2010. március 22., 08:522010. március 22., 08:52
Bognár Zoltán és Szász Alpár Zoltán politológusok Autonómia, lerágott csont és mégis… című interaktív előadásukban azt próbálták körüljárni, hogy a gyakorlatban milyen lenne az autonómia. Ezt követően Rick Stout filmjét láthatták a résztvevők Európa népességének drasztikus csökkenéséről – a témáról Veres Valér szociológus vezetett beszélgetést.
Másnap Benkő Levente A kommunizmus megdicsőülése, avagy mit ne felejtsünk el című előadásában hangsúlyozta, hogy vigyázni kell a nosztalgiázással, de emlékezni is kell azokra, akik akár életük árán is tettek valamit a változásért. A rendezvényen előadást tartott Lakatos Róbert filmrendező, a kolozsvári Sapientia tanára is. Este közel háromórás beszélgetéshez ült asztalhoz a Rosia Montana Gold Corporationt (RMGC) képviselő Szentesy Cecília, az RMGC műszaki igazgatója, valamint Moscu Katalin építész, a verespataki épületek restaurátora, és a projekt ellen fellépő Stefania Simion, az Alburnus Maior Egyesület jogásza, Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke és Soós Attila Greenpeace aktivista. A beszélgetést lapunk munkatársa, Rostás Szabolcs moderálta.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.