Amikor a vízhiány az úr: a technológia segít, de az észszerűség mentén is sokat tehetnek a gazdák

A víz nélkülözhetetlen, elsődleges fontosságú termesztési tényező, hiánya vagy nem megfelelő mennyiségben és időzítésben való jelenléte drasztikusan sújtja a növénytermesztést és annak gazdaságosságát – szögezte le lapcsaládunk Piactér című kiadványának Nyárádi Imre István agrármérnök, a Sapientia EMTE adjunktusa. Mint rámutatott,

mindannyian tapasztalhatjuk, mennyit változott az időjárás az elmúlt években,

és tény, hogy számos esetben sok helyen jelentős mennyiségű kultúrnövény számára nincs elegendő mennyiségű víz, a létező mennyiség pedig rossz eloszlásban jut el a növényhez. Előfordul, hogy egyszerre lehull 500 milliméter csapadék, de a mezőgazdaság szempontjából nem mindegy, hogy ez mikor történik. Holott a hatékony gazdálkodáshoz elengedhetetlen, hogy a növény vízhez jusson – akkor, amikor arra a legnagyobb szüksége van. A szakértő felidézte,

tavaly Románia déli részén egyes övezeteket olyan mértékben sújtotta az aszály, hogy hektáronként mindössze pár száz kilogramm kukorica termett,

amiből a költségek tizede sem térült meg. „Ilyen termés az aratás költségét sem hozza ki, gazdaságosabb ledózerolni, mint betakarítani” – mutatott rá a szomorú valóságra az egyetemi oktató.

A technológia több lehetőséget kínál arra, hogy a szerény és rossz eloszlású vízkészletet megőrizzük, hatékonyabban felhasználjuk – tudtuk meg Nyárádi Imre Istvántól. Az egyik lehetőség a vetésszerkezetben rejlik, a vetésforgó kialakításában. Ennek mentén előtérbe kerülhetnek olyan növények, amelyekről megfeledkeztünk ugyan, de megéri ezeket termeszteni, mert sokkal kisebb a vízigényük, ilyen például a hajdina, más néven pohánka.

A szakértő ugyanakkor úgy véli, vannak olyan kultúrák, amelyekhez annyira hozzászoktunk, hogy nem fogjuk feladni csak azért, mert nagy a vízigényük. Ilyenkor

megoldás lehet, hogy nemesítők olyan fajtákat, hibrideket állítanak elő, amelyek az adott fajon belül a szokványosnál kevesebb vízzel is beérik.

A talajművelésben szintén óriási lehetőség rejlik. Vannak olyan eljárások, amelyekkel a talaj víztartalmát meg lehet őrizni, és olyanok is, melyek során iszonyatos mennyiségű vizet pocsékolunk, párologtatunk el, mutatott rá Nyárádi Imre István. A forgatásos műveletek, mint a szántás, pazarolják a vizet, a forgatás nélküli, lazításon alapuló művelések, ilyen a mélylazítás, pedig éppen csökkentik a vízveszteséget.

Ez nem azt jelenti, hogy a szántásnak nincs létjogosultsága, de ha július közepén learatták a búzát, és tudják, hogy az előrejelzések szerint nem várható csapadék, akkor

nem kell felszántani a tarlót, elég, ha végeznek egy tarlóhántást, amivel meg lehet törni a talaj kapilaritását, meg lehet állítani az alsó rétegekből felfelé áramló víz párolgását.

Ráér szeptemberben szántani, amikor a hőmérséklet csökken, így a párolgás okozta vízveszteség is kisebb.

„Annak, aki a nyári melegben megszántja a földet, nem dolgozza el, nem zárja el, az őszi vetései később kelnek ki, mint annak, aki gondosabb, szakszerűbb talajművelést végzett” – részletezte Nyárádi. Javaslata szerint adott esetben érdemes a szántást más talajművelési rendszerbe foglalni, ehhez pedig nem árt szakember véleményét kikérni.

