2009. május 14., 13:202009. május 14., 13:20
A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány nonprofit szervezet, amelyet az amerikai törvényhozás 1993-ban hozott létre, hogy Washingtonban emlékhelyet létesítsen a kommunista diktatúrák több mint százmillió áldozatának. Az erről szóló törvényt Bill Clinton elnök írta alá. Az alapítvány megalkotta a Truman-Reagan Szabadságérmet, amelyet évente olyan személynek vagy szervezetnek ítélnek oda, aki/amely tanúbizonyságát adta egy életre szóló elkötelezettségének a szabadság és a demokrácia előmozdítása, valamint a kommunizmus és a zsarnokság minden formájával szembeni ellenállás mellett.
Tőkés László „rendületlenül támogatja a szabadságot és a demokráciát szerte a világon, és kulcsszerepe volt abban, hogy Romániában 1989-ben véget ért a kommunizmus.” – áll abban a levélben, amelyben meghívják az erdélyi magyarok európai képviselőjét a Washingtonban, 2009. június 16-án sorra kerülő díjátadásra.
Tőkés László köszönőlevelében úgy ítéli, hogy a neki juttatott kitüntetés „elismerés és bátorítás mindazok számára, akik – Temesvár szellemében – soha nem adták fel a harcot a valódi demokráciáért és szabadságért szülőföldemen. Ugyanakkor felidézi annak a sok száz mártírnak az áldott emlékét, akiket az 1989. decemberi felkelés és forradalom idején mészároltak le Romániában.” Az EP képviselő ugyanakkor jelzi : a kommunizmus kiválasztott egyénekre ruházta át hatalmát, és tovább él az igazságot, a valódi változást és a társadalom megújhodását gátló ferdítésekben. Ezért maradt el az 1989-es eseményeket követő \"erkölcsi katarzis\" Kelet- és Közép-Európa-szerte. Úgy véli: az 1989 óta elért összes fontos eredmény ellenére a legnagyobb hiányosság az, hogy semmiféle \"erkölcsi elszámolás\" nem történt.
Az érem másik két 2009-es kitüntetettje Steny Hoyer, az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza demokrata frakciójának vezetője, valamint és Jack Kemp, egykori kongresszusi képviselő, a Republikánus Párt 1996-os alelnökjelöltje.
Ezideig többek között Václav Havel, Lech Walesa, Elena Bonner, II. János Pál pápa, Joseph Lieberman, Jesse Helms, Henry M. Jackson, Lane Kirkland és Michael Novak részesültek a magas kitüntetésben. 2008-ban posztumusz Tom Lantost, az azelőtt nem sokkal elhunyt amerikai magyar kongresszusi képviselőt tüntették ki. Magyar részről legutóbb 2007-ben Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, azelőtt pedig 2002-ben pedig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyerte el a díjat.
Meghalt vasárnap délután egy ötéves gyermek, miután a Beszterce-Naszód megye Újős (Fântânele) településen beleesett a kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába.
Keményen beolvasott a Tisza Pártnak Sabin Gherman kolozsvári újságíró annak kapcsán, hogy az ellenzéki alakulat Maros megyében rendezett táborába nem engedték be számos sajtóorgánum munkatársát.
2024-ben visszaesett Romániában az újraerdősített területek nagysága, különösen a tűlevelű és lombos fajok esetében. Összesen valamivel több mint 25 ezer hektárra terjedtek ki az erdőmegújítási munkálatok.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.