A hétvégén tartják a Nyíló Akác Fesztivált Érmihályfalván

Sokszínű programmal várják a résztvevőket a hétvégén Érmihályfalván, a Nyíló Akác Napok Fesztiválon. Pénteken az Érmelléki Agrárexpóval kezdődik a program, majd favágóverseny következik. 10.30-tól kerül sor a múzeumban a Máté Imre-emlékszoba megnyitójára, majd a költő Kihúzott sorok között című könyvét mutatják be.

Krónika

2009. május 15., 09:522009. május 15., 09:52

12 órától önkormányzati díszgyűlés lesz, a református templomban tartandó ökumenikus istentisztelet után a Széchenyi téren tartják az ünnepélyes megnyitó. Szombaton délelőtt régiségvásárral, kézműves-foglalkozásokkal, valamint régi mesterségek bemutatójával kezdődik a program, a délután a sportrendezvények jegyében zajlik, 12 órától a strandon motorostalálkozó és -kiállítás lesz, 13.30-kor az Akácosban a Dirt Jump bicikliversenyt rendezik meg, 14 órától a Praszler Gyula-stadionban lovasparádét tartanak, amit motoros felvonulás követ. 16.30-tól a Széchenyi téren néptáncgálára kerül sor.

Vasárnap délelőtt a Praszler Gyula-stadionban focimeccsen vehet részt a közönség az önkormányzatok kupája keretében, amit a strandon gasztronómiai vetélkedő követ. A díszteremben sakkverseny, a Széchenyi téren gyermekbanzáj lesz, 12 órától a városi strandon íjászbemutatót tartanak. 12.30-tól a római katolikus templomban megemlékezés és koszorúzás lesz a Simonyi-napok alkalmából, ugyanitt 17 órától egyházzenei koncertet tartanak. Ezt követően a Széchenyi téren a Nagyvárad Táncegyüttes mutatkozik be a mihályfalvi közönségnek.

A városnapok keretében számos szórakoztató programon vehetnek részt az érdeklődők pénteken 20 órától a NoThanx élő koncertet diszkó követi.  Szombaton 18 órától kerül sor a Nyíló Akác Szépe szépségversenyre, majd Soltész Rezső, illetve az Akcent szórakoztatja az egybegyűlteket, míg a Bartók Béla Művelődési Házban a Móka színjátszócsoport előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Este táncházzal, illetve diszkóval zárul a program. Vasárnap 19 órától InExtenso-koncert lesz, 21 órától a nap sztárvendége, a magyarországi Irigy Hónaljmirigy zenekar lép fel, majd tűzijátékkal zárul a fesztivál.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

Ötéves gyermek fulladt bele egy Beszterce-Naszód megyei kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába

Meghalt vasárnap délután egy ötéves gyermek, miután a Beszterce-Naszód megye Újős (Fântânele) településen beleesett a kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába.

Ötéves gyermek fulladt bele egy Beszterce-Naszód megyei kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába
2025. augusztus 03., vasárnap

Sabin Ghermannak elege lett a Tisza-táborból az újságírók kitiltása miatt

Keményen beolvasott a Tisza Pártnak Sabin Gherman kolozsvári újságíró annak kapcsán, hogy az ellenzéki alakulat Maros megyében rendezett táborába nem engedték be számos sajtóorgánum munkatársát.

Sabin Ghermannak elege lett a Tisza-táborból az újságírók kitiltása miatt
2025. augusztus 03., vasárnap

Csökken az újraerdősítés mértéke, de az erdélyi megyék még tartják a lépést

2024-ben visszaesett Romániában az újraerdősített területek nagysága, különösen a tűlevelű és lombos fajok esetében. Összesen valamivel több mint 25 ezer hektárra terjedtek ki az erdőmegújítási munkálatok.

Csökken az újraerdősítés mértéke, de az erdélyi megyék még tartják a lépést
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere
2025. augusztus 02., szombat

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó

A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó
2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak