Lemondatnák Bocºant

Lemondásra szólította fel Nicolae Bocºant, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorát és Szamosközi Istvánt, az Akadémiai Tanács alelnökét Hantz Péter és Kovács Lehel. A két oktató szerint Szamosközi javasolta menesztésüket, a rektor pedig viszályt szított azzal, hogy alaptalanul és a munkajogi procedúrák mellőzésével szavaztatta meg az egyetem szenátusával az eltávolításukról szóló határozatot.

2006. december 04., 00:002006. december 04., 00:00

Csütörtökön, a rektori fellépés elleni tiltakozásul lemondott tisztségéről a két magyar rektorhelyettes. Salat Levente lemondását indokló nyilatkozatában a Bolyai Kezdeményező Bizottságra (BKB) utalva leszögezte: „azoknak az ideje jött el, akik az elmúlt két és fél év során mindent megtettek annak érdekében, hogy az általam választott módszerek eredménytelenek maradjanak. Lemondásommal föl szeretném kínálni nekik a lehetőséget, hogy bizonyíthassanak, és az általuk célszerűnek ítélt eszközökkel próbálják meg elérni az erdélyi magyarság anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos legitim célkitűzéseit”. Nagy László a szemtelen diák és a pofozkodó tanár kapcsolatához hasonlította a kialakult helyzetet. Nyílt levelében kifejtette: az egyetem román vezetőinek elutasító magatartását jelentős mértékben befolyásolta a BKB provokatív magatartása. „Lemondásom oka tehát az egyetemvezetés merev viselkedése, az a mód, ahogyan az utóbbi időben a rektori hivatal döntéseit meghozta – nem pedig a BKB általam nem helyeselt akciói” – jelentette ki Nagy. A rektor közleményben marasztalta el távozott helyetteseit: szerinte Salat és Nagy szakmai téren gyengén teljesítettek, távozásuk semmilyen veszteséget nem jelent az egyetemnek.
A két rektorhelyettes távozását követően lemondott szenátusi tagságáról Sárkány-Kiss Endre docens és Buzogány Dezső, a BBTE Református Tanárképző Karának tanára is. Buzogány azt követően jelentette be távozását, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület elítélően nyilatkozott arról, hogy szavazatával hozzájárult Hantz és Kovács menesztéséhez. A szenátusbeli döntésével kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a két oktató elbocsátásának körülményeiről távolléte miatt nem voltak kellő információi. Az erdélyi egyházfők közös állásfoglalásban támogatják a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállítására irányuló törekvéseket.
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke a BBTE-n kialakult helyzet rendezésére kérte Bogdan Olteanu képviselőházi elnököt. „Noha a két oktató módszerei és eljárásai valóban vitathatóak, a döntés és annak indoklása az egyetem falain belül és kívül egyaránt megdöbbenést keltett\" – írja Szili.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt
2025. június 14., szombat

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások

Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások