Tizenötezer lejes bírságot róttak ki az egyik szatmárnémeti baromfifeldolgozó cégre, miután bebizonyosodott, hogy tőlük származik az a több tíz tonnányi, állati eredetű talajjavító por, amelyet a körtvélyesi úton lévő lakóházaktól mintegy 500 méterre szórtak szét.
Nyílt napot szervez ingyenes szemvizsgálati lehetőséggel a nagyváradi Medsystem szemklinika június 6-án, szombaton. A szemészeti rendelés mellett szintén díjmentesen az érdeklődők vércukorszintjét is megmérik. Utóbbira azért van szükség, mert, amint Szedő István vezérigazgató elmondta, eddigi tapasztalataik szerint Bihar megyében riasztóan magas a cukorbetegek száma.
Temetésének 39. évfordulóján a zaklatása ellen tűzhalállal tiltakozó Moyses Mártonra emlékeztek tegnap Nagyajtán. A háromszéki községben koszorúkat helyeztek el az 1970 februárjában a brassói pártszékház előtt magát felgyújtó néhai egyetemi hallgató sírján, illetve a szülői ház falán álló emléktáblánál.
Jelentős mennyiségű könyvet adományozott Domokos Péter akadémikus, a finnugrisztika professzora szülőfaluja, Gyergyóalfalu iskolájának, miközben a tanintézet néhai igazgatójának, Gál Ernőnek a családja ezer euróval támogatta a Sövér Elek Iskolaközpontot.
Többhavi keresgélés után úgy tűnik, végleges döntés született a Hargita megyei hulladéktározó helyszínének ügyében. A Csíkmadaras közigazgatási területén lévő Agyaghegy-dülőn már terepszemlét tartott egy bukaresti és helyi szakemberekből álló csoport, az érintett önkormányzati képviselők, illetve a terület köztulajdonba helyezéséről is döntés született.
Aláírásgyűjtéssel próbálja rávenni Sorin Apostu kolozsvári polgármestert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), valamint a Transindex internetes portál arra, hogy magyar és német nyelvű feliratok is szerepeljenek a kincses város műemlék épületeire felhelyezendő táblákon. Mint arról beszámoltunk, Apostu két hete jelentette be, hogy többnyelvű – román, angol és francia – ismertető táblákat helyeznek el a kincses város több mint száz műemlék épületén.
Városfejlesztés a gazdasági instabilitás kontextusában címmel nemzetközi konferenciát rendeztek pénteken a nagykárolyi Károlyi-kastély előcsarnokában. Az egész napos szimpóziumon neves hazai és külföldi építészek, tervezők osztották meg egymással tapasztalataikat. A szervezők szerint a találkozó célja a romániai és magyarországi települések aktuális fejlesztésekkel kapcsolatos gondjainak ismertetése.
Értelmetlennek tartja a fejlesztési régiók átrajzolását a közeljövőben Vasile Blaga fejlesztési miniszter. A Krónika kérdésére válaszolva, a tárcavezető azzal indokolta álláspontját, hogy az esetleges átszervezés fölösleges bonyodalmakhoz vezetne az uniós pénzalapok megpályázása és leosztása terén.
Valóságos tiltakozáshullámot helyezett kilátásba a következő időszakra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a magyar intézményvezetők leváltása miatt, amely az Európa Tanács és az Európai Unió elé viszi az ügyet. Markó Béla szerint a pénteken Csíkszeredában tartandó tüntetésen több ezer résztvevőre számítanak, és hasonló akciókra más településeken is sor kerül. A háromszéki fiatalok kedden flash mob keretében tiltakoznak Tischler Ferenc...
Átadták a felújított Szabók bástyáját Kolozsváron. Az ingatlanban városi művelődési központot létesített a városvezetés, itt kap helyet ugyanakkor egy lakossági tájékoztató központ, ahol egyebek mellett a legfontosabb közbeszerzési terveket hozzák nyilvánosságra, és lebonyolítják az ezekkel kapcsolatos közvitákat. Az ingatlanban konferenciák szervezésére alkalmas, hetven férőhelyes helyiség mellett kiállítóterem, könyvtár és kávéház is...
A Hargita megyei diákok majdnem fele bukott el a román nyelvű félévi vizsgán. A hetedikesek és nyolcadikosok valamivel több mint 40 százaléka nem kapta meg az átmenő jegyet.
Sokszínű programmal várják a résztvevőket a hétvégén Érmihályfalván, a Nyíló Akác Napok Fesztiválon. Pénteken az Érmelléki Agrárexpóval kezdődik a program, majd favágóverseny következik. 10.30-tól kerül sor a múzeumban a Máté Imre-emlékszoba megnyitójára, majd a költő Kihúzott sorok között című könyvét mutatják be.
Több mint négyezer, a verespataki bányaberuházás engedélyezési eljárásának folytatását szorgalmazó lakossági aláírást adott át csütörtökön a bukaresti környezetvédelmi minisztériumnak Fehér megye öt településének polgármestere és egy megyei önkormányzati képviselő.
A hétvégén szervezik meg a hagyományos Teleki-napokat Nagybányán. A rendezvénysorozat programja a Teleki Magyar Házban zajlik. Pénteken 19 órakor Mocsári Károly Párizsban élő zongoraművész koncertezik. Szombaton 10 órától A népmese éve – a mesélő Teleki címmel történelmi konferencia lesz, illetve Fehér János: Teleki Mihály udvartartási naplója című könyvét mutatják be.
Heteken belül megkezdődhet a nagyváradi Fő utca 59. szám alatti épület, közismert nevén a Léda-ház felújítása, jelentette be tegnap Delorean Gyula helyi tanácsos. Mint mondta, a hétfői rendkívüli tanácsülésen elhárult az utolsó adminisztratív akadálya is a felújítás megkezdésének. Megtörtént ugyanis az épület telekkönyvi felosztása, Ady Endre múzsája, Brüll Adél egykori otthonának két lakrészét ugyanis eladták.
Tőkés László, az RMDSZ és az EMNT közös jelöltlistájának vezetője elmarasztalta Szász Jenő elnököt amiatt, hogy az európai parlamenti választások kampányától való tartózkodásra szólította a Magyar Polgári Párt valamennyi szervezetét és tisztségviselőjét.
Ellentmondásosnak, hiányosnak ítélik a Krónika által megkérdezett önkormányzati vezetők a helyi rendőrségek létrehozását előíró törvénytervezetet. A decentralizáció nyomán két rendvédelmi szervezet működne: az országos rendőrség mellett létrejönne a helyi rendőrség, amely azon településeken működik majd, ahol közösségi rendőrség is létezik. Az elöljárók azonban még nem tudják, a tervezetet hogyan kellene alkalmazni és azt sem, hogy a...
Az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány idén Tőkés Lászlót tünteti ki a Truman-Reagan Szabadságéremmel, értesítette a püspököt levélben Lee Edwards, az alapítvány elnöke.