Marosvásárhelyi magyar koalíciót sürget Tőkés László

A romániai magyar politikai szervezetek koalíciós szerződését sürgette Tőkés László annak érdekében, hogy közös magyar polgármester-jelöltet indítsanak Marosvásárhelyen az idei önkormányzati választásokon.

2012. január 29., 12:432012. január 29., 12:43

„Partnerséget és koalíciós szerződést kérünk” - jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Kolozsváron, az EMNT választmányi ülése szünetében tartott rögtönzött sajtótájékoztatón. „Az elkövetkező héten meg kell kötni a marosvásárhelyi koalíciós szerződést, nem lehet azt már tovább halogatni” - hangsúlyozta a volt püspök. Utalt arra, hogy a román alkotmánybíróság az elmúlt napokban alkotmányellenessé nyilvánította a kormányrendeletet, amely értelmében őszre halasztották volna és a parlamenti választásokkal egy időben tartották volna a romániai önkormányzati választásokat, így ezek megszervezése a nyári hónapokban esedékes. Tőkés úgy vélte, a marosvásárhelyi magyar koalíció például szolgálhatna ahhoz, hogy más településeken is összefogjanak a magyar szervezetek.

Tőkés értékelése szerint az RMDSZ felelős azért, hogy elakadt a párbeszéd a magyar szervezetek között. A szervezet ugyanis nem volt hajlandó partnerként elfogadni a rajta kívül szerveződő entitásokat. Kijelentette, a választási összefogás mellett a romániai magyar közösséget megillető román költségvetési támogatás elosztásáról is tárgyalni kell. „Fonák dolog, hogy például a magyar tannyelvű Partiumi Keresztény Egyetem nem kap támogatást a román költségvetésből, a magyarságnak szánt mintegy 3,5 millió eurós támogatás pedig az egyik magyar párt számlájára fut be. Azt kérjük, hogy a magyar társadalom minden szegmense részesüljön a támogatásból; ne sajátítsa azt ki az RMDSZ” - hangsúlyozta Tőkés László.

Az elmúlt év tevékenységét értékelve az EMNT elnöke fontos fejleménynek tartotta, hogy az EMNT kezdeményezésére megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). „Az EMNT a totális pártegység helyett a plurális nemzeti egység építésébe fogott” - értékelte. Hozzátette, már az RMDSZ megalakulásakor probléma volt, hogy összekeveredett a nemzeti közösségépítés és a politikai pártérdek. Meglátása szerint kár származott abból, hogy a közösség szolgálatát korlátozta a politikai érdek. Példaértékűnek tartotta azt, ahogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt viszonylatában elválik egymástól a politika és a nemzetépítő szolgálat.

A sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, folyamatban van az EMNT struktúrájának az újraszervezése. Pénteken tartotta első ülését a tanács decemberben megválasztott elnöksége, a választmányi ülésen pedig a szakbizottságok megalakítása az egyik kiemelt téma.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány