Emléktáblát szerelne Nagyvárad egyik gyaloghídjára a Bihar megyei RMDSZ, ezért a hétvégén megrendezett vársáncbeli majálison képeslapokat és tombolát árultak, s a bevételt erre a célra fordítják.
Babgulyás- és borkóstolással, illetve koncertekkel ért véget szombat este a Pécs, Európa kulturális fővárosa napjai elnevezésű háromnapos rendezvénysorozat Kolozsváron. Csütörtöktől szombat estig számos eseményen nyerhettek bepillantást Pécs kulturális kínálatába a kolozsváriak.
Koszorúzással egybekötött megemlékezéssel tisztelegtek tegnap kora délután a nagykárolyi kertvárosi református temetőben annak a 13 magyar honvédnek az emléke előtt, akik a város egykori tábori kórházában hunytak el a második világháború végén.
A Szatmárnémeti és Nyíregyháza közötti tízéves testvérvárosi viszony megerősítését szolgálja az a határon átívelő programsorozat, amelynek főbb pontjait pénteken mutatták be a szatmárnémeti városházán.
Hat témakörben zajlott a hét végén Marosvásárhelyen a magyar gimnáziumok Bolyai Farkas Tantárgyversenye. A Nyárádi Erasmus Gyula biológia-, Teleki Sámuel földrajz-, Kalkulus informatika-, Anonymus történelem- és Societas Humana társadalomtudományi vetélkedő, valamint a multimédia-verseny szombaton este a Bolyai Farkas Gimnáziumban tartott díjkiosztó gálával zárult.
„Románia szembekerült Európával, a Demokrata Liberális Párt (PDL) szembekerült az Európai Néppárttal, amelyhez tartozik” – jelentette ki Tőkés László szombati kolozsvári sajtótájékoztatóján, amelyen a ciántechnológia alkalmazását betiltó múlt heti európai parlamenti határozat hátterét ecsetelte. Hozzátette, óriási presztízsveszteség érné az országot, ha a kormány ezután is erőltetné a verespataki ciántechnológiás aranykitermelés megkezdését.
Álarcos férfi rabolt ki tegnap egy nagyváradi játéktermet a déli órákban. A támadó késsel és gázspray-vel fenyegette meg a játékterem egyik női alkalmazottját, akit a 600 lejnyi bevétel átadására kényszerített.
Botrányba fulladt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Bihar megyei szervezetének pénteki fóruma, amelyet Nagyvárad magyar utcaneveinek ügyében tartottak. A felszólaló Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét az háborította fel, hogy nem hagyták befejezni előadását, a szervezők azonban azt mondják, a politikus eleve botránykeltés céljából vitt magával saját mikrofont, vetítőt és hangosító-felszerelést a...
Székelyföld sikere nagyban függ attól, hogy Kovászna és Hargita megyék milyen mértékben tudnak együttműködni – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Sepsiszentgyörgyön, a 4. Sikeres Székelyföld szakmai fórumon.
Először lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában a világhírű holland Shirchadasj&Band gospelkórus, amely 25 éve koncertezik jótékonysági célokat szolgáló szervezetek támogatásáért.
A MOL a gazdasági válság ellenére is folytatja a Közösségért Alapítvánnyal közösen folytatott Segíthetek? tehetségtámogató programot, jelentette be tegnap, Kolozsváron, sajtótájékoztató keretében Ferencz Szabolcs, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
Kevesebb felszíni parkolóhelyet és több teret a gyalogosoknak Nagyvárad belvárosában – ezt szeretné elérni Ilie Bolojan polgármester. A megyeszékhelyen állandó problémát okoz a parkolóhelyek hiánya, s a történelmi városrészben már alig van hely újabbak létrehozására, az elöljáró szerint ezért a legjobb megoldás a mélygarázsok vagy a többszintes parkolóházak építése lenne.
Az új oktatási törvény által – amennyiben ezt elfogadja a parlament – gyakorlatilag teljes körűvé válik az anyanyelvű oktatás Romániában, és e tekintetben az RMDSZ semmilyen visszalépést nem tart megengedhetőnek – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön.
Jakab Antal néhai püspökről neveznek el közteret Gyergyószentmiklóson, a vasárnapra tervezett avatóünnepségen emlékplakettet is állítanak a neves egyházi személyiség tiszteletére.
Miután a Maros megyei névadó bizottság is jónak tartotta a nyárádszeredai önkormányzat február végén hozott döntését, semmi akadálya annak, hogy a város főterét Bocskai Istvánról nevezzék el.
Az örmény múlt és hagyomány Erdélyben témával Nemzetközi Történészkonferenciát tartott csütörtökön az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gyergyószentmiklósi fiókja a helyi Pro Art Galériában.
Júniusban kell benyújtania a pályázatot a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a 2013-as Európai Ifjúsági Főváros címre. A civil kezdeményezést három barátnő indította el: Nagy Tünde, Pál Katalin és Veress Tímea ötlete mellé az önkormányzat, több ifjúsági és civil szervezet is felzárkózott.
Együtt a közösségért jelszóval immár nyolcadik alkalommal szervezik meg a hétvégén Marosvásárhelyen a civil szervezetek vásárát. „Az eddigi vásárok során 30–35 szervezet nevezett be a vásárra, szombaton délelőtt mintegy ötven sátor lesz a Rózsák terén, és a délelőtti felvonuláson mintegy 600 résztvevőre számítunk” – közölte a vásárhelyi Alpha Transilvania Alapítvány vezetője, Andreia Moraru.