2010. június 10., 09:162010. június 10., 09:16
A folyamatot az gátolja, hogy számos, még a Tăriceanu-kormány által kinevezett, majd az előző Boc-kabinet által leváltott igazgató bíróságon támadta meg a döntést, és az igazságszolgáltatás visszahelyezte őket tisztségükbe.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök lapunknak elmondta, arra törekednek, hogy minél több intézmény élére nevezzék ki az RMDSZ által jelölt szakembert. Háromszéken ugyanis a kormánypártok osztozkodása után csupán néhány jelölt kapott hivatalos kinevezést. Például a környezetvédelmi őrség élére egy év után visszakerült a régi magyar igazgató, miután a szociáldemokraták és a PDL alkotta nagykoalíció által kinevezett politikus már januárban lemondott.
A megyei egészségbiztosítási pénztár vezetői tisztségére kiírták a versenyvizsgát, amelyet az RMDSZ jelöltje fellebbezés után nyert meg. A vízügyi hatóságnál nyugdíjba vonult az igazgató, így kapott szabad utat a magyar jelölt. A tanfelügyelőségen is visszakapta korábbi tisztségét Keresztély Irma.
Maros megyében az RMDSZ igazgatójelöltjei közül eddig egyetlen személy foglalhatta el a tisztséget. Morent Ilona, a megyei nyugdíjpénztár igazgatója azonban a PDL–PSD-koalíció idején is vezetői tisztséget töltött be.
Akkor Dorin Florea vásárhelyi polgármester, megyei PDL-elnök eleget téve a nyugdíjasok kérésének, a pártjának leosztott helyet átengedte a nagy tapasztalattal és empátiával rendelkező Morent Ilonának. Nem sikerült megszereznie azonban a beígért igazgatói tisztséget Dénes Irénkének a közpénzügyi hivatal élén. Az intézményvezetői székben jelenleg a korábbi igazgatóhelyettes, Alexandru Iclănzan ül, aki a PSD-s Andrei Moscviciovot váltotta, utóbbi azonban menesztése miatt az igazságszolgáltatáshoz fordult.
Azért nem neveztek ki valamennyi magyar igazgatójelöltet, mert az alkotmánybíróság az év elején alkotmányellenesnek nyilvánította és érvénytelenítette azt a kormányhatározatot, amellyel az előző Boc-kormány lecserélte elődje, az RMDSZ és Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta Tăriceanu-kabinet által kinevezett igazgatókat. Tamás Sándor elmondta, bár több intézményben az alkotmánybírósági döntés alapján ideiglenesen visszahelyezték a tavaly menesztett igazgatót, ki kell írni a versenyvizsgát a tisztségek végleges betöltésére.
Egyébként több, a Tăriceanu-kormány idején kinevezett igazgató beperelte a kormányt leváltása miatt, és a bíróság jogerős ítéletében a javukra döntött. Az igazságszolgáltatás határozata nyomán számos megyében teljes káosz alakult ki a közintézmények élén, Máramaros megyében például nemrég három alprefektus volt a két tisztségre, míg Kolozs megyében egyenesen négy személy vallotta magáénak a kormánymegbízott-helyettesi széket, ami nemcsak az intézmény megítélésére, hanem annak költségvetésére is negatívan hatott. Mivel a kormány továbbra is politikai alapon nevezi ki a neki alárendelt intézmények vezetőit, Brassó megyében alig több mint egy év leforgása alatt négy prefektus és hat alprefektus váltotta egymást.
Kovászna megyében bírósági ítélet alapján eddig csak az adóügyi hivatal, illetve a pénzügyőrség egykori vezetőjét helyezték vissza tisztségébe, tájékoztatott korábban György Ervin prefektus. Elmondta, semmilyen utasítást nem kapott a kormánytól arra vonatkozóan, hogy mi lesz a sorsa az időközben kinevezett igazgatóknak. György Ervin – aki szintén az RMDSZ kormányra kerülésével kaphatta vissza székét – egyébként már korábban felhívta a figyelmet a közintézmények élén uralkodó jogilag tisztázatlan helyzetre.
Tamás Sándor a Krónikának elmondta, továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy megvalósuljon az etnikai arányosság elve, de egyszerre csak egy problémát lehet megoldani. Jelenleg az a prioritás, hogy az RMDSZ által javasolt szakemberek részt vehessenek a versenyvizsgán. A tanácselnök szerint a térség lakossági összetételét csak úgy lehet az intézmények élén is érvényesíteni, ha megvalósul a régóta beígért decentralizáció. A mezőgazdasági igazgatóság már átkerült a megyei önkormányzathoz, következik az árkosi művelődési központ, s az ifjúsági igazgatóság, mondta az elöljáró.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a decentralizáció mellett a PDL-vel kötött megyei szintű egyezmény révén látja biztosítottnak a magyar igazgatók jövőjét. Valójában a Hargita megyei románsággal kötöttek paktumot, amelyben vállalták, hogy az RMDSZ kevesebb igazgatói tisztséget kap, ha a jövőben is biztosítják az etnikai arányosság elvét, fejtette ki a Krónikának az elöljáró. A valódi megoldás azonban szerinte is a decentralizáció, hisz a sok bukaresti hivatalnok csak a bürokráciát és az adminisztrációs költségeket növeli, mutatott rá. „Sokkal hatékonyabban működhetnének az intézmények, ha a lakosság által megválasztott megyei önkormányzatnak és elnökének lennének alárendelve, és nem egy fővárosi vezetőnek, akinek naponta jelentéseket kell írni, holott soha nem járt a térségben” – összegzett Borboly.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.