A mezőgazdaságban soha nincs két egyforma recept, minden a pillanatnyi állapot függvénye, így a szakember sem mindig ugyanazt mondja. Nyárádi szerint az egyedi esetek megoldására kell törekedni. A pedológiai szárazság pedig, vagyis

az a jelenség, amikor a talaj vízkészlete egyre mélyebb rétegekben helyezkedik el, nemcsak a mezőgazdaság, hanem a lakosság vízellátása szempontjából is kockázatos.

A vízhiány komoly gond, hiszen egyrészt kevesebbet esik, másrészt a vízmegtartó szivacsként működő talaj egyre szárazabb. Ezért arra is törekedni kell, hogy a lehulló csapadékot felfogják. A talajművelésben erre is vannak megoldások: meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az esővíz minél könnyebben beszivároghasson. Nem mindegy, hogy egy gyors zápor esetén a víz hirtelen lefut, bejut a patakba, és az megárad, vagy a föld szívja fel.

A szakember szerint térségi és országos szintű beruházásokra egyaránt szükség van. Egyrészt fontos lenne vízgyűjtőket létesíteni és azokból kiinduló öntözőrendszereket létrehozni, de ezeket a befektetéseket a gazdák önerőből nem tudják megfinanszírozni. Igaz, sok tehetős gazda próbálkozik, kutakat fúratnak,

60–70 méter mélyről profi berendezésekkel kiemelik a vizet a kút melletti gyűjtőmedencékbe,

és onnan öntöznek tovább. Ám egy hatékony öntözőrendszer kigondolása összetett folyamat, amelyben meteorológusok, hidrológusok, geológusok is részt vesznek.

Nyárádi úgy látja, az öntözőrendszerek kialakítása egy országos stratégia része kell legyen. Öntözni lehet egyrészt a folyóvizekből, ehhez ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát. Ugyanakkor a lefolyó vizet tavakba kellene gyűjteni, majd kiépíteni azt a rendszert, amely által a vizet a parcella széléig szállítják, onnan pedig a leghatékonyabban, leggazdaságosabban kijuttatni a földekre csepegtető, esőztető berendezésekkel.

Romániában a szántóterületek kiterjedése eléri a 9,4 millió hektárt, a legjobb minőségű területek pedig az ország déli és nyugati részén vannak. Délen Caracaltól Konstancáig jó a talaj és kedvező a hőmérséklet, illetve a fényviszonyok, de a víz gondot jelent. „Vétek ezeket a területeket nem locsolni, hiszen

Tehát gyakorlatilag elengedjük a meglévő potenciált” – fogalmazott Nyárádi. Arra is rámutatott, hogy míg harminc évvel ezelőtt hárommillió hektár öntözésre kialakított terület volt Romániában, jelenleg mindössze 150 ezer hektáron működik a rendszer. „A harminc év alatt szétvertek, szétloptak mindent, most szinte nulláról kell kezdeni, óriási befektetésekre van szükség.” Ennek kivitelezése ugyan nem lehetetlen, de mindenképp szakszerű tervezésre van szükség.

„A víz szeszélyes tényező, akkor van, amikor nem kell, amikor pedig kellene, akkor nincs. Ha tudjuk szabályozni, hogy ne szenvedjen a növény a víz hiányától, sokkal nagyobb termésekkel tudnánk számolni, és létezne az előreláthatóság. Ha van öntözőrendszer, jók a szivattyúk, akkor amikor nincs víz, megengedjük a csapot, és megvan az előreláthatóság” – mutatott rá Nyárádi István.

Ott sem egyszerű azonban a helyzet, ahol vannak öntözőberendezések, hiszen azok működtetése is munkával, költséggel jár, de a gazdák nagy része ennek hiányában kell megoldja a vízgazdálkodást, fejtette ki Orbán Miklós háromszéki nagygazda, az AgroSIC társulás ügyvezetője. Meglátása szerint a siker kulcsa a fenntartható talajművelés lehet, ennek az irányvonalát követik ők is.

Bármilyen gépparkkal is dolgozzon egy gazda, arra kell törekednie, hogy minél kevesebb alkalommal menjen végig gépekkel a földeken, a talajművelési munkálatokat odafigyeléssel, optimális időben végezze. Ugyanis

ahányszor végigmennek gépekkel a földeken, fellazul a záróréteg, és a talaj nedvességet veszít.

A taposás is árt, ám erre ma már kitűnő megoldások vannak, hiszen léteznek olyan gépsorok – ők is ilyeneket vásároltak –, amelyekkel egy menetben több munkálatot el tudnak végezni. Például ma már elég egy alkalom, hogy el tudják végezni a búzavetésre a talaj-előkészítést, miközben régen többször is tárcsázniuk kellett.

A mulcstechnológia szintén hatékony a nedvességmegőrzésben, ez azt jelenti, hogy minél több szármaradványt – búza-, kukoricaszalmát – dolgoznak vissza földdel összekeverve a talajba, ami mintegy takaróként működik: télen meleget tart, nyáron véd a kiszáradástól. Ez a megoldás elterjedt a szakirodalomban – Székelyföldön még nem annyira népszerű, de akinek korszerű gépei vannak, akarva-akaratlanul használja.

de azt látja, hogy egy menetben végigmegy a földeken, és jó eredményeket ér el” – magyarázta Orbán Miklós.

Meglátása szerint a háromszéki gazdatársadalom jól áll a gépesítés terén, hegyvidéken gyakran még azt is megvásárolták, amire nem volt feltétlenül szükség. Ugyanakkor ha nem is tudatosan, de mégis óvják a földek nedvességtartalmát, hiszen sokkal költséghatékonyabb, ha ritkábban mennek rá a gépekkel a mezőre, ezt józan paraszti ésszel is el lehet dönteni, bár a régi technológiával ez elkerülhetetlen volt.

Székelyföldön inkább az időszakos aszály jellemző, a szárazság többnyire Románia déli megyéiben okoz hatalmas károkat, mutatott rá Orbán Miklós. Felidézte, tavaly Háromszéken rengeteg eső hullott, a mezőgazdaság számára ebből a szempontból optimális volt a 2020-as esztendő. Ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy

a talajban a víztartalékok megcsappantak,

ezért a vízgazdálkodásra oda kell figyelni. Emiatt viszont még nem érzik úgy a gazdák, hogy át kellene térniük más kultúrák termesztésére, mint amit eddig megszoktak.

„Jobban kell figyelni, észszerűen gazdálkodni, csökkenteni a vízveszteséget. Ahol lehet, ott öntözni kell, figyelni a természeti jelenségeket, kivárni az optimális időt a munkákra, követni a szaklapokat. Ha ez a sok kis láncszem összeáll, hosszú távon mérhető az eredmény” – hangsúlyozta Orbán Miklós. Hozzátette, nem lehet azt várni, hogy egyik évről a másikra megnövekszik a talaj víztartalma, de

hosszú távon meglátszik a tudatos gazdálkodás hatása.

Ma már minden gazdának van mobiltelefonja, az esőt a különböző applikációk pontosan előrejelzik, tehát akár percre ki lehet számítani, hogy mikor érdemes műtrágyázni, vetni, mikorra várható a csapadék. A gyors cselekvést a nagy kapacitású gépek is lehetővé teszik, időben le lehet járni 10–20 hektárt.

A mezőgazdász arra is kitért, hogy már 2018-ban, az AgroSIC társulás támogatásával, elkészült a Kovászna megyei integrált öntözési terv. Ennek nyomán mintegy háromezer hektáron öntöznek folyóvizekből, de a Sepsiszentgyörgyhöz közeli, ezer hektáros szépmezői földeket is locsolják. A kultúrák közül egyébként főleg a burgonya vízigényes. Orbán Miklós úgy véli, Háromszéken egyre tudatosabb a gazdatársadalom, már most sokan készülnek arra, hogy

a következő években jelentős uniós támogatásokat lehet lehívni az agrárium fejlesztésére.

Hargita megyében tavaly négyzetméterenként negyven literes csapadékdeficit volt – tudtuk meg Romfeld Zsolttól, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől. Ez még nem lett volna túl nagy hiány, ám gondot jelentett, hogy éppen áprilisban, a csírázás időszakában volt kisebb a vízmennyiség, így megkésett a növények vegetációba lendülése. Idén eddig nem marad el a többéves átlagtól a csapadékmennyiség, az első két hónapban megvolt az 52 literes csapadék négyzetméterenként.

