Vorzsák Gyula
„Egy színösszefüggés élménye a rajongásig tud fokozódni bennem, de egy kép csak akkor áll össze, ha érzékkel van tagolva, rendezve. Ha csak a szenvedély van, akkor az önmagában kevés, a megfékezése, terelése legalább annyira fontos” – fogalmaz interjúnkban Vorzsák Gyula csíkszeredai festőművész.
2020. december 15., 14:402020. december 15., 14:40
2020. december 15., 14:412020. december 15., 14:41
– Gyermekkorában is ennyire színesnek látta a világot? Mikor döntötte el, hogy a képzőművészeti líceumba jelentkezik?
– A gyermekéveimet körülbelül hatodik osztályos koromig főleg a dzsúdó határozta meg. Nem számítottam jó gyermeknek, környezetem verekedősnek tartott. Szüleim, hogy energiáimat valamelyest mederbe tereljék, már napközis koromban beírattak cselgáncsozni. A gond az volt, hogy nemcsak az edzőteremben gyakoroltam a küzdősportot, hanem az iskolában és az udvaron is.
Egyre jobban kezdett érdekelni a rajz, a festészet. Tehetséges osztálytársaim voltak, akik most is jó barátaim, s akik később ismert grafikusművészekké váltak, többek közt Csillag István, Léstyán Csaba, Fazakas Barna. A rajzot és a festészetet Gaál András tanította, a szobrászatot pedig Ferencz Ernő.
Vama Veche – 75x53 cm
A szakórák számomra sokkal izgalmasabbak voltak, mint az elméletiek, szenvedéllyel vetettük bele magunkat a feladatokba, egészséges versengés alakult ki köztünk. Gaál András személyisége, rajztudása, virtuozitása felszította bennünk a lelkesedést. A középiskolában pedig Márton Árpád tanított nagy odaadással, átéléssel, határozottan él bennem egy-egy akkori téma még ma is.
– Milyen stációk jelölik további pályáját, kiknek a hatására, illetve mikor vált az olajfestés a kedvenc eljárásává, a színkezelés és szimbolika hogyan nyert teret művészetében?
– Tizenegyedik osztályban, Temesváron, országos tantárgyversenyen vettem részt. Megtetszett a tágas belváros, a számos templom és zsinagóga. Az ottani művészeti középiskola az egyik legerősebb volt az országban. Egy év múlva oda felvételiztünk egyetemre többen is az osztályból.
Síró férfi – 50x35
Leon Vreme osztályába kerültem, a személyében egy igazi koloristát ismertem meg. Később tanított Constantin Flondor is, aki testközelbe hozott egy nagyon szubtilis, átszellemült szemléletet. Szakács Béla rajzóráin pedig, azt hiszem, minőségi javulást értem el a tanulmányrajz terén. Míg David Carol festészeti és módszertani órái igazi szellemi kalandot jelentettek a számomra, nagyon élveztem az eszmefuttatásait.
Rozsdaövezet – 75x75
– A tanítás és alkotás miképp férnek meg, illetve egészítik ki egymást, akár időben is? Hogyan alakítja a diákok látásmódját?
– A tanári pálya biztos egzisztenciát jelent egy művésznek, nem volt bátorságom más utat választani, ez a minta működött bennem, közvetlen mestereim is egyben mind tanárok voltak festői mivoltuk mellett. Meg vagyok békélve ezekkel a feltételekkel. A család–iskola–műterem hármasságában osztom meg az időmet, ebből kell kihoznom, amire képes vagyok.
Portré – 42x30
Az iskolában igyekszem a festészetet megszerettetni, és ez tényleg nagy kihívás, mert a képi világ, ami szembejön – ha csak a médiára gondolok – ömlesztett, teljesen szűretlen, és akaratlanul szétzilál. Nekünk, művésztanároknak ebben az ellenszélben kell a képi minőségre a diákok figyelmét rászoktatnunk, magunkat pedig formában tartanunk, úgy is mint alkotók, hogy legyen fedezete a mondandónknak.
Periféria télen – 75x75
– Milyen hatások érik, alakítják, milyen impulzusokat enged be a festészetébe?
– A művészettörténet tele van nagyszerű életművekkel, rengeteg kisebb-nagyobb hatás ért, sok nevet, művészt említhetnék, aki beépült a világomba. Ha egy korszakot kellene kiemelnem, akkor a két világháború közötti magyar festészet áll a szívemhez a legközelebb. Ez az időszak az én szememben a festészet hőskora, gondolok itt a szentendrei festőkre, a Római Iskola művészeire vagy olyan egyéniségekre, mint Nemes-Lampérth József, Nagy István vagy Farkas István.
Önarc – 30x20
– Mi a munkamódszere, milyen köznapi helyzet, élmény szolgáltat inspirációt?
– Általában reggel, délelőtt szeretek dolgozni, ebben a napszakban örülök a létnek a legjobban. Legtöbbször egy konkrét élményből indulok ki, vázlatot készítek, vagy ha úgy adódik, lefényképezem a témát. Ez lehet egy külvárosi részlet, a vasút, egy híd vagy kút látványa, vagy éppen egy arc.
Többször körbejárok egy-egy motívumot, így született meg a Híd vagy a Kút sorozat. Van, mikor a helyszínen dolgozom, ilyenkor viszont kevésbé tudok elvonatkoztatni, látványfüggőbb lesz a munka.
Kútba néző csillagok – 75x75
Nincs állandó munkarendem, vannak pillanatok, amikor elbizonytalanodom, és úgy érzem, hogy nem tudok megújulni. Nem termelem a képeket, ez idegen tőlem. Az egyéni kiállításoknak is akkor látom értelmét, ha tényleg hozzá tudok tenni valamit az addigiakhoz. Kipipálni az önismétlést, nehogy elfelejtsenek – ilyen félelmek nem mozgatnak.
Fürdőzők – 75x83
– Ehelyett milyen tervek, kiállítások, témák foglalkoztatják?
– Az utóbbi időben kollázsokat készítettem, felmerült bennem az igény, hogy kiszűrjem munkáimból a fölösleges részleteket, kevesebb tényező alakítsa a képfelületet. Hasznos kitérő volt, tisztultabb viszonyokra törekedtem, s úgy látom, hogy ez – legalábbis részben – sikerült. Ezt az anyagot Csíkszeredában, a Székelyföld Galériában kellett volna kiállítanom, de a vírus miatt az egész elhalasztódott. Viszont így örömmel fogadtam a felkérést és az alkalmat, hogy ezeket a munkákat itt bemutathassam.
Alföldi ég – 51x35
Vorzsák Gyula Csíkszeredában született 1975-ben. Abban a Nagy István Képzőművészeti Líceumban végzett, melynek – a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának elvégzése, az ottani Csiky Gergely Állami Magyar Színház díszletfestői állása, valamint egy budapesti ösztöndíj után – jelenleg is a festészettanára. Az olajfestészetben érzi magát leginkább otthon, számára a színek az elsődlegesek. Számos egyéni és csoportos kiállítást tudhat maga mögött, a közönség Kárpát-medence-szerte találkozhatott már műveivel.
Bálint Tamás
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
szóljon hozzá!