2010. július 02., 12:482010. július 02., 12:48
A kirándulókat csütörtökre virradóra zárta el a világtól a víz, amely elöntötte a hegyi településről levezető utat, erős sodrásával magával ragadva a turisták kisbuszát is. Mindenki ép és egészséges – állítja Szabó Béla csíkszeredai főkonzul -, hozzáfűzve: az utasok köszönetüket fejezték ki a hegyimentőknek, valamint a mentésben együttműködő főkonzulátusnak.
Az árvíz nem csak a gyimesi övezetet sújtotta. Csíkszentdomokoson mintegy 500 gazdaságot öntött el a megáradt Olt és a belé ömlő patakok, de az ár nem kímélte az Olt mellett fekvő többi települést sem, nagy károkat okozva Csíkkarcfalván és Csíkjenőfalván.
Hargita megye önkormányzata homokzsákokat juttatott el Csíkszentdomokosra és Jenőfalvára, Gyimesközéplokra pedig erőgépet küldtek, hogy segédkezzen a károk helyreállításában. \"Az ár levonultával felmérjük a károkat, és megkezdjük az utak rendbetételét\" – közölte a helyszínen Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök. Az elmúlt hét során az áradások nyomán keletkezett kárt három és fél millió lejre becsülik a hatóságok, de a kárfelmérés még nem fejeződött be.
Kovászna megyében a lakosok, a vízügyi hatóság szakemberei, valamint a csendőrség és a katonaság kivezényelt alakulatai dolgoznak a vízkárok elhárításán dolgoztak , a gátakat mintegy 1700 homokzsákkal erősítették meg. A megyei katasztrófavédelmi hatóság jelentése szerint Háromszéken az ár elöntött 33 házat, 756 gazdaságot, 373 kutat, 967 hektár szántóterületet és 663 hektár legelőterületet.
A Feketeügyön továbbra is a legmagasabb, azaz vörös, az Olton pedig narancs színű hidrológiai figyelmeztető jelzés van érvényben. A meteorológusok péntek reggel 9 óráig meghosszabbították a sárga színű figyelmeztető jelzés érvényét a megye több pontján.
Az áradások halálos áldozatok száma egy csütörtöki bukaresti közlés szerint 24-re emelkedett, egy személyt eltűntnek nyilvánítottak.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.