Ismét felfüggesztette tisztségéből a korábban alpolgármesterré választott, a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Vass Imrét a makfalvi közgyűlés, amelyben 7-6 arányban vesznek részt RMDSZ-es és polgári párti képviselők.
Jövő szombattól augusztus végéig nem közlekedik a villamos Nagyvárad egyik forgalmas szakaszán. A Kolozsvár felől a városközpontba vezető útkereszteződés helyére körforgalmat létesítenek, ezzel egy időben az utat korszerűsítik, illetve kicserélik az elavult villamossíneket.
Mintegy 14 millió euróra pályázhatnak a civil szervezetek, önkormányzatok az összesen 68 millió euró értékű Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program második pályázati fordulójában – mondta el Baranyi András, a program közös szakmai titkárságának igazgatója egy promóciós rendezvényén csütörtökön Tiszabecsen.
Lényegesen drágábbak az állami egyetemek, mint a magánkézben levő felsőoktatási intézmények. Előbbiek esetében az éves tandíj akár 10 ezer lejig is elmehet, utóbbiaknál pedig nem találtunk olyan helyet, ahol 3500 lejnél többet kértek volna. Az ország legdrágább felsőoktatási intézménye a temesvári Nyugati Egyetem, itt 10 ezer lejt kérnek a tandíjköteles diákoktól a zenei előadó-művészeti szakon. A Krónika főként arra volt kíváncsi, hogy alakul a...
Hargita megyében összesen 120 személyt kellett kilakoltatni, 75-en elszigetelődtek, kilenc ház teljesen vagy részben megrongálódott a szerda este kezdődött áradások következtében, a víz 30 ingatlanba és több száz háztartásba hatolt be.
Senki nem vállalja a felelősséget a nagybányai Szent István-szobor arctalanságáért. Mint arról beszámoltunk, a nagyméretű domborművet – amely a város középkori pecsétjét ábrázolja, közepén az államalapító szent király szobrával – csupán torz formában, az uralkodó arcmásának és a királyi jelképeknek a megmutatása nélkül állították fel.
A pedagógusok véglegesítő írásbeli vizsgáján az állásokra pályázók húsz százaléka nem jelent meg tegnap, így az 5700 tényleges és 49 500 helyettes tanári állásért 50 ezren versengtek – közölte lapzártánkkor a tanügyminisztérium.
Megegyezett a Nagyváradi Zsidó Hitközséggel a város polgármestere, Ilie Bolojan, hogy a Velence negyedbeli temetőből 900 négyzetmétert leválasztanak, a területen játszóteret építenek – jelentette be az elöljáró.
A védelem kérésére levetítették a bíróságon a kolozsvári Monostor negyedben történt bankrablás videofelvételét. A képsorok tanúsága szerint a Transilvania Bank kolozsvári, Monostor lakónegyedi fiókját két álarcos férfi rabolta ki.
Több szakaszra osztották Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnepről elnevezett sugárutat. Az önkormányzat a kilencvenes évek vége óta már két alkalommal próbálta felosztani a közel két kilométer hosszú utat, a határozatokat minden esetben megtámadta a prefektúra, és azokat a bíróság törvénytelennek nyilvánította.
Harminc százalékkal nőtt a kolozsvári önkormányzat szociális étkezdéinek bevétele tavalyhoz képest, a kincses város bevételeit a város tulajdonában levő parkolók is tekintélyes összeggel gyarapították – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere.
Februárban nevezték ki az Országos Vízügyi Hatóság élére Dávid Csaba környezetvédelmi szakértőt. Nincs könnyű helyzetben az, aki a hazai vízgazdálkodásért felel: az elmúlt hetekben országszerte pusztított az árvíz, máskor, másutt pedig a vízhiány okoz rendszeres gondot. Dávid Csabát a sürgős teendőkről faggattuk.
A Székely konyha programot ismertette Márton István, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kamara igazgatója tegnap Gyergyószentmiklóson a Nők a Nőkért Szövetség gyergyószentmiklósi szervezete néhány tagjának. Az igazgató részletesen taglalta a Székely konyha program létrejöttének előzményeit, a jelenlegi helyzetet, de vázolta a képzési lehetőségeket is.
Káoszt okoznak a kormánynak a költségvetési kiadások és a közalkalmazottak számának csökkentése érdekében hozott intézkedései – nyilatkozta szerdán Ilyés Gyula. Szatmárnémeti polgármestere azt mondta: a kormány rekordokat dönt a közigazgatással kapcsolatos rendelkezések számával.
A rendszerváltás óta eltelt időszak legátfogóbb árvízvédelmi intézkedéseire készül a kormány – jelentette be Borbély László környezetvédelmi miniszter. Eközben tegnapra virradóra árvízveszély miatt elrendelték Sepsiszentgyörgy egyik negyedének kiürítését.
Harminchat erdélyi községben 720, elsősorban roma, illetve minimálbéren tengődő magyar vagy román embert segítene munkához, esetenként önálló és életképes vállalkozáshoz az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja és a román kormány alárendeltségébe tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tegnap meghirdetett hároméves programja.