„Egy nép akkor válik szegénnyé, ha...”

Amikor Fehérvári Bálint és családja Bonyhára került, a helyi közösségben, a helyi tanárok kezdeményezésére szokás volt megünnepelni március 15-ét. Az évek során ezek mellett más, közösségépítéssel kapcsolatos rendezvényeket is szervezett a lelkész és felesége, Erzsébet. Amikor még működött a helyi furulyacsoport, akkor a téli időszakban nekik biztosítottak fellépést, de volt adventikoszorú-készítés és közös gyertyagyújtás is, valamint minden évben igyekeztek megünnepelni a magyar kultúra napját.

„Gyermekeket és fiatalokat bevonva egy-egy író vagy költő életét, munkásságát mutatjuk be, de volt olyan év, hogy Mátyás királyról beszéltünk. Idén Fekete Istvánra emlékeztünk, akit a középkorúak a Vuk története kapcsán ismernek, de a gyermekek és fiatalok nem hallottak róla. Holott Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója.”

A lelkész Ignazio Buttitta szicíliai költő versét idézve próbál rávilágítani, hogy miért tartották fontosnak a magyar nyelv ápolását, a magyar írók, költők műveinek népszerűsítését. A költő ezt írja: Verj bilincsbe egy népet, vedd el ruhájukat, tömd be szájukat, még mindig szabad marad. Vedd el munkájukat, az otthonukat, az asztalt, amiről esznek, az ágyat amelyben alszanak, még mindig gazdagok. Egy nép akkor válik szegénnyé és rabbá, amikor az ősei nyelvétől fosztják meg: ekkor mindörökre elvész.

„Fontos számunkra az anyanyelv megőrzése, a hit, a kultúra, a közösség, s minden rendezvényünkkel azt szeretnénk, hogy a közösségépítés mellett a magyar nyelvet és kultúrát is őrizzük.

Közösségben

Az évek során Bálint és Erzsébet megpróbálta külön, önálló eseményként megszervezni a magyar kultúra napját, de azt tapasztalták, hogy gyenge volt az érdeklődés iránta, így az egyházi alkalmakkal összekapcsolva szervezik meg. „Így a nap fénypontja egy-egy ilyen alkalom, szívesen maradnak a gyülekezeti tagok, végighallgatják a kis műsort, a verseket, felolvasott szövegeket. De hasonlóképpen a templom, gyülekezeti ház falain belül tatjuk a könyvbemutatót, az aranylakodalmasok köszöntését, a rég konfirmáltak találkozóját, és minden olyan eseményt, amellyel egy kicsit meg lehet mozgatni a helyi közösséget. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Bonyhán az egyházi élet és a civil élet teljesen összefonódik.”

Persze ez nem mindig volt így, hiszen az évek során működött Bonyhán néptánccsoport, és voltak, olyan tanítók, tanárok, akik különböző kulturális műsorokat állítottak össze. De közel tíz éve mindez a lelkész házaspárra maradt. Fehérvári Bálint elmondja, hogy a napokban egy idős bácsi jött hozzá, hogy elmesélje bántatát: valamikor nagyon ügyes kórus, dalárda működött Bonyhán, tagjai büszkén énekeltek itthon, és eleget tettek a meghívásoknak is. Erről azonban hivatalos feljegyzés vajmi kevés maradt.

Árva Bethlen Kata emléke

A közösség és a református gyülekezet életéhez kötődik a bonyhai kastély és az itt született Árva Bethlen Kata élete is. Bár Bethlen Kata rövid ideig volt Bonyhán, és emlékirataiból kiderül, hogy nem voltak túlságosan szép emlékei erről az időszakról, azért a bonyhaiak számára fontos az emlékének ápolása.

Árva Bethlen Kata sokat áldozott diákok taníttatására, könyvek kiadatására, kollégiumi könyvtárak létrehozására, a szegények felkarolására. Bár kevésbé látványosan, de ezen hagyatékát folytatja most a nagyasszony szülőfalujában Fehérvári Bálint és felesége, Erzsébet, akik mindent megtesznek azért, hogy a szórványosodó közösségben a gyermekek és fiatalok fontosnak tartsák magyar anyanyelvüket, megerősödjön magyar identitástudatuk, és minél több magyar költő és író neve ismerősen csengjen számukra.