2010. július 02., 10:582010. július 02., 10:58
Bojin elmondta, a tervek szerint július végén Temesváron, Józsefváros és Gyárváros között már közlekedhetnek kisebb méretű sétahajók, majd a további kotrási munkálatok révén jövő év elején indulhatnak el az első kishajók a Bégán, Temesvár és a szerb határ között. Ezek egyelőre csak turistákat szállíthatnak. A Bánsági Vízügyi Igazgatóság vezetője emlékeztetett, a folyó mellé képzelték el az első temesvári ipari parkot is, abból a megfontolásból, hogy az ott gyártott árut vízi úton lehet majd elszállítani a Tiszán és a Dunán keresztül Konstancáig, de a Duna–Majna–Rajna-csatornán át akár Rotterdamig is. A jelenlegi munkálatok értéke 17 millió euró, az öszszeget Románia kölcsönként vette fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) az ország délnyugati részének árvízvédelmére. A Béga az ország első hajózható csatornája, Románia területén 44, míg Szerbia területén 72 kilométeren lehet közlekedni rajta. A Béga folyó csatornázása 1728-ban kezdődött, a munkálat célja az volt, hogy megmentsék Temesvárt az esetleges árvíztől. Az első hajó 1732-ben közlekedett a folyón, majd 1857-ben a csatornán érkeztek meg az első mozdonyok Temesvárra, amikor beindult a vasúti közlekedés a bánsági nagyváros és Buziásfürdő között. 1869-ben már személyszállítás is zajlott a Bégán, 1944-ben mintegy 500 ezer személy vette igénybe a személyszállító vízi járműveket, amelyek 1967-ig közlekedhettek a folyón. Ugyanakkor kereskedelmi forgalmat is bonyolítottak a csatornán, a 30-as évek végén évente mintegy 250 ezer tonna árut szállítottak vízen. Az áruszállítást 1958-ban szüntették be, mivel a lerakódások miatt a nagyobb hajók már nem tudtak közlekedni. A Bégán legutóbb mintegy 50 éve végeztek kisebb kotrási munkálatokat.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.