Ittasan balesetezett a Kovászna megyei Mikóújfalu község polgármestere, Nyáguly Vilmos. Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője közölte, a polgármester szombaton este Mikóújfaluban, a településen áthaladó 12-es számú országúton vezette gépkocsiját, az út másik oldalán egy ház előtt akart leparkolni, ezért hirtelen áttért a másik sávra, és összeütközött a szembejövő, szabályosan közlekedő Hargita megyei motorkerékpárral.
Villámcsapás ért három tusnádi fiatalt a Tusnádfürdő melletti erdőben, egyikük – egy 19 éves férfi – belehalt sérüléseibe. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivőjének beszámolója szerint a három tusnádi fiatal gombászni indult az erdőbe, amikor Tusnádfürdőtől alig három kilométerre vihar tört ki.
Egy 16 éves szegedi turista életét mentették meg a vajdahunyadi hegyimentők a Retyezát-hegységben péntek délután – adta hírül tegnap a Mediafax hírügynökség. A fiatal fiú több társával együtt a Retyezát-hegység Valea Rea (Gonosz Völgy) környékén túrázott mintegy kétezer méter magasban, amikor megcsúszott és elesett a hegység egyik hófödte lejtőjén, megsérült a bal térde és nem tudott továbbmenni.
Az ország 14 megyéjében jelentettek árvizeket az elmúlt hétvégén a hatóságok, Moldva északi részén és a Keleti-Kárpátok környékén pedig továbbra is tragikus a helyzet. A jelentős vízmennyiséggel járó felhőszakadások nyomán keletkezett ár több mint 100 települést érintett súlyosan. Számos településen az árvíz miatt újabb kilakoltatásokat hajtottak végre országszerte – az otthonaikat elhagyni kényszerülő károsultak száma meghaladja a nyolcezret...
„Újramelegíti” az érmindszenti Ady-zarándokhely hét éve megrekedt ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke. A Partiumi Írótábor zárónapján Tőkés László kivizsgálást és jóvátételt kért egy 2002-es pályázat ügyében, amelyet az akkori Fidesz-kormánynál nyert meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK), a pénz azonban a magyarországi...
Bírálja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), hogy a szenátus jogi bizottsága az RMDSZ-szes Frunda György elnökletével, titkosította a tisztségviselők vagyonnyilatkozatát, és törvénnyel tiltja meg a Feddhetetlenségi Ügynökségnek (ANI), hogy vagyonukat kivizsgálhassa.
Az RMDSZ addig vállalja a kormányzást, amíg esélyt lát arra, hogy valós és mélyreható reformokat foganatosítson a romániai közigazgatás átépítése és a decentralizáció megvalósítása terén – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, Marosfőn, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) által szervezett EU-táborban.
Elindult haza csütörtök este az a tizennégy gyerekből és hat felnőttből álló bajai és szentesi magyar turistacsoport, amelynek tagjai a Gyimesekben lévő Háromkúton rekedtek az árvíz miatt.
Egyszerű sajtótájékoztatóba torkollott a Magyar Polgári Párt (MPP) által csütörtökre kezdeményezett rendkívüli tanácsülés, miután a képviselő-testülete tagjai zárva találták az üléstermet. Amint arról beszámoltunk, az MPP és a Zöld Párt székelyudvarhelyi önkormányzati képviselői még a múlt pénteken szorgalmazták a rendkívüli tanácsülés összehívását július elsejére, lépésüket pedig azzal indokolták, hogy Bunta Levente RMDSZ-es...
A Béga hajózhatóságának a visszaállítását tervezik a Temes megyei hatóságok – jelentette be Titu Bojin, a Bánsági Vízügyi Hatóság igazgatója. Az utoljára 1945-ben kikotort folyón 1967-ig közlekedtek személyszállítók. A helyzet visszaállítására az első konkrét lépések a tavaly történtek, amikor a Bánsági Vízügyi Hatóság költségvetési támogatást kapott a folyómeder kikotrására.
Több mint 80 kerékpáros vett részt csütörtökön Szatmárnémetiben egy biciklis felvonuláson, így tiltakozva a városi kerékpárutak mostoha helyzete ellen. Az akciósorozat célja az, hogy az önkormányzat több ilyen utat alakítson ki a biztonságos közlekedésért. A csütörtöki megmozdulás jelszava ezúttal „A város az enyém is” volt, a plakátokat a felvonulók öt percig tartották magasba a polgármesteri hivatal felé fordulva. A múlt havi hasonló akció már...
Mintegy 85 oldalas tanulmány készült a tavaly májusban a Székelyföldön, Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon kirobbant magyar–roma konfliktus okairól, következményeiről, illetve a rendezési stratégiáról, ennek egy részét csütörtökön mutatták be Marosvásárhelyen.
Ötvenháromezer önkormányzati tisztviselőt bocsátanak el az év végéig a költségvetési kiadások visszaszorítása érdekében, erről a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) állapodott meg a kormány. A nemzetközi hitelező kérésére a kabinet vállalta, hogy 2011-re már csak 1,29 millió személy fog dolgozni a közszférában. A kormány adatai szerint a közszférában dolgozók száma 1,36 millió, ami 36 ezres csökkenést jelent 2008 decemberéhez képest.
Felújítják a sepsiszentgyörgyi vasútállomás épületét. A helyi önkormányzat legutóbbi ülésén jóváhagyta a Román Vasúttársaság kérését, miszerint önerőből még idén nagyméretű korszerűsítési munkálatokat végeznek az épületen. Costache Nicolau, a brassói területi kirendeltség igazgatója által láttamozott kivitelezési terv szerint felújítják a peronokat, az állomás épületét, valamint az előtte lévő teret.
Magyarországi látogatásáról számolt be Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke csütörtöki sajtóértekezletén. A Székelyudvarhelyért Alapítvány kuratóriumának elnökeként Szász Jenő részt vett a június 26-án, Budapesten tartott, Dr. Kandikó József, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) rektorának tiszteletére szervezett leköszönő összejövetelen.
Felborult csütörtökön a brassói helyi közszállítási vállalat egyik autóbusza. A Brassó és Brassópojána között közlekedő jármű csütörtök délután egy árokba hajtott, a rajta utazó négy személy közül egyik megsérült.
Még ősszel két jelentős wellness- és gyógyászati központtal bővülhet a Sóvidék kínálata. Parajdon jó ütemben halad a fejlesztési és idegenforgalmi minisztérium által finanszírozott önkormányzati beruházás, Szovátán pedig gőzerővel dolgoznak a magyarországi Danubius Rt. tulajdonában lévő Fürdővállalat létesítményének a bővítésén.
Vörös árvízriadót rendeltek el a vízügyi szakemberek csütörtökön az Olt Hargita megyei szakaszán, Csíkszenttamás és Csíkszentkirály között, és továbbra is fenntartották a legmagasabb fokú riasztást a Szereten, s kiterjesztették a Prut egy újabb szakaszára. Csütörtökre virradóra a Békási-szorosban az éjszakai esőzések miatt megduzzadt Békás-patak több helyen is elmosta az utat, míg a Kis-Békás-patak a völgyben meghúzódó, Gyimesközéplokhoz...