Aláírásgyűjtés a magyar feliratért

Aláírásgyűjtéssel próbálja rávenni Sorin Apostu kolozsvári polgármestert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), valamint a Transindex internetes portál arra, hogy magyar és német nyelvű feliratok is szerepeljenek a kincses város műemlék épületeire felhelyezendő táblákon. Mint arról beszámoltunk, Apostu két hete jelentette be, hogy többnyelvű – román, angol és francia – ismertető táblákat helyeznek el a kincses város több mint száz műemlék épületén.

Pap Melinda

2009. május 18., 09:172009. május 18., 09:17

Arra az újságírói felvetésre, hogy a táblákon miért nem lesz magyar felirat is, az elöljáró közölte: „a román frankofon nép, a magyar pedig nem világnyelv”. A kezdeményezők az elöljáróhoz intézett levelükben kifejtik: nem csak az angol és a francia világnyelv, és amennyiben a kezdeményezés célja csupán a Kolozsvárra látogató turisták tájékozódásának megkönnyítése, indokolt lenne statisztikákkal is alátámasztani a nyelvi opciót. Úgy vélik, Apostu „válaszának szellemisége azokat az időket idézi, amikor minden nyelven ki lehetett tenni Kolozsvár bejáratához az üdvözlő táblát, csak éppen magyarul nem”.

Furcsállják, hogy „pont magyarul és németül nincs helye a tájékoztatásnak, annak ellenére, hogy Kolozsvár történelmében a magyar közösség ugyanolyan fontos szerepet játszott, mint a román, valamint a német közösség”. A kezdeményezők szerint a három nép együttélése következtében keletkezett gazdag és értékes hagyománynak óriási fontosságot kellene tulajdonítani, ugyanis ez alakította a várost olyanná, amilyennek ma látjuk.

„Ez a város mindenkié, aki valaha benne élt, vagy jelenleg benne él és dolgozik” – jelentik ki a kezdeményezők, akik szerint a városvezetésnek hangsúlyt kellene fektetnie arra, hogy a sokszínű, multikulturális Kolozsvár jegyeit megjelenítse a város utcáin, épületein, állami intézmények homlokzatán. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy „egy másik közösség kultúrájának, értékrendjének elfogadása tükrözi az adott város európaiságát, toleranciáját, valamint a városban együtt élők között kialakult kölcsönös tiszteletet”. A petíciót a Transindex internetes oldalán lehet aláírni május 21-éig, a kinyomtatott íveket a CEMO iktatja a kolozsvári polgármesteri hivatalban. Lapzártánkig mintegy hatezer-ötszáz aláírás gyűlt össze.

A táblák ügye Leonard Orban, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős biztosa hétvégi kolozsvári látogatása során is szóba került. „A többnyelvűség és az európai szellemiség jegyében a feliratok ügyében intelligens megoldást kell találni. Olyan rendezésre van szükség, amelyik nem ad lehetőséget a kérdés politikai kiaknázására azoknak, akik ezt a témát ebben az időszakban ilyen célokra használnák fel” – válaszolta Orban a Szabadság helyi lap erre vonatkozó kérdésére, anélkül, hogy konkrét megoldást javasolt volna.

A lap beszámolója szerint az EB-biztos arról is beszélt, hogy a Székelyföldön élő magyaroknak ismerniük kell a román nyelvet, erre azonban nem nyomásgyakorlással kell rávenni őket, hanem segíteni kell őket ebben. Ugyanakkor úgy vélte, a románoknak is „előnyére válik”, ha megtanulnak magyarul.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

Ötéves gyermek fulladt bele egy Beszterce-Naszód megyei kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába

Meghalt vasárnap délután egy ötéves gyermek, miután a Beszterce-Naszód megye Újős (Fântânele) településen beleesett a kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába.

Ötéves gyermek fulladt bele egy Beszterce-Naszód megyei kultúrotthon szennyvízülepítő tartályába
2025. augusztus 03., vasárnap

Sabin Ghermannak elege lett a Tisza-táborból az újságírók kitiltása miatt

Keményen beolvasott a Tisza Pártnak Sabin Gherman kolozsvári újságíró annak kapcsán, hogy az ellenzéki alakulat Maros megyében rendezett táborába nem engedték be számos sajtóorgánum munkatársát.

Sabin Ghermannak elege lett a Tisza-táborból az újságírók kitiltása miatt
2025. augusztus 03., vasárnap

Csökken az újraerdősítés mértéke, de az erdélyi megyék még tartják a lépést

2024-ben visszaesett Romániában az újraerdősített területek nagysága, különösen a tűlevelű és lombos fajok esetében. Összesen valamivel több mint 25 ezer hektárra terjedtek ki az erdőmegújítási munkálatok.

Csökken az újraerdősítés mértéke, de az erdélyi megyék még tartják a lépést
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere
2025. augusztus 02., szombat

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó

A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó
2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak