Fotó: Bíró Blanka
2009. május 15., 09:232009. május 15., 09:23
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke csütörtökön Nagyváradon érthetetlennek nevezte az MPP-elnök viszonyulását, emlékeztetve: ő és Orbán Viktor Fidesz-elnök többször is hathatósan segítette a polgári alakulat alapító elnökének választási kampányait. „Noha fontos lenne, hogy a magyar összefogás lelkesítő üzenetét ne árnyékolja be az MPP vezetőségének oktalan és igaztalan ellenkampányolási igyekezete, Szász most ellenünk kampányol, sokszor még saját elnökségének döntéseit is felülbírálva vagy átlépve fölöttük” – jelentette ki Tőkés László (képünkön).
Hozzátette: tudathasadásos állapotba kerülhetnek, akik bojkottálják a magyar összefogást, hiszen a több magyar EP-képviselő nemzetstratégiai fontosságú, emellett a püspök szerint „még a fanyalgók sem lehetnek ellenérdekeltek saját nemzetük ügyében”. Szász Jenő a napokban a Németh Zsolttal, a Fidesz külügyi kabinetvezetőjével Bukarestben folytatott megbeszélésen is leszögezte: pártja nem vesz részt kampányrendezvényeken, mivel szerinte az RMDSZ – pártpolitikai megfontolásoknak alávetve az erdélyi magyarság érdekeit – újból elszalasztotta az erdélyi magyar összefogás megteremtésének történelmi lehetőségét.
Ennek ellenére Tőkés kortesrendezvényein – például legutóbb Zilahon – rendre jelen vannak az MPP képviselői, sőt az RMDSZ és az EMNT szombaton a polgáriakkal közösen rendez kampánymajálist a Kolozs megyei Körösfőn. Tőkés korteshadjáratához különben a jövő hét közepén Orbán Viktor is csatlakozik, aki székelyföldi városokba, Kolozsvárra és Szatmárnémetibe kíséri el a püspököt.
Tőkés kijelentette: kimeríti az etnikai tisztogatás ismérveit, ezáltal a többség és a kisebbségek közötti együttélés normáit sérti meg, hogy a közintézmények vezetését átpolitizáló sürgősségi kormányrendelet alapján a román kormány eltávolítja a magyar tisztviselőket.
„Megengedhetetlen, hogy a gyermekeink oktatását felügyelő testületeket olyanok vezessék, akik nem közülünk valók és anyanyelvünket sem beszélik vagy értik” – fogalmazott az EMNT-elnök. Egyébként az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány idén Tőkést tünteti ki a szabadság és a demokrácia előmozdításáért, a kommunizmus és a zsarnokság minden formájával szembeni ellenállásért járó Truman–Reagan Szabadságéremmel, amelyet korábban többek között Václav Havelnek, Lech Walesának, II. János Pál pápának és Orbán Viktornak ítéltek oda.
Meghalt vasárnap délután egy ötéves gyermek, miután a Beszterce-Naszód megye Újős (Fântânele) településen beleesett a kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába.
Keményen beolvasott a Tisza Pártnak Sabin Gherman kolozsvári újságíró annak kapcsán, hogy az ellenzéki alakulat Maros megyében rendezett táborába nem engedték be számos sajtóorgánum munkatársát.
2024-ben visszaesett Romániában az újraerdősített területek nagysága, különösen a tűlevelű és lombos fajok esetében. Összesen valamivel több mint 25 ezer hektárra terjedtek ki az erdőmegújítási munkálatok.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.