslése szerint Niczuly Roland piaci értéke 1,4 millió euró •  Fotó: Pinti Attila

A Transfermarkt becslése szerint Niczuly Roland piaci értéke 1,4 millió euró

Fotó: Pinti Attila

Az utóbbi években rendre Niczuly Roland nevével kezdődik a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kezdője. A kézdivásárhelyi kapus 2016-ban csatlakozott az akkor még a labdarúgó 2. Ligában szereplő piros-fehér mezes csapathoz. Azóta az élvonal egyik meghatározó csapatává váltak a háromszékiek, az előző szezonban megnyerték a Román Kupát és a Szuperkupát is. A 27 éves játékost a kezdetekről, a kapus szerepéről és a csapat jelenlegi kilátásairól kérdeztük.

2022. november 11., 14:182022. november 11., 14:18

Niczuly Roland 1995. szeptember 21-én született Kézdivásárhelyen. Pályafutása elején szülővárosa csapatát erősítette, majd a Brassói FC-hez igazdolt. 2010-től a Kolozsvári U kapusa volt, a Sepsi OSK-hoz 2016-ban igazolt át, azóta a csapat egyik alappillérének számít.

– Mikor és hogyan állt be a kapuba Niczuly Roland?

– Már tízéves voltam, amikor a kapus szerepe mellett döntöttem, hiszen azelőtt cselgáncsoztam, ezáltal hozzászoktam a vetődésekhez is. Kézdivásárhelyen még labdarúgóként kezdtem a karrieremet, azonban akkoriban ott nem volt fejlett a futball, ezért úgy gondoltam, hogy kapusként talán majd lesz esélyem magasabb szintre törni a jövőben. Hálás vagyok Polgár Lászlónak, aki segített mindennek a megvalósításában. Már a kezdetekben úgy gondoltam, hogy hivatásos kapus szeretnék lenni.

– Karrierje Kézdivásárhelyen kezdődött, majd a Brassói FC és a Kolozsvári U következett. Hogyan követték egymást ezek az állomások?

– Kézdivásárhelyen Polgár László magánedző segítette a munkámat nap mint nap, eközben hétvégenként a Brassói FC-nél játszottam mint leigazolt játékos. Kolozsváron rendezték az akkori U14-es korosztályú erdélyi, illetve moldvai válogatott mérkőzését, amelyen részt vettem én is. Komoly esélyt kaptam, hogy bizonyíthassak. Fel is figyelt rám az akkori Kolozsvári Ardealul vezetője, aki felajánlotta édesapámnak, hogy a kincses városban folytassam karrieremet.

Eddig 208 alkalommal állt a Sepsi OSK kapujában, ezekből 74-szer nem kapott gólt •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Eddig 208 alkalommal állt a Sepsi OSK kapujában, ezekből 74-szer nem kapott gólt

Fotó: Pinti Attila

– Hat évvel ezelőtt, 2016-ban csatlakozott az akkor még 2. ligás Sepsi OSK-hoz. Mi vezérelte arra, hogy Sepsiszentgyörgyön maradjon és Háromszéken folytassa karrierjét?

– A Kolozsváron töltött időszakom után szabad játékossá váltam. Akkor még 19 éves voltam, és nagyon vágytam arra, hogy minél több mérkőzésen játszhassak és bizonyíthassak a továbbiakban. Nagyszerű lehetőségnek találtam, hogy a Sepsi OSK-hoz csatlakozzak. A sepsiszentgyörgyi csapat akkor jutott fel a másodosztályba, így az elején nem voltak nagy elvárások, a cél csupán a bennmaradás volt.

Idézet
Úgy gondolom, egy fiatal kapus számára fontos, hogy az elején ne helyezzenek rá nyomást, hogy minél jobban végezhesse a dolgát.

Mivel a Sepsi OSK meccsről meccsre jobban szerepelt, új célt tűztünk ki, azaz egyenesen az 1. Ligába való feljutást. Mindezt sikerült is elérnünk. A sepsiszentgyörgyi csapatnál továbbra is megkaptam a lehetőséget, hogy az élvonalban is pályára léphessek és a legjobbak között bizonyíthassak. Ez a karrierem és az életem során is egy fontos pillanat volt.

– Megnyerték a Román Kupát a 2021–2022-es szezonban, illetve elhódították a Szuperkupát is. Milyen érzés volt ez?

– Évről évre jobb eredményeket ér el a Sepsi OSK, így a szívem legmélyén nagyon vágytam már egy trófeára. Tavaly megnyertük a Román Kupát és a Szuperkupát is, mindez nagyon nagy örömmel töltött el, hiszen Sepsiszentgyörgy közel áll a szívemhez, ez még inkább növelte bennem a büszkeséget.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

– Milyen esélyeket lát az idei szezonra?

– Az idei szezonban jelenleg nem állunk jól. Nagyon jól kezdtünk, a bajnokság elején sikerült a pontgyűjtés. Az Európai Konferencia Ligából való kiesés a csapaton nagyon megérződött, azóta nem a megfelelő irányban haladunk. Úgy gondolom, hogy a játékunk nem rossz, ellenben a gólok elmaradnak.

– Nemrég volt a 150. élvonalbeli mérkőzése a Sepsi OSK színeiben, az élvonalban szinte minden meccsen az Ön nevével kezdődik a pályára lépő játékosok névsora. Hogyan éli ezt meg?

– Ez nagyon motivál és örömmel tölt el, ugyanakkor nagy reményeket füzök a jövőhöz is. A Sepsi OSK-nál kialakult egy jó közösség, de évről évre nőnek az elvárások is.

Idézet
Célunk, hogy behozzuk a lemaradásunkat és bejussunk a felsőházba.

A csapat jól futballozik, de a szerencse nem áll a mi felünkön. Reméljük, hogy minél több pontot sikerül begyűjtenünk és a szerencse is a mi felünkre szegődik.

– A kapusoknál a védésekre ritkán, a kapott gólokra annál inkább emlékeznek a szurkolók, emiatt könnyen kereszttűzbe kerülnek. Ezt hogyan éli meg, miképp dolgozza fel a hibáit?

– Egy kapusnak vannak parádés védései, de ugyanakkor előfordul, mint mindenki másnál, hogy hibázik is. A tévedést minél hamarabb el kell felejteni, felállni, és a továbbiakban is kiegyensúlyozottan kell játszani.

– Hogyan fér össze a magánélet a labdarúgással?

– Örömmel tölt el, hogy van egy szép családom. Boldoggá tesz, amikor hazamegyek és találkozom velük, mindez pozitív energiát is ad. Edzések után a családra nagyon sok hangsúlyt fordítok, ami segít feltöltődni a másnapi felkészülésekre.

– Az öccse, Rajmund is a nyomdokaiba lépett, ez hogyan érinti önt és a családját?

– Nagyon örvendek, hogy jelenleg van lehetősége első ligás csapattal edzeni. Úgy vélem, a továbbiakban csak rajta fog múlni, hogy milyen karriert épít magának, hogy majd az élvonalban is kezdő kapus lehessen. A családunk nagyon büszke és boldog, hogy a gyerekeikből sportoló vált.

Csulak Noémi

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot november 8-án.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei