A Google keresési adatai szerint a fake news kifejezésre a 2016-os amerikai elnökválasztások napjáig világszerte nem sokan voltak kíváncsiak, egy héttel Donald Trump győzelme után azonban az álhírek témája iránt egy csapásra megugrott az érdeklődés.

Ha valaki régebben egy hírt akart elterjeszteni, azt előbb meg kellett írnia valamilyen eszközön (írógépen, számítógépen), majd elment egy főszerkesztőhöz, aki a szakmai csapatával közösen jóváhagyta a cikk megjelenését. Tehát valaki lektorálta, a hírt több ember látta, végigment egy folyamaton, és jellemzően olyan helyen jelent meg, amelynek volt már valamilyen történelme, teremtett már értéket. Régen így jutottunk hozzá információkhoz, hírekhez.

A szakember rámutatott, ezeket a felületeket szándékosan úgy hozták létre, hogy a lehető leggyorsabban menjen a regisztráció, a személyazonosságot semmilyen formában nem ellenőrzik, gyakorlatilag elég egy virtuális személyiség, és bárki nekiláthat cikket írni, amit aztán ugyanilyen gyorsan el is tud terjeszteni a közösségi médiában.

Annak, hogy egy fiókot letiltsanak vagy felfüggesszenek a közösségi médiában, mindenképp kell legyen valamilyen előzménye. Nem az történik tehát, hogy a rendszer, mondjuk a Facebook eleve tudja, hogy egy profil álhírekkel fog foglalkozni. „Amikor látja, hogy gyanúsan viselkedsz, akkor fog letiltani. De akkor már késő, mert a hír elkezdett terjedni. A rendszer tehát a hír terjedésének folyamatát tudja valamelyest befolyásolni, minimalizálni, de a terjesztés elkezdését nem tudja megakadályozni” – vázolta a problémát Kállai Emánuel.

Pénzszerzés vagy egyéb érdek állhat az álprofilok mögött

„A Facebook talán jobban odafigyel az ilyen tartalmakra, de például az Instagram-fiókok esetében nagyobb a probléma, rengeteg álprofil létezik. Nem tudok pontos számot mondani, de nagyságrendileg a fiókok 10 százaléka, talán 20–30 is fake, vagyis álfiók. Ezeket programok hozzák létre azért, hogy egy adott tartalmat az ő meglátásuk szerint terjesszenek. Gyakorlatilag átjátsszák az algoritmust.

– magyarázta a székelyudvarhelyi marketingszakértő.

Az internetes „kalózokkal” neki is meggyűlt már a baja: körülbelül három hónappal ezelőtt egy ügyfelük teljesen legálisan működő hirdetési fiókját ellopták, igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy az áldozat nem volt elég körültekintő. Egyik ügyfelük látott egy hirdetést Facebookon, amiben az állt, hogy 30 éves a Google, ennek alkalmából pedig 300 eurót ad ügyfeleinek, ha azok rákattintanak egy hirdetésre, hogy igényeljék az ajándékot. Az illetőnek a hirdetésre kattintva meg kellett adnia a felhasználói nevét és jelszavát – így tudták végül lemásolni, ellopni a hirdetési fiókot.

például ha utánanéznek annak, hogy a Google valójában hány éves (nem 30), vagy az URL-cím ellenőrzésével, a kattintás ugyanis nem a Google.com vagy Google.hu oldalra vezetett tovább, hanem egy értelmetlen címen található weboldalra.

Kállai Emánuel arról is beszélt, hogy az álhírterjesztés egyik célja lehet az, hogy az illető érdekcsoport valamilyen véleményt, álláspontot propagáljon a nagyközönség körében. „Gyakorlatilag a közvéleményt formálják az általuk jónak látott nézőpont szerint. Ez lehet egy politikai ügy, valamelyik párt álláspontja mondjuk a koronavírus témájában. Ezt azért teszik, hogy versenyelőnybe kerüljenek a nem hiteles nézőpontjukkal más politikai pártokkal, közösségekkel vagy társaságokkal szemben” – magyarázta a szakember.

E mögött nagyon sokszor gazdasági érdek áll, például az illető személy ne kapjon meg egy szerepet egy adott filmben, vagy valakinek abból a csoportból épp gazdaságilag vagy szakmailag az útjában áll.

Beépült hétköznapjainkba a felületes tartalomfogyasztás

Mindezek régebben is jellemzők voltak, viszont most sokkal gyorsabban és jóval nagyobb mértékben tud terjedni az álhír. „Míg régebben reggel a kezedbe vetted az egy napilapot és azt elolvastad, most csak Erdélyben 30–40 cég küzd azért, hogy tőle kapd meg elsőként az információt. Emiatt nagyon felületes médiafogyasztóvá váltunk.

– sorolta a marketingszakértő. Sokunkkal előfordul az is, hogy csak a cikk címét olvassuk el, és nagyon ritkán érünk el a végégig, de még ritkábban történik meg az, hogy le is ellenőrizzük, az a cikk hiteles forrásnak minősül-e.

A székelyudvarhelyi marketinges a fake news oldalakat két nagy csoportba osztaná: az egyiknek a gondolatformálás a feladata, ezeknek a célja, szerepe, hogy valamilyen gondolkodásváltozást indítsanak el bennünk. Ezek esetében gyakran nem is tűnik fel, hogy fake news oldalak. A másik kategóriába tartozó oldalak pénzszerzés céljából jönnek létre, az ilyen tartalmak pedig mindig valamilyen cselekvésre ösztönöznek. Például hogy adjunk meg különböző adatokat a felhasználói fiókunkról, vagy lépjünk be, regisztráljunk egy oldalon, amiért mondjuk egy több száz eurós kupont ígérnek. De lehet szó adománygyűjtésről is, ilyenkor jellemzően valakinek a személyes történetéről olvashatunk, aki a mi segítségünkre számít.

– hívta fel a figyelmet a szakember.

Ugyanakkor elmondta, jó hír, hogy rengeteg számítógép és szakember dolgozik világszerte azon, hogy ez a probléma megoldódjon. Ma már a mesterséges intelligenciát is bevetik annak érdekében, hogy minél hatékonyabban azonosítani tudják az álhíreket. Világszinten létrejött egy nagy közösség, amelynek segítségével elég gyorsan rá lehet jönni, melyek az álhírek. Ennek a közösségnek van egy viszonylag komoly hitelessége, és az olyan felületeken, mint a Facebook vagy Google, gyorsan el tudják érni, hogy az adott cikket elérhetetlenné tegyék.

„Szóval létezik a technológiai háttér, és kialakulóban van egy erős közösség is, amely dolgozik a probléma megoldásán. Hogy ennek a közösségnek Romániában hány tagja lehet, az már más kérdés. De azért még mindig az a legbiztosabb, ha a hétköznapi felhasználó, olvasó igyekszik saját magát védeni” – hangsúlyozta Kállai Emánuel.

Félretájékoztatás és álhírek járvány idején

A valódi hírnek tűnő félretájékoztatás és álhírek célja, hogy manipulálják az olvasókat – hamis információt terjesztenek például politikai céllal. Ez pedig a közösségi média korában sokkal könnyebben és gyorsabban terjed, habár a nagyobb internetes platformok már komoly lépéseket tesznek azért, hogy ezek minél kevesebb embert érjenek el. De hogyan tudjuk felismerni a félretájékoztatást, más néven dezinformációt? Mit tehetünk, hogy megakadályozzuk a terjedését? Mit tesz az EU ezen a téren?

Az Európai Parlament honlapján közzétett összefoglalóból kiderül, hogy a tényeken alapuló és megbízható információkat a koronavírus-járványról egy kifejezetten erre a célra létrehozott uniós honlapon lehet megtalálni. Ide felkerült egy aloldal, amely a járvány kapcsán leggyakrabban előforduló álhíreket foglalja össze.

Az álhírek terjesztésének egyik gyakori módja a „clickbait”, azaz a szenzációhajhász, figyelemfelkeltő szalagcímek, amelyek célja, hogy minél több felhasználó kattintson az oldalra, ami így több pénztért tudja értékesíteni a hirdetési felületeket, vagyis nagyobb bevételre tesz szert a reklámokból. A másik gyakori jelenség, amikor azért hozzák létre az adott cikket, videót vagy fotót, hogy azok egy bizonyos irányba tereljék az olvasókat.

Az Unió kifejezetten félretájékoztatásra szakosodott csapatának jelentése szerint ezek főleg oroszországi és kínai politikai csoportosulásoktól származnak. Sok esetben persze pusztán azért osztják meg az emberek a valótlan történeteket, mert elhiszik azokat, és nem azért, mert szándékosan ártani szeretnének vele.

Még ha az emberek nem is hiszik el a valótlan állításokat, ezek akkor is alááshatják a szakértők által elmondott igazságokat. Egy magánszemélytől származó Facebook-bejegyzés vagy tweet manapság ugyanolyan jelentőséggel bírhat és ugyanakkora figyelmet kaphat, mint egy szakember alapos elemzése – és ez rendkívül káros a társadalmunkra.

Könnyű áldozatául esni – hívják fel a figyelmet a szakemberek. Azt kérik, legyünk résen, ha egy szalagcím szenzációnak tűnik, úgy fogalmazták meg, hogy erős érzelmeket váltson ki, vagy egy történet túl szórakoztató vagy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ilyenkor az azonnali megosztás helyett keressünk rá az interneten, hogy hiteles, megbízható honlapok, ismert híroldalak is foglalkoztak-e a témával. Ha van időnk, keressünk rá a szerzőre, ellenőrizzük a felhasznált forrásokat.
Abban az esetben, ha saját baráti körünkben valaki dezinformációt, álhíreket oszt meg, közvetlenül a közösségimédia-oldalakon is jelenthetjük, jól kidolgozott mechanizmus segíti ezek eltávolítását, különösen a koronavírus-járványra vonatkozó információk kapcsán.

A közösségi oldalak a legnagyobb terjesztők

Eközben az Eurostat friss kutatása arra hívja fel a figyelmet, hogy a romániai lakosok többsége nem hivatalos forrásokból tájékozódik.

Ezzel az utolsó helyen szerepel az ország, miközben a rangsor elején álló tagállamokban 80–90 százalék között mozog a mutató. A rangsor elején álló Dániában a lakosság 89 százaléka szerzett információkat kormányzati oldalakról a koronavírus kitörésének évében, Finnországban ez az arány 85, Hollandiában pedig 81 százalék. Magyarország is jóval az EU-s átlag fölött teljesített 60 százalékkal.

Ugyanakkor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi kutatásából kiderült, hogy a közösségi oldalakon találkozhatnak az internetezők leginkább álhírekkel. A felmérés szerint a legalább 16 éves magyar internetezők 53 százaléka saját bevallása szerint találkozott már álhírrel, 47 százalékuk elsősorban közösségi oldalakon, 23 százalékuk más weboldalakon. A megkérdezettek 60 százaléka belefutott már valamilyen károsnak mondott tartalomba az álhírektől, a pedofil tartalmaktól a rasszista, terrorizmusra, erőszakra, drogfogyasztásra buzdító anyagokig, mindezek közül pedig az álhíreket említették a leggyakrabban.

Az álhírek felismerését nem befolyásolta, hogy a válaszadó milyen és mekkora településen, mekkora családban él, gazdaságilag aktív-e, és alig volt releváns az iskolázottsága, a kora, az anyagi helyzete, a neme vagy az, hogy az ország melyik részén lakik – derült ki a kutatásból.

Az Európai Bizottságnak a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatója szerint az Európai Unióban a magyarok látogatják legtöbbet a közösségi oldalakat. Az NMHH kutatása szerint a megkérdezettek 78 százaléka keresi fel a közösségi oldalakat kisebb vagy nagyobb rendszerességgel, 77 százalékuk legalább hetente használja a Facebookot, és minimum hetente aktívak is ezeken az oldalakon. A közösségi oldalt használók 51 százaléka nagyon aktív, azaz hozzászól, megoszt, saját tartalmat tesz ki szöveges vagy képi formában, és mindössze egytizedük szorítkozik ezek közül csak egyfélére. Az internetezők 59 százaléka okostelefonról, 46 százaléka számítógépről, 9 százaléka tabletről keresi fel a közösségi oldalakat. A felmérés 2019. november 18. és december 10. között online önkitöltős kérdőívvel, négyezer ember megkérdezésével készült.