A román állam által kisajátított és fél évszázadon át birtokolt épületet 1990 után perelte vissza az idén százéves báró Apor Csaba, az államosítás előtti utolsó birtokos, Apor Péter fia. Jelenleg ifjabb báró Apor Csaba gazdálkodik a területen és küzd az épületek felújításáért. A 2000-es évek elején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Teleki László Alapítvány közreműködésével támogatta a felújítási terv elkészítését és a tetőszerkezet helyreállítását, majd 2004-ben az angliai Headly Trust segítette jelentősebb összeggel a kastély 17. századi falképeinek feltárását, a korabeli famennyezet díszesen faragott gerendáinak konzerválását és egy, a régészeti leletek által rekonstruált cserépkályha megépítését. Azóta jelentősebb felújítás nem történt.

Részben a régi épület alapjaira – annak köveinek felhasználásával –, részben az mellé a 17. század elején Apor Lázár építtette fel a mai kastély magját, azonban halálakor, 1643-ban még nem volt készen az épület, így feleségére, Imecs Juditra bízta befejezését. (Apor Lázár neve a Kájoni-kódexből csenghet ismerősen számunkra, hiszen „tánca”, azaz kedvenc talpalávaló nótája az egyik legismertebb magyar reneszánsz dallam.)

A 2004-ben zajló régészeti ásatás a felszínre hozott egy Apor Lázár feliratú tornácmellvéd-töredéket is, ami alátámasztja építtetői szerepét. Az általa épített udvarház csaknem négyzetes alaprajzú, két traktusos épület volt, gerendás mennyezettel fedett kisebb-nagyobb termekkel, középen hatalmas szabadkéményű konyhával.

Arra a kérdésre azonban, hogy pontosan melyek is ezek, alapos művészettörténeti kutatás hiányában egyelőre nem tudunk választ adni. Véleményünk szerint az ún. Asszony házának – tehát az úrnő szobájának –, a fotókon is jól kivehető alsó falképrétege, tehát nagy méretű, most monokrómnak látszó, egykor színes virágai készülhettek András idejében.

Apor István, a második festető?

A levéltári dokumentumok szerint az 1660-as években az udvarházat Imecs Judit és fiai lakták. A családi vagyon elosztása során az altorjai kúria 1679-től Apor István (1638–1704) tulajdonába került. A jelentős politikai karriert befutott, művelt főnemes felemelkedése a Béldi Pál-féle összeesküvés leleplezésével kezdődött, amikor saját testvéreit is elárulta. 1686-tól Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírájává nevezte ki Apafi Mihály fejedelem, akinek halála után Apor a német pártot támogatta Thököly Imrével szemben. A zernyesti csatában harcolt is a kuruc vezérrel – alig tudott megmenekülni.

A Nagypalotából – tehát a reprezentatív díszteremből – nyíló boltozott kis szoba, az egykori Úr háza Apor István „studioloja” lehetett.

Az eredetileg gerendás mennyezettel fedett térben a középkori hagyománynak megfelelően több sávban helyezkednek el a falképek. Az egyes részeket elválasztó díszes sávokat – akárcsak az ablakok bélleteit – virágokból és szőlőindákból kombinált ornamentika tölti ki. Az alsó regiszterben függönyimitációt láthatunk, ami szintén a középkori templomok szentélyének kifestésére emlékeztet. A felette levő sávban allegorikus ábrázolások láthatók.

A Szigeti veszedelmet és lírai költeményeket tartalmazó könyv címlapján a költő és hadvezér hajózik a tenger habjain, és célja elérésének érdekében ellenáll a körülötte úszkáló csábító szirének énekének. Latin jelmondata: Sors bona, nihil aliud felette kacskaringózik. Zrínyi kultusza a 17. század hatvanas éveitől erősödött fel Erdélyben, ezért feltételezzük, hogy a falkép inkább Apor István idejében készülhetett, aki egyébként is törekedett magát jó magyarként feltüntetni. Az Apor András korából ismert 1651-es, már említett könyvbejegyzés a mű bécsi kiadásának évével megegyezik, így nem valószínű, hogy még ugyanabban az évben felkerült a több mint 1000 kilométerrel messzebb fekvő erdélyi település kastélyának falára.

A nyitott kutatóablakokon jól elkülönülnek a jelenetes képmezők és a virágos díszítősávok. Talán az Apor-család nagyjainak krónikája olvasható majd le a falképekről, mint a Fehér János művészettörténész kutatásaiból ismert olaszteleki Daniel-kastély a 17. század harmadik negyedében készült falképei esetében.

Ennek a teremnek a kifestése feltehetően Apor István 1693-es építkezéseihez köthető, amit a Thököly-féle dúlás tett szükségessé. Ehhez a periódushoz kapcsolható a kastély bővítése csakúgy, mint az Apor István és felesége, Farkas Zsuzsanna monogramját mutató stukkódíszes boltozat megépítése és az évszámos reneszánsz ajtókeretek kialakítása. Apor István halálával az épület unokaöccsére, az emlékíró Apor Péterre szállt, aki itt írta meg Metamorphosis Transylvaniae című, a fejedelemségkori Erdély főúri kultúráját, szokásait részletesen bemutató művét. Egyben elsiratta Erdélynek a „a náj módi betörése előtti” korszakát. Bízunk benne, hogy az Apor-kastély különleges falképeinek feltárása és restaurálása folytatódhat a közeljövőben, és látogathatóvá válásával megismerhetővé válnak a fejedelemségkori Erdély fényes lapjai.

Várallyay Réka