Románia továbbra sem zárt be több tucat szabálytalanul működő szemétlerakót, ezért az Európai Unió Bírósága minden bizonnyal ismét el fogja ítélni az országot – jelentette ki egy szakmai vitán a Környezetvédelmi Alap elnöke.
Kutyaharapások miatt került kórházba egy 3 éves gyermek a Hunyad megyei Lupényban.
Anyamedvét és három bocsot láttak szerdán a Szeben megyei Skorei település közelében levő gátnál – közölte a Szeben megyei csendőrség.
Riadalmat okoznak az ismétlődő földrengések. Szakács Sándor kutató a Krónikának elmondta: földrengés-előrejelzés nem létezik, de azt a szakemberek meg tudják mondani, hogy az ország különböző térségeiben milyen erősségű földmozgásra lehet számítani.
Új állami támogatási rendszer kidolgozását szorgalmazza az RMDSZ az epertermesztők számára abban a szerdán iktatott törvénytervezetben, amelynek célja az ágazattal foglalkozók kiemelt támogatása.
Új posztulátora van Márton Áron püspök szentté avatási ügyének, Kovács Gergely érsek, az előző posztulátor Dr. Cristiana Marinelli olasz anyanyelvű szakembert nevezte ki – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Románia legnagyobb medve-rehabilitációs központjának építésére adott engedélyt a brassói városháza: a Cenk alatti városhoz közel fekvő Tömös völgyében létesül 1,9 millió euróból a menhely – írta a bizbrasov.ro helyi portál.
A Bánságban 5,6 kilométeres mélységben kedd este bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengésnek eddig 13 utórezgése volt – jelentette ki szerdán az országos földfizikai intézet (INCDFP) igazgatója.
A kedd esti 5,2-es erősségű földrengés több száz házat és középületetet rongált meg az Arad megyei Gyorokon, köztük a helyi kórházat, öt háznak pedig beomlott a teteje vagy a fala.
Orgonafesztivállal avatták fel Mária Terézia császárnő egykori ajándékát, a nagyváradi székesegyház megújult orgonáját. Az eseménysorozat folytatódik.
Milyen kihívásokkal néz szembe manapság az egyház, miként lehetne erősíteni a fiatalokban a közösséghez tartozást – többek közt ezekről a témákról esett szó a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testületnek (METT) a hét végén Kolozsváron tartott ülésén.
Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium jövő héten az ország magyar többségű térségében, Hargita és Kovászna megyében, hogy „felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét”.
Jelentős, a Richter-skálán mért 5,2-es erősségű földrengés következett be kedd este 20:26 órakor a Bánságban, Arad megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szabadság, az emberi gesztusok, a gyönyörű vidék, a páratlan növényvilág – elsősorban ez vonzza Zalánpatakra III. Károly királyt, aki négy napot töltött a székelyföldi településen.
A hónap közepén indulhatnak a külföldi járatok a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, miután Sorin Grindeanu, a közlekedésügyi tárca vezetője kedden aláírta a légikikötő nemzetközi minősítését biztosító miniszteri rendeletet.
Könnyen megszervezhető kastélytúra-útvonalakat, átfogó tudástárat kínál Erdély kastélyairól a frissen létrejött új honlap, a castletrip.ro – közölték szerkesztőségünkkel a kezdeményezők.
A következő kéthetes időszakban tovább melegszik az idő, de kiterjedt területeket érintő esőzésekre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 5-18. közötti periódusra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 12.001 személy iratkozott fel kedden az ország északnyugati részéből a Zöld ház program keretében nyújtott támogatásra, a régió számára elkülönített 240,02 millió lejes keret három perc alatt kimerült.