Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Mozgósítási gyakorlatot rendez a román védelmi minisztérium jövő héten az ország magyar többségű térségében, Hargita és Kovászna megyében, hogy „felmérje a lakosság, a terület és a gazdaság védelmi készültségét”.
2023. június 07., 08:302023. június 07., 08:30
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint rutingyakorlatról van szó, amelyhez hasonlót 2015-ben is rendeztek már Hargita és Kovászna megyében, idén pedig Temes és Krassó-Szörény megyében.
A MOBEX HR-CV-23 elnevezésű, június 12–16. között tartandó gyakorlat keretében tartalékosokat hívnak be a belügyminisztérium közreműködésével. A védelmi tárca szerint ezáltal békeidőben akarják ellenőrizni, miként tudják feltölteni a védelmi és nemzetbiztonsági struktúrák ember- és eszközállományát, valamint megteremteni az aktív katonai állomány és a tartalékosok közötti műveleti kohéziót, másfelől fel akarják frissíteni a tartalékosok katonai kiképzését.
A tartalékosok kötelesek részt venni a katonai kiképzési és mozgósítási gyakorlatokon, munkaadóik számára pedig előírják a hatályos jogszabályok, hogy a katonaság által kiállított igazolás alapján legfeljebb ötnapos fizetett pótszabadságot kell adniuk a mozgósított alkalmazottaknak.
A tartalékosok mozgósítási gyakorlatainak megszervezése a hadsereg és a nemzetbiztonsági szervezetek fontos feladata, ezeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyása alapján évente mintegy tíz megyében szervezik meg – teszik hozzá a közleményben.
Mint ismeretes, Romániában a parlament által 2005-ben elfogadott törvény békeidőben felfüggesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot, a hadseregben kizárólag önként jelentkező hivatásos katonák szolgálnak. A sorkatonai szolgálat kizárólag akkor válik ismét kötelezővé, ha kihirdetik a hadiállapotot, az ostromállapotot vagy az általános mozgósítást.
Újabb, a tartalékosok mozgósításáról szóló álhírre hívta fel a figyelmet a bukaresti védelmi minisztérium.
Újabb álhír kering az online médiában arról, hogy Romániában mozgosítanák a tartalékos katonákat – hívta fel a figyelmet a védelmi minisztérium. A szaktárca szerint csupán egy évente esedékes rutineljárásról van szó.
Több mint 60 katonai tűzoltót mozgósítottak csütörtökön egy szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központban keletkezett tűzesethez, de önkéntes tűzoltóbrigádok segítségére is szükség van.
A város szülöttjének, Prielle Kornélia színésznőnek, Petőfi szerelmének avatnak emlékszobát a Máramarosszigeti Magyar Napokon. A hétvégi, három napos rendezvényről a szervezőket kérdeztük.
Új, professzionális konyhai berendezésekkel szerelték fel az aradi Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásának konyháját, aminek köszönhetően gyorsabban, nagyobb mennyiségben és költséghatékonyabban tudják majd előállítani a napi menüket az étkezdében.
Rendőrök menekítettek ki egy, a tűző napon hagyott személygépkocsiba bezárt kutyát Resicabányán – közölte csütörtökön a Krassó-Szörény megyei rendőr-főkapitányság.
Év eleje óta 123 vadtámadást jelentettek a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél (APM), az estek túlnyomó többségében medve támadt a háziállatokra vagy emberekre.
Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost – közölték a szervezők.
Egy bátor és áldozatkész szatmárnémeti fiatalember a Szamosba ugorva mentette meg egy húsz éves lány életét, aki a gyors sodrású folyóba esett. Erdélyi David pillanatig sem habozva ugrott ki autójából, amikor látta, hogy valaki veszélyben van.
Már nem sokáig kell bosszankodniuk azoknak a sofőröknek, akik Kolozsvár és Nagyvárad között közlekedve kénytelenek átautózni Élesden, hamarosan elkészül ugyanis a partiumi kisváros várva várt körgyűrűje.
Brutálisan megtámadott a medve két, feltehetően ukrajnai férfit a Transzfogarasi úton – számolt be a digi24.ro hírportál.
Narancssárga, vagyis másodfokú kánikulariasztás érvényes csütörtökön az ország területének mintegy felére, a hőmérsékleti csúcsértékek helyenként elérhetik a 39 Celsius-fokot. A következő napokra vörös riasztást adtak ki.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)