Lemondásra szólította fel Nicolae Bocºant, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorát és Szamosközi Istvánt, az Akadémiai Tanács alelnökét Hantz Péter és Kovács Lehel. A két oktató szerint Szamosközi javasolta menesztésüket, a rektor pedig viszályt szított azzal, hogy alaptalanul és a munkajogi procedúrák mellőzésével szavaztatta meg az egyetem szenátusával az eltávolításukról szóló határozatot.
Kelemen tájékoztatást kért a diákbántalmazásról
Vasile Blaga belügyminisztertől kért tájékoztatást a rendőrségen bántalmazott csíkszeredai diákok ügyében Kelemen Hunor RMDSZ-es parlamenti képviselő. Kelemen beadványában az állítólagos bántalmazást, illetve azt nehezményezte, hogy az érintett kiskorúakat szülők és tanárok jelenléte nélkül hallgatta ki a rendőrség. A képviselő a tájékoztatáson kívül azt kérte a belügyminisztertől, hogy...
Csíkszereda: belépőjegyek árából újul meg a kórház.
A beteglátogató hozzátartozók, ismerősök által megvásárolt belépőjegyek árából fertőtlenítették idén a Hargita megyei kórház három osztályát: a szemészetet, az ideggyógyászatot és a bőrgyógyászatot. Az intézménybe ugyanis április óta bizonyos látogatási órákban csak belépőjegy megvásárlásával juthatnak be a betegek hozzátartozói.
Országos premiernek számító térd- és csípősebészeti műtéteket mutattak be a marosvásárhelyi 1-es számú ortopédiai klinika szakemberei a szerda délelőtt megnyitott konferencián. A marosvásárhelyi ortopédiai szimpóziumon rangos hazai és külföldi szakemberek vesznek részt.
Mintegy 4000 háromszéki cukorbeteg kénytelen háromhavonta Brassóba utazni és fizetni a laboratóriumi vizsgálatokért, amelyek a sepsiszentgyörgyi kórházban ingyenesek lennének. Kovászna megye székhelyének kórháza rendelkezik ugyan a szükséges felszereléssel, ám ott nem végzik el a vizsgálatokat.
Kolozs megye: a Ion Moina stadion újjáépítéséről, illetve a repülőrét fejlesztéséről döntött tegnapi ülésén a Kolozs megyei tanács.
A testület tagjai elfogadták azt a határozatot, amelynek értelmében a megyei tanács a helyi tanáccsal, valamint a Műszaki Egyetemmel és a Vízügyi Igazgatósággal társul annak érdekében, hogy lehetővé váljon a Ion Moina stadion újjáépítése és kibővítése.
Bár nem tartják könnyű megpróbáltatásnak, több erdélyi általános iskola és gimnázium pedagógusai heti rendszerességgel vizsgáznak futballból. A focizó tanárok számára a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség fél évi rendszerességgel bajnokságot is szervez.
Hivatásos katonának lenni Székelyföldön is „jövedelmező, biztos és érdekes.”
Többszörös túljelentkezés tapasztalható a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése után hivatásossá átalakult hadseregbe. Idén csak katonaviselt férfiakat, jövőtől viszont már nőket, illetve olyan személyeket is alkalmaznak, akik korábban nem teljesítettek sorkatonai szolgálatot. Országos viszonylatban – Bukarestet követően – Hargita megyében...
Az EU tagországainak többségébe személyi kártya felmutatásával is be lehet jutni 2007-től.
2007-től útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal is beléphetnek a román állampolgárok az Európai Unió tagországainak többségébe – jelentette be szerdán Vasile Blaga belügyminiszter a kormányülés után. Kivételt egyelőre öt ország képez: Belgium, Szlovákia, Csehország, Ciprus és Svédország.