Minden évben fontos, hogy a gazdák korrigálni tudjanak, a munkálatokat optimális időben végezzék el, és minél kevesebb földmozgást idézzenek elő, hogy a szárazabb, szeles időszakokban ne száradjon ki a talaj, mutatott rá az igazgató. Hozzátette,

az őszi szántás jobb minőségű, mint a tavaszi,

tavasszal is hőmérséklet függvényében kell elvégezni a munkálatokat. „A sokéves megfigyelésekben sok igazság rejlik. Például azt mondják, a zabot a hólé után kell vetni, és valóban: Hargita megyében már az esőzések után se olyan jó minőségű a föld, mint rögtön hóolvadás után” – magyarázta Romfeld Zsolt.

Az igazgató úgy véli, a gazdáknak maguknak kell eldönteniük különböző tényezők figyelembevételével, hogy megéri-e egy költséges öntözőrendszer kiépítése. Meglátása szerint a sokéves átlaghoz viszonyított évi 50–100 literes négyzetméterenkénti vízhiány még nem biztos, hogy alátámaszt egy akkora befektetést, amit egy öntözőrendszer kiépítése igényel.

Minden gazda szeretné, hogy akkor öntözzön, amikor a vízre épp a legnagyobb szükség van, és a kéthetes, egy hónapos szárazság alatt is tudja biztosítani a növény vízigényét. De kérdés, hogy

mennyire jövedelmező a befektetés, megtérül-e az amortizációs időszak alatt.

Ha az öntözéssel nem tud annyi pluszhozamot megvalósítani, hogy a jövedelemből a befektetés megtérüljön, akkor valójában veszteséget generál, részletezte Romfeld Zsolt.
Szerinte az ilyen jellegű fejlesztésekre érdemes pályázni, hiszen ha csak a nagyságrendileg kisebb önrész kell megtérüljön, már kifizetődő a befektetés. Még nem jelentek meg a kiírások, de az már most biztos, hogy alátámasztott esetekben, a gazdasági számításokat elvégezve kell pályázni, hívta fel a figyelmet az igazgató.

„Hargita megyében a mocsarakat kiszárították, a folyóvizeket megegyenesítették, hogy ne legyenek áradások, a földeken ne álljon meg a víz. Ki akarjuk iktatni a vizet, hogy ne tegyen kárt, de a mocsárra is szükség van mint párolgási felületre.

mint például Szépvízen, Szárhegyen, Vaslábon. Székelyudvarhely környékén is azért volt gazdagabb a talaj” – mutatott rá a túlszabályozás hátrányaira az igazgató.

A megyében egyébként három jól elkülöníthető mezőgazdasági terület van, különálló mikroklímával: Székelyudvarhely és Keresztúr térsége, a Csíki-medence és a Gyergyói-medence.

A mikroklímát nagyban befolyásolja, hogy van-e párolgás,

hiszen ha van nedvesség, akkor csapadék is hull, magyarázta az igazgató. A gyergyói mikroklímát a Maros folyó befolyásolja, ám a folyó Hargita megyei szakaszát a szabályozás révén egyharmadával megrövidítették, így csökkent az árterülete is. Ez utóbbi az Oltra és a Küküllőre is érvényes.

„Ha folyóink hosszának egyharmadát elveszítjük, annak medenceszinten az lehet a következménye, hogy harmadával csökken a csapadékmennyiség. Nem lehet, hogy a hegyről lehordjuk a földet, hogy feltöltsük a gödröt, majd a gödörből vissza. A vízzel is így vagyunk, hogy ahol sok van, ott meg akarjuk állítani, ahol nincs, oda el akarjuk vezetni. Pedig

– magyarázta Romfeld Zsolt. Úgy véli, a vízszabályozást éppen ezért mezőgazdasági szempontból is meg kellene vizsgálni, és csak ott kellene szabályozni, ahol nagyon muszáj, de mindenképpen az árterületek megőrzésére kellene törekedni.