2010. május 07., 10:122010. május 07., 10:12
A Grace (Kegyelem) elnevezésű 2010-es turnéjuk keretében olyan gyermekek támogatására gyűjtenek, akik nevelőotthonokból a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat – Nevelőszülői Hálózata révén nevelőszülőkhöz kerülnek.
Horváthné Váradi Ildikó, a szolgálat vezetője elmondta: Magyarországon 22 ezer gyermek van gyermekvédelmi gondoskodásban, további ezer vár befogadó családra. A tíznapos körúton összegyűlt adományokból a befogadó családok hatnapos balatonfenyvesi nyaralását támogatják. „Nagyon sok gyermeknek ez lesz az első nyaralása, legtöbbjük 5-6 éves. Tekintve, hogy súlyos traumákkal küszködő gyermekekről beszélünk, fontos, milyen első hatások érik, ezért folyamatosan képezzük nevelőszüleiket és nekik terápiák sorát biztosítjuk. Ilyen lesz a nyári tábor is, ahol 250 személy részvételére számítunk.” – részletezte Horváthné.
A Shirchadasj&Band Hollandia különböző területeiről érkezett önkéntesekből áll, akik nemcsak az énekléssel, de diakóniával is foglalkoznak.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.