A magyar tagozat erősítését jelölte meg fő célkitűzéseként a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem két magyar rektorhelyettes-jelöltje, Nagy László fizikus- és Soós Anna matematikusprofesszor. A két jelölt
tegnap délután nyilvános beszélgetésen mutatkozott be.
Az Erdélyi Magyar Néppártra azért van szükség, mert az RMDSZ letért az útról – fogalmazta meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke székelyföldi körútja tegnapi illyefalvi állomásán. „Az RMDSZ Budapest felé indult, és Bukarestben találta magát. Nemcsak utasait térítette el, hanem az autó is rozoga, erkölcsi kopást szenvedett, ezért kell új járművet működésbe állítani” – fogalmazott. Hozzátette: „sok hamis párt van”, a...
A jelenlegi magyar vezetés valóban nem nyújtott támogatást az EMNP-nek, az EMNT-t azonban „telitömi pénzzel” – írja a budapesti kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának közleményére reagálva Kovács Péter RMDSZ-főtitkár.
Európai uniós támogatásból újulhat meg Nagyvárad központi hídja, amely Szent László (Egyesülés) és a Bémer (Ferdinánd) teret összekötő egykori Kishíd helyén áll immár évtizedek óta, közölte az önkormányzat sajtóosztálya. A Sebes-Körösön átívelő, mára igen leromlott állapotba került közúti híd korszerűsítése a két említett tér, először is a Szent László tér felújítását követi majd.
A Szatmári Híd Egyesület Történelmi arcképcsarnok című előadás-sorozata keretében tegnap a szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében az 1945-ös budai kitörési kísérletről, valamint Budapest ostromáról tartottak ismertetőt.
Eltűnt a Hír Tv az RDS&RCS digitális és kábeltelevíziós társaság programkínálatából – a szolgáltató a szintén magyarországi Echo Tv csatornának kívánt helyet biztosítani a műsorcsomagban. A Magyar Polgári Párt (MPP) közleményében súlyos tévedésnek nevezi, hogy a szolgáltató előzetes konzultáció nélkül iktatta ki kínálatából a hírcsatornát.
Utólag fogják kihelyezni a kétnyelvű táblákat a teljes egészében felújított, a hétvégén ünnepélyes keretek közt felavatott marosvásárhelyi Művész (Arta) mozi épületében. Claudiu Maior alpolgármester azt követően ígérte meg a hiányzó magyar feliratok pótlását, hogy a korszerűsített ingatlan ünnepélyes átadásáról a magyar meghívottak tiltakozásképpen távol maradtak.
Mindkét szülő köteles lesz gyermeknevelési szabadságot kivenni a következő hónaptól születendő gyermekek esetében az erre vonatkozó, március 1-jétől hatályba lépő sürgősségi kormányrendelet értelmében. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a Krónika kérdésére elmondta: a rendelet egy európai uniós irányelvre épül, amelynek célja az esélyegyenlőség jegyében lehetőséget biztosítani a házastársaknak, hogy mindketten részt vegyenek a...
A budapesti kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága tételesen válaszolt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkárának nyilatkozataira, amelyeket az Erdélyi Magyar Televízióban tett a hétvégén a magyar kormány határon túli támogatáspolitikájával kapcsolatban.
Akár vissza is léphet a polgármester jelöltségtől Smaranda Enache, amennyiben sikerül olyan személy mögé felsorakoztatni a marosvásárhelyiek érdekeiért munkálkodó pártokat és szervezeteket, akinek reális esélye van a jelenlegi városvezetés leváltására. A Pro Európa Liga társelnöke ezt a Tőkés László EP-képviselővel való találkozón mondta el.
Bűnvádi eljárás indult a Máramarosszigeten bekövetkezett kettős gázrobbanás ügyében, az ügyészség a gázszolgáltató felelősségét vizsgálja, miután kiderült, hogy a robbanások egy hibás utcai gázvezeték szivárgása miatt történtek.
„Sajnos tévedtek azok, akik azt hitték, hogy 1990 fekete márciusának szelleme már nem köszönhet vissza” – értékelte a Marosvásárhely két jelentős tanintézetében kialakult konfliktushelyzetet Borbély László.
Lezárult a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház öt osztályának felújítása, a szülészeti műtő és a szülőszobák átköltöztetésére azonban még várni kell – közölte Vitos Attila orvos igazgató.
Ritli László egészségügyi miniszter és elődje, Cseke Attila szenátor avatta fel szombaton a félixfürdői rehabilitációs kórház új hidrokinetoterápia részlegét. A beruházás az egészségügyi minisztérium mintegy 868 ezer lejes támogatásával valósult meg tavaly decemberben.
Aláírásgyűjtéssel próbál nyomást gyakorolni a nagyváradi önkormányzatra az EMNP helyi szervezete a város szívébe tervezett gyorsforgalmi út tervének újragondolása, illetve a néppárt által javasolt, Biharpüspöki közúti forgalmának tehermentesítését is elősegítő nyugati körgyűrű megvalósítása érdekében.
Aggályosnak ítéli a szakma azt a módszert, amellyel a statisztikai hivatal pótolná a népszámlálás hiányos adatait. Az intézet az állami intézmények adatbázisaiból derítene fényt egymillió állampolgár jellemzőire, a nemzetiség, felekezeti hovatartozás és anyanyelv nincs közöttük.