Csütörtökön benyújtja lemondását Salat Levente és Nagy László, jelentették be a Babeº-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tanszékvezetői szerda délutáni tanácskozásán. Az egyetem két rektorhelyettese helyébe egy öttagú bizottságot jelöltek ki. A többi tisztséget illetően az a javaslat született, hogy – bár minden tanszék maga dönt a kérdésben – a tisztségviselők maradjanak a helyükön, mivel a folyó ügyeket továbbra is intézni kell.
Engedélyek nélkül kezdett gátépítésbe Gyantán a vízügyi igazgatóság.
A tulajdonosok értesítése nélkül kezdett gátépítésbe a Bihar megyei Gyanta településhez tartozó termőföldeken a Körösök Vízügyi Igazgatósága. A Fekete-Körös parti területeken engedélyek és tervek felmutatása nélkül kezdték el a gyűjtőgát építését, amelyet a polgármesteri hivatal sem hagyott jóvá.
Kolozsvár: a szórakozóhelyek környékéért is felelnek a tulajdonosok.
A környék biztonságát is szavatolniuk kell az éjszakai szórakozóhelyek tulajdonosainak – döntötte el Kolozsváron a városi tanács. Az önkormányzati döntés azt követően született, hogy néhány hete halálra vertek egy születésnapját ünneplő 21 éves diákot a Hajnal negyedben levő Obsession szórakozóhely közvetlen közelében.
Maros megye
Sikkasztott a főépítész
Okirat-hamisítás és közel 70 ezer lejes sikkasztás ügyében vizsgálódik az ügyészség, miután Viorel Bubãu marosszentannai polgármester feljelentette a nagyközség főépítészét, Sándor Mihályt. A főépítész 2003 és 2006 között több mint száz építkezési engedély ellenértékét vágta zsebre oly módon, hogy az ügyfeleknek eredeti helyett fénymásolt nyugtákat adott. A csalásra véletlenül derült fény, a belső...
Naszód: vizsgálatot kezdeményezett a prefektus a gázhálózat bérlőjénél.
A Beszterce-Naszód megyei pénzügyőrség és rendőrség vizsgálatot indított szerdán a naszódi gázvezeték-hálózatot bérlő Garant Service Kft.-nél, Szilágyi János prefektus kérésére. A cég ugyanis július óta nem fizette ki a számlák ellenértékét a bukaresti AM Gaz szolgáltatónak, amely hétfő délután felfüggesztette a gázszolgáltatást a Garant Service-nek.
Hátrányos helyzetű városokban lévő tömbházak helyreállítására utalt ki pénzt a kormány szerdai ülésén. A támogatásban többek között a Bihar megyei Élesd, a Hunyad megyei Petrozsény és Petrilla, illetve a Hargita megyei Balánbánya városok részesülnek.
További összegeket fizethet Markónak a Bookart.
A 90 ezer lejes szerzői jogdíj mellett további összegeket is fizethet a csíkszeredai Bookart kiadó Markó Bélának. Erről a kiadó igazgatója, Hajdu Áron beszélt az Evenimentul Zilei napilapnak. „Lehetnek még egyéb kifizetések is. Egyelőre lássuk, milyen lesz ezeknek a könyveknek a piaci fogadtatása, aztán még beszélünk” – nyilatkozta a kiadóigazgató.
Alkotmánymódosítást követel az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemrég elfogadott közös memoranduma. A dokumentumban kérik az „egységes nemzetállam” meghatározás törlését az alkotmányból, illetve Románia többnemzetiségű voltának kinyilvánítását.
Elutasították a magyar állam hitelezői igényét.
Elutasította tegnap a kolozsvári ítélőtábla a magyar állam kérését, miszerint szerepeljen a nagybányai Transgold Rt. hitelezőinek listáján, emiatt jelentősen csökkent az esélye, hogy Magyarország kártérítést kapjon a hat évvel ezelőtti ciánszennyezésért. A magyar állam által beperelt ausztrál-román társaság azután jelentett csődöt, hogy a budapesti Fővárosi Bíróság tavalyi döntése nyomán 15...