Látvány, terv. A több mint 6 milliárd eurós költségvetésű kolozsvári metrónak a tervek szerint 19 megállója lenne
Fotó: Videófelvétel
Másfél hónappal kitolta a kolozsvári metróvonal tervezésére és megépítésre vonatkozó közbeszerzési eljárás határidejét az önkormányzat. A szakma szerint a beruházásra benyújtandó pályázatok „az igazság óráját” is elhozzák, a pályázók komolysága alapján ugyanis kiderül, egyáltalán megvalósítható-e a gigaprojekt.
2022. április 28., 13:572022. április 28., 13:57
2022. április 28., 14:022022. április 28., 14:02
Másfél hónappal több idő áll az érdeklődő cégek rendelkezésére, hogy benyújtsák a pályázatukat a kolozsvári metróvonal tervezésére és kivitelezésére, a polgármesteri hivatal 45 nappal kitolta az eredeti határidőt. A városháza március 16-án hirdette meg a közbeszerzések online platformján a projektet, az érdeklődőknek május 9-éig kellett volna benyújtaniuk a pályázatukat. Ezt a határidőt módosították most, így csak június közepére kell elkészülni az ajánlatokkal.
„Több pályázónak a kérésére hosszabbítottuk meg 45 nappal a pályázatok benyújtásának határidejét. Épp amiatt, hogy biztosítsuk az átláthatóságot” – mondta Boc, aki szerint sokan arra panaszkodtak, hogy túl rövid az idő, így most mindenki megkapja a lehetőséget, hogy részt vegyen a pályázaton.
A polgármester ugyanakkor nyomatékosította: ennél tovább nem lehet napolni a határidőt, mert akkor már nem felelnének meg az Európai Unió által megszabott ütemtervnek. Az elöljáró korábban arról beszélt, hogy mintegy 15 vállalat érdeklődik a kolozsvári metró terve iránt, a műsorban ellenben kitérő választ adott a kérdésre. A helyi sajtó attól tart, hogy a hosszabbítás oka abban keresendő, hogy nem akad vállalkozó.
Kiírták a közbeszerzést a hatóságok a kolozsvári metró tervezésére, megépítésére – közölte szerdán az Economica.net gazdasági portál.
Emil Boc szerint nem mindegy, ki építi meg a kolozsvári metrót, korábban arról beszélt, hogy a gigaberuházás iránt az FCC Construccion Barcelona is érdeklődik. A katalán cég világszerte épített autópályákat, hidakat, vasutat és metrót is, a spanyol Malaga és a kolumbiai Medellin városa mellett Szaud-Arábiában is épített földalattit, Riad metrójának hossza 25 kilométer. A kolozsvári földalatti a tervek szerint 21,03 kilométer lenne, 19 megálló és egy földalatti remíz is tartozna hozzá.
Az építészkamara erdélyi fiókjának volt elnöke szerint a pályázatok felbontása valójában az igazság pillanataként is felfogható. Az építész a Napoca Live műsorában úgy nyilatkozott: a jelentkezők kiléte fog rámutatni arra, mennyire vonzó a szakma számára a kolozsvári projekt, mennyire helyesek az előtanulmányok. „A pályázatok vissza fogják igazolni, ha vonzó a beruházás, ha a beígért összegek elegendők annak megvalósításához, amit elvárnak” – fogalmazott a rádióműsorban Țigănaș.
Az építész a finanszírozás kérdését is szóba hozta, rámutatva: Romániában a hatályos törvények szerint csak akkor lehet közbeszerzést meghirdetni, ha a kiíró rendelkezik a megvalósításhoz szükséges anyagi fedezettel. A kolozsvári metró ellenben kivételt képez a szabály alól, úgy hagyta jóvá a kormány, hogy aláírható a szerződés azzal a megjegyzéssel, hogy a kiíró megszerzi a megvalósításhoz szükséges pénzt. „Másként mondva: nincs pénzünk, de ti szerződjetek valamire, amit lehet, hogy nem kell végül megvalósítanotok” – mondta az építész, aki szerint érthető a kolozsvári kivételezés, hiszen egy különleges projektről beszélünk.
Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a beruházás haszonélvezője kevés garanciát biztosít a kivitelezőnek, és gyakorlatilag átruházza rá a felelősség nagy részét. Hozzátette, egy ilyen kiírásra való jelentkezéshez a cégeknek nem csak egy dossziét kell összeállítani, amivel bizonyítják, hogy tudnak metrót építeni, hanem kényes számításokat kell végezni, hogy felmérjék a kockázatot.
„A pályázat vonzó, a pénz pedig elegendő kell legyen; biztos vagyok benne, hogy a jelentkező cégek dolgoztak már a területen, és tudják, mennyibe kerül a metróépítés” – hangsúlyozta az építész.
„Szerintem az ajánlatok benyújtásának pillanata az igazság pillanata is, egy vizsga” – fogalmazott az építész.
A kolozsvári metró tervezésére és megépítésére vonatkozó kiírás március közepén jelent meg a Közbeszerzések Elektronikus Rendszerében (SEAP). Eszerint a beruházás tervezett értéke áfa nélkül 6,66 milliárd lej, a metróvonalat nyolc év alatt kell megépíteni. A kiírás a metróvonal tervezésére és megépítésére, a villanyhálózatra történő rákapcsolására, és a forgalom automatizálására vonatkozik.
A közbeszerzést Kolozsvár és Szászfenes polgármesteri hivatala közösen hirdette meg. A tavaly novemberben elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és a főteret is érintve kelet-nyugat irányban szeli át a várost és az agglomerációt. A projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási terv révén EU-s forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, illetve Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaiból finanszírozzák.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!