2009. augusztus 04., 09:412009. augusztus 04., 09:41
Ciprian Gaic, a Temes megyei határrendészet szóvivője elmondta, a zsúfolt forgalom miatt több határőrt rendeltek ki ellenőrzésekre. „Az elmúlt hétvégén körülbelül tízezer személy lépett be az országba Csanádnál, majdnem kétszer annyi, mint más napokon. Az ország többi nyugati megyéjével ellentétben Temes megyében nem voltak gondok, mivel növeltük az ellenőrzéseket végző személyek, illetve a belépősávok számát” – mondta Gaic, hozzátéve, hogy lerövidítették az iratok ellenőrzésének idejét is.
Hasonlóan nagy forgalomra számítanak a határrendőrök augusztus végén, amikor a külföldön dolgozó románok szabadságuk lejártával visszatérnek majd munkahelyükre. Ekkor az országból kilépő forgalom fog jelentősen gyarapodni.
Péntektől kezdődően az ország valamennyi nyugati határátkelőjénél jelentősen megnőtt a forgalom. Az Arad megyei határátkelőknél szombaton és vasárnap szintén tízszer többen léptek be az országba, mint máskor, ez mintegy 85 ezer személy.
A Szatmár megyei petei határátkelőnél is kétszeresére gyarapodott a forgalom. Bihar megyében szintén növelni kellett az ellenőrző személyzet számát. Bár itt eddig nem volt jelentős zsúfoltság, meg akarják előzni a torlódást.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.
Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.
Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.
A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.
A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.
Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.
Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.
A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.