Négy erdélyi településnek nyújt támogatást a távhőszámlák kifizetésére a fejlesztési minisztérium – tájékoztatott pénteken az RMDSZ.
A segesvári középkori várba és a kórház udvarára kerül az a két, 1896-ban gyártott, kézi meghajtású felvonó, amely 126 esztendőn keresztül a városi kórházat szolgálta.
Elárasztotta az esővíz csütörtökre virradóra a nagyváradi repülőtér nemrég elkészült terminálját, miután beázott a tető.
Az Európai Bizottság csütörtökön közzétette annak a 100 városnak a listáját, amelyek részt vesznek a városok klímasemlegessé és intelligenssé tételét célzó európai uniós kísérleti programban.
A csíkszeredai városháza ettől a hétvégétől a kávézókra is kiterjeszti a népszámlálás önkitöltéses szakaszában való részvételre buzdító kampányát.
Másfél hónappal kitolta a kolozsvári metróvonal tervezésére és megépítésre vonatkozó közbeszerzési eljárás határidejét az önkormányzat. A szakma szerint a beruházásra benyújtandó pályázatok „az igazság óráját” is elhozzák.
Több székelyföldi szennyezett bányavidék is felkerült Romániában azon települések listájára, ahol a környezeti károk miatt két évvel korábban mehetnek nyugdíjba a lakosok.
Több mint 1800-an írták alá szerda délutánig azt a petíciót, melyet a kolozsvári körgyűrű kapcsán indított a civil szféra. A kolozsvári lakosok és zöldszervezetek azt kifogásolják, hogy a terelőút terve nem kíméli eléggé a Hója és a Bükk erdőt.
A kincses város után Kolozsvár metropoliszövezetére is kiterjesztik a környezetbarát közlekedést, 18 elektromos autóbusz közlekedik majd az alvóvárosokba.
Mintegy ötezer személynek a beoltását vizsgálja az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) Hunyad megyében. Fennáll a gyanú, hogy csak papíron kapták meg a vakcinát.
A népszámlálás hatodik hetében Hargita megye is túllépte az országos átlagot részvétel tekintetében – közölte a cenzus alakulását szerdán a Népszámlálás.ro honlap.
Közel 11 millió lejjel támogatja Kolozsvár önkormányzata a kulturális szférában tevékenykedő egyesületek projektjeit 2022-ben.
Súlyos esethez száguldó mentőautót gázolt a vonat kedd este Máramaros megyében.
Fennáll a veszélye annak, hogy a Kolozs megyei magyarok egy része kimarad a lekérdezésből a népszámlálás során, figyelmeztet az RMDSZ, így nemzetiség és egyéb etnokulturális jellemzők nélkül kerülhetnek be a statisztikákba.
Négy hónap elteltével újra üzembe helyezi berendezéseit az Azomureș vegyipari kombinát Marosvásárhelyen, amely decemberben állította le ideiglenesen a termelést az egekbe szökött gáz- és villamosenergia-árak miatt.
Beszterce-Naszód, Kolozs, Maros, Kovászna és Vaslui megye összesen tizennyolc településéről jelentettek viharkárokat az elmúlt 24 órában – tájékoztatott kedden délelőtt az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Minden magyar ember számít, a legkisebb településen is – ezt szeretné üzenni a magyar református egyház azzal, hogy két év kihagyás után idén a dél-erdélyi szórványban, Gyulafehérváron tartja május 20-21-én a Magyar Református Egység Napját.
Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerint Romániából jelenleg nem szállítanak a folyók jelentős mennyiségű hulladékot a magyarországi folyószakaszokra.