Ötezer lejes kártérítés kifizetésére ítélte a bíróság a Kolozs megyei rendőrséget, amiért az 2010 december elsején rohamrendőrökkel kísérte be Tunyogi Béla íjászmestert a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium elől, az edzésre készülő férfinak ugyanis a céltáblái piros, fehér és zöld színeket tartalmazó vászonba voltak csomagolva.
Növelni kell a székely kapuk számát a Székelyföldön, hiszen ezeknek jelentős identitáserősítő szerepük van – hangzott el a hétvégén Csíkszeredában tartott szakmai konferencián.
Nem szerveznek népszavazást Csíkszeredában a város hivatalos nevének megváltoztatásáról, a helyi tanács ugyanis nem támogatja a tervet. A testület pénteki ülésén egyöntetűen tartózkodott, amikor arról kellett volna szavazni, hogy a hargitai megyeszékhely hivatalos nevét Miercurea Ciucról Csíkszeredára változtassák.
Egyetértettek az összefogás szükségességében, a romániai magyar közösség gondjait azonban eltérően fogalmazták meg a Kolozsvár Társaság szervezte pénteki közéleti fórum résztvevői. Az erdélyi magyar politizálás múltjáról, jelenéről és jövőjéről értelmiségiek, politikusok mondtak véleményt. A rendezvény nyitómozzanataként Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke felolvasta az erdélyi magyarsághoz intézett Új Hívó Szó című...
A romániai magyar politikai szervezetek koalíciós szerződését sürgette Tőkés László annak érdekében, hogy közös magyar polgármester-jelöltet indítsanak Marosvásárhelyen az idei önkormányzati választásokon.
Kényes helyzetbe hozta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét az alakulat két vezető politikusa, Borbély László és Markó Béla, akik elég markánsan állást foglaltak az előre hozott választások megrendezése mellett. Az alaphangot Markó Béla kormányfőhelyettes, volt RMDSZ-elnök adta meg pénteken, amikor az Erdélyi Magyar Televíziónak úgy nyilatkozott: elvileg támogatja az előre hozott parlamenti megmérettetés lehetőségét. A politikus annak kapcsán nyilatkozott,...
Az erdélyi magyarság hitelét rontja az RMDSZ „megalkuvó és népnyomorító” politikája - állítja közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke úgy véli: a romániai magyarok sokkal bölcsebbek annál, minthogy hitelt adjanak az EMNT rágalmainak. Kijelentette: nem kíván vitatkozni az EMNT bihari vezetőivel, akiknek „a retorikájában ezek a cselekedetek...
Összesen csaknem kétmillió eurós sebészeti eszközfejlesztés valósult meg egy magyar-román közös projekt segítségével a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban és a szatmárnémeti Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban.
Tízezerrel csökkent a magyarság létszáma Kolozsváron az elmúlt tíz évben – derül ki a tavalyi népszámlálás immár végleges, de még nem hivatalos eredményeiből. A Szabadság kolozsvári napilap tájékoztatása szerint tavaly 49 426 személy vallotta magát magyarnak a kincses város 309 136 lakosa közül, az összlakosság 16,4 százaléka. A 2002-es népszámláláson 18,96 százalékos volt a magyarság aránya, 60 287 magyar nemzetiségű személyt regisztráltak, míg...
El kell dönteni, hogy közösségi érdekérvényesítés szempontjából a választásokon melyik stratégia a legjobb – mondta Antal Árpád (képünkön) csütörtöki sajtótájékoztatóján. Sepsiszentgyörgy polgármestere, a helyi RMDSZ elnöke kifejtette, nem zárja ki a magyar politikai szervezetek közti koalíció lehetőségét, de azt sem, hogy megméretkeznek egymás között.
Az egyházakkal szeretne együttműködni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a rászoruló családok támogatása érdekében. Az elöljáró csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: a városban eddig is példamutató volt az önkormányzat és az egyházak közös tevékenysége, példaként a közösen létrehozott bölcsődéket említette.
A szatmárnémeti RMDSZ-nek három olyan politikusa is van, aki össze tudná gyűjteni a polgármesteri szék megtartásához szükséges szavazatszámot – vonta le a szatmárnémeti RMDSZ által rendelt közvélemény-kutatás következtetéseit a Promoter Consult Center két szakembere, Pásztor Gyöngyi és Péter László.
Az állat-egészségügyi laboratóriumi vizsgálatok eredményeitől függően folytatódik a nyomozás a megmérgezett aradi őzek ügyében. Amint arról beszámoltunk, már több mint 130 őz pusztult el Arad megyében a rágcsálók elleni méreg miatt, és attól lehet tartani, hogy a számuk tovább nőhet.
Az észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakaszának megépítésére kötne szerződést a Román Országos Autópálya- és Közúttársaság (CNADNR), a beruházás becsült értéke legkevesebb 316 millió lej, azaz 73 millió euró, és legtöbb 348 millió lej, vagyis közel 81 millió euró, általános forgalmi adó nélkül.
Az önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki, rendkívüli ülésén sem hozott döntést a hajdani Iparos Otthon (közismert nevén Populár mozi) átvételéről, annak ellenére hogy az ingatlan felújítását célzó európai uniós pályázatot január 31-éig lehet benyújtani.
Peres úton próbálja rávenni a Bihar Megyei Tanács az Országos Restitúciós Bizottságot, hogy döntést hozzon két nagyváradi ingatlan visszaszolgáltatási kérelméről. A jelenleg üresen álló épületeket a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség igényli vissza.