Letartóztatták a Hunyad megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM) jogtanácsosát csúszópénz elfogadása, valamint közérdek ellen elkövetett munkahelyi visszaélés miatt.
Birtokba vehetik az oltszemi Mikó-kastélyt az örökösök. A reneszánsz stílusú vadászkastélyt Gróf Mikó Miklós 1827-ben építtette, majd a múlt század elején megvásárolta a Schmutzler család, amelynek leszármazottai visszaigényelték és vissza is kapták az Európa-szerte ritkaságnak számító épületegyüttest.
Székelyudvarhelyen is megszervezték a Magyar Állampolgárok Klubját (MÁK), korábban Marosvásárhelyen alakult hasonló csoportosulás. Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke szerint eddig mintegy 8000 udvarhelyi igényelte a magyar állampolgárságot, és több mint fele már meg is kapta.
Minden szombaton csak két esküvőt engedélyez a ferences rend a csíksomlyói kegytemplomban. Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rendtartomány tartományfőnöke a Krónikának elmondta, a kegytemplom zarándokhely, a házasság pedig lényegét tekintve plébániai esemény. Az elmúlt időszakban megnőtt a Csíksomlyón tartott házasságkötések száma, a zarándokok és a násznép pedig kölcsönösen zavarták egymást, ezért fogalmazódott meg az igény a szabályozásra,...
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyarul írott adománylevél miatt tessékelték ki az iskola épületéből, és bírságolták meg azt a marosvásárhelyi szülőt, aki hétfőn délelőtt a helyi 2-es iskola titkárságán szerette volna iktatni az okiratot. Megtudtuk: a konfliktus nem megfelelő kezelése miatt a 2-es iskola igazgatónőjének az eltávolítását kéri az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, valamint Csegzi Sándor alpolgármester.
Marad az ortodox egyházé a máramarosszigeti kultúrpalota. A Máramaros és Szatmár Megyei Ortodox Püspökség 2006-ban visszaigényelte, arra alapozva, hogy 1938–1940 között a román királysági rendelet által neki adományozta. 2009 májusában a viszszaszolgáltatásokkal foglalkozó bizottság odaítélte az épületet az ortodox egyháznak. Ezek után pár helyi közéleti személyiség megtámadta ezt a határozatot, azonban a pert az elmúlt napokban elveszítették. A...
Lemondott Kolozsvár polgármesteri tisztségéről a korrupció miatt letartóztatott Sorin Apostu. Az egykori városvezető levelet is írt a kolozsváriaknak a szamosújvári börtönből.
Lemondott Kolozsvár polgármesteri tisztségéről a korrupció miatt letartóztatott Sorin Apostu. Az egykori városvezető levelet is írt a kolozsváriaknak a szamosújvári börtönből.
Mind a marosvásárhelyi 2. számú általános iskola igazgatója, mind a helyi rendőrség főnöke úgy véli, jogszerűen járt el Horváth-Kovács Ádám ügyében. Valentin Bertfelean rendőrfőnök szerint példásan intézkedtek és dicséretben részesültek azok az ügyben eljáró marosvásárhelyi rendőrök.
A Kolozs megyei önkormányzat közbenjárásával a kolozsvári, valamint a szászfenesi önkormányzat megegyezett a regionális sürgősségi kórház közös finanszírozásáról. Az egyezséget rögzítő hivatalos okmányt mai tanácsülésén fogadja el a megyei önkormányzati képviselő-testület – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Alin Tişe, a megyei tanács elnöke.
Négy ásványvízforrást alakítana ki a csíkszeredai önkormányzat a város központi övezetében, amennyiben a szükséges engedélyt megkapja a városháza, jelentette be Ráduly Róbert polgármester. Amint arról a Krónika is beszámolt, tavaly a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly téren elvégzett két kutatófúrás sikerrel járt, mindkét helyszínen ásványvizet találtak.
Lemondott tanácsosi tisztségéről Jakab Attila, aki a Zöld Párt színeiben kapott mandátumot, miután a hétvégén kiderült, a szervezet megszünteti tevékenységét. Az idei Bálványosi Szabadegyetem főszervezőjévé is kinevezett Jakab a továbbiakban az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) kíván tevékenykedni.
Elégedetlen a marosvásárhelyi hóeltakarítással az önkormányzat RMDSZ-frakciója, mely szerint a városházának nemcsak hogy szerződést kellene bontania a munkálatokkal megbízott Salubriserv Rt.-vel, de az újabb versenytárgyalásokról is ki kellene zárnia a már több ízben is vizsgált és letartóztatott Sorin Ţerbea üzletember cégét.
Megfellebbezi a kolozsvári önkormányzat az óvásokat elbíráló országos hatóság (CNSC) határozatát, amelyben a villamosok beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás újraértékelésére kötelezi a kincses városi közgyűlést - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Radu Moisin ideiglenes polgármester.
A népszámlálás előzetes eredményei szerint Szatmár megye lakossága körülbelül 38 ezer fővel csökkent, így a négy év múlva esedékes helyhatósági választások után valószínűleg kettővel csökken a szatmárnémeti városi tanács, illetve a megyei közgyűlés létszáma.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye is támogatja az RMDSZ beiskolázási kampányát, és aktív szerepet vállal abban – erről Jakubinyi György érsek levélben biztosította Kelemen Hunor szövetségi elnököt.