2010. május 10., 08:442010. május 10., 08:44
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, egyre szélesebb körből érkeznek diákok a versenyre. Idén harminc megyéből 184 tanuló vett részt. A zsűritagok szerint a tárgyi tudás terén fejlődés mutatkozik, ám a magyar nyelv használata, az íráskészség, a helyesírás terén egyre aggasztóbb gondok vannak.
Rüsz Fogarasi Enikő, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem tanszékének dékánja úgy értékelte, kiegyensúlyozott volt a mezőny. Kása Zoltán, a Sapientia EMTE professzora az informatikaverseny zsűrijét vezette. „Ennél a vetélkedőnél nagyon precíz a pontozás. Azt mondják, túl szigorúak voltunk” – mondta. Kovács Barna, a BBTE tanára, a filozófiai, közgazdasági és társadalomtudományi dolgozatokat elbíráló zsűri elnöke kifejtette, a kreativitáson volt a hangsúly. Az üzletiterv-verseny zsűrijének elnöke, a Sapientia EMTE adjunktusa, Fülöp Árpád a Krónikának beszámolt: nagyon sok értékes ötlettel álltak elő a diákok.
„Érdekes, hogy nem a gazdasági iskolák, hanem a gimnáziumok tanulói bizonyultak a legötletesebbeknek. Az egyik csapat a kígyóméreg gyűjtésében, hasznosításában lát fantáziát. Egy másik csapat világító ablakokat tervezett, a dupla üvegek közötti xenon vagy neongáz hangulatvilágítást adhatna a vendéglátó helyiségeknek.” A földrajzverseny zsűrijének elnöke, Makkai Gergely meteorológus határozott fejlődést tapasztalt. A legtöbb díjat összesítő iskolának járó vándorkupát a vásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium nyerte el.